Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-486

182 À nemzetgyűlés 486. ülése 1925. évi december hó 16-án, szerdán. gazdasági katasztrófa, amelynek egyéb következménye is van, nemcsak az, hogy ezek az emberek nyomorognak és nem jutnak munkához, hanem itt az ország pénzügyi szempontjait is figyelembe kell venni. A pénzügyminister ur figyelmét akarom felhivni arra, méltóztassék számot vetni, hogy mit jelent az állam bevételeinek szempontjából az, amikor ennyi százezer ember kénytelen idejét munkátlanul eltölteni, kénytelen munkátlanul nyomorogni, nem tud fogyasztani, nem tud adót fizetni ; általában tehát a forgalom és az állami bevétel is csökken. Ezt is meg lehet mérni körülbelül hozzávetőlegesen számokkal. Rá fogok térni erre is, ezt megelőzőleg azonban legyen szabad megemlitenern, hogy mi tudjuk azt, hogy egész Európában munkanélküliség van, tudjuk, hogy a szomszédos Ausztria, Németország, Csehország, Anglia és a többi államok is többé-kevésbé szenvedik ezeket az állapotokat, tudjuk, hogy tehát egy európai gazdasági krizisben vagyunk. De egészen más ott a munkanélküliek helyzete, a jövőbe vetett hite és reménysége, ahol valamelyes gondoskodás történik róluk és egészen más itt nálunk, ahol egyáltalában semminemű gondoskodás nem történik. T. Nemzetgyűlés ! A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kimutatása szerint kötelező munkanélküli-biztositás van Németországban, Nagybritanniában, Írországban, Olaszországban, Ausztriában, Lengyelországban, Oroszországban, amely kiterjed minden munkavállalóra ; önkéntes munkanélküli-biztositás van Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Spanyolországban, Svájcban, Norvégiában, Hollandiában, Franciaországban, Finnországban, Dániában és Belgiumban, •— amely szintén kiterjed minden munkavállalóra. Ezenfelül részben ratifikálták a washingtoni egyezményt, részben ratifikálás céljából előterjesztették a lettek, az esztek, a litvánok, a görögök, a bolgárok és a románok, ellenben nem törődnek a munkanélküliekkel Bulgáriában, Törökországban és Magyarországban. (Szabó Imre : Mi hárman ! — Esztergályos János : Igen, mi testvérnemzetek vagyunk !) Hétfőn a munkanélküliek összeültek egy nagy gyűlésre, feltárták nyomorúságukat, elmondották mindazt, ami alatt szenvednek, és ennek hatása alatt semmi sem akar mutatkozni. Itt három napon keresztül a nemzetgyűlés a gazdatársadalom sirámait hallotta. A gazdatársadalom három napon keresztül — mondhatnám — sirt itt és panaszkodott. Mi nem akarunk sirni, nem akarunk panaszkodni, mi a kormányt a leghatározottabban kötelességének teljesítésére akarjuk felszólitani : itt van az utolsó pillanat, itt van a legkritikusabb idő, amelyben mulasztásokat elkövetni nem szabad. Épen ezért meg kell szívlelnie a kormánynak, a kormány mögött álló egységespártnak azt, hogy amit ezen a téren elmondunk, azt nem szabad tovább negligálni. Nálunk Magyarországon egyedül a szakszervezetek törődnek a munkanélküliekkel. A szakszervezetek 1924-ben csekély 7.348,823.892 koronát fizettek ki a munkanélküliek segítésére, istápolására. Ez az összeg 1925-ben még nagyobbra hágott. Még csak a csonka esztendőről szólanak az adatok, mert az esztendő még nem fejeződött be, mégis a csonka esztendőről szóló adatok is azt mutatják, hogy a szakszervezetek ez alatt az idő alatt 10.420,850.776 koronát fizettek ki Ínségben levő munkanélküli tagjaik támogatására, segítségére. A pénzügyminister ur, mint mondottam, a nyáron, félesztendővel ezelőtt és a mai napon is, nagy beruházási programúiról beszélt. A nyári programm megvalósulását nem láttuk, pedig a nyáron azt mondotta a pénzügyminister ur, hogy itt 11 esztendő alatt nem kevesebb, mint egy milliárd aranykorona állami beruházási munkálat maradt el. Ehhez még hozzá kell számítani az elmaradt magánberuházási munkálatokat is és ezt szintén körülbelül egy milliárd aranykoronára taksálom, ugy hogy 2 milliárd aranykorona elmaradt beruházási munkálatokról adott számot a nemzetgyűlésen. Ez a mai pénzértéknek megfelelően majdnem 30 billió papirkoronát tesz ki, az aranyérték pontos átszámításával pedig 29 billió koronát. Most aztán nagy gaudiummal halljuk a sikert, az elért eredményeket, hogy végre a népszövetségi kölcsönből 50 millió aranykoronát sikerült biztosítani beruházási munkálatokra. (Bud János pénzügyminister: A siker az öné lesz, ha többet tud kieszközölni. — Esztergályos János: Tessék átengedni neki a helyét! — t»ud János pénzügyminister: Nahát, ezt már nem teszem! — Derültség.) 29 billió papirkoroná

val szemben ez az 50 millió aranykorona, vagyis 725 milliárd papírkorona elenyésző kicsiny valami. Én tisztában vagyok azzal, hogy a 11 esztendő alatt elmaradt beruházási munkálatokat egy-két esztendő alatt pótolni nem lehet. Amidőn azonban azt látjuk, hogy ez az ország Ígéretet kap bőven, de ezekből annál kevesebb jut a megvalósulásig, akkor ismételten aggály oskodnunk kell. Aggály oskodnunk kell amiatt,hogy majd a ministeriumban ekanácskozzák a legújabb beruházási programmot is és amidőn itt lesz a legkomolyabb munkálatok ideje, akkor a munkanélküliek megint nem fognak hozzájutni munkaalkalmakhoz. A nyomor nagyságára vonatkozólag pedig egy másik számadatot is vagyok bátor idetárni. Sikerült megszereznem a zálogházak adatait. 1924 január 1-től augusztus 30-ig a zálogházak 12'5 milliárd koronát folyósítottak 88.0U0 tételben. (Szabó Imre : Csak Budapesten!) Igen, csak Budapesten! 1925 január 1-től augusztus 31-éig, tehát ugyanannyi idő alatt, már 62 milliárdot folyósítottak 200.000 tételben. Ez csak 8 hónapra szóló adat és ha átlag alapján egész évre átszámítom az összeget, akkor a zálogházak ebben az esztendőben nem kevesebb, mint 95 milliárd koronát folyósítottak 300.000 tételben. Kell-e még jobban számokkal kifejezni a nyomorúságot? Kik járnak zálogházakba 1 A legszegényebb embei ek, akik lehúzzák magukról az utolsó gúnyát, akik megmaradt emléktárgyaikat, — ha ugyan van ilyesmijük, — elviszik a zálogházba, a másnapra való élelmüket valahogy biztosítani tudják, de a harmadiknegyedik napon már megint a legnagyobb kétségbeesésben vannak. (Saly Endre : Uzsorakamatot, 24%-ot szednek a zálogházakban!) Ha ehhez hozzászámítják, hogy az 1925. év első öt hónapjában 125 csőd és 971 csődön kívüli egyezség volt, és 3316 üzletet zártak be ebben az országban, akkor azt hiszem, hogy a rendkívüli nyomorúságot és szenvedést eléggé megfelelő módon fejeztem ki számokban. Meggondolandó, lehet-e az ország kára nélkül ezt az állapotot továbbra is megtűrni ? Most térek rá azoknak az adatoknak ismertetésére, amelyek az elvesztett munkabérekre vonatkoznak, és amelyek az elveszett állami bevételeket tüntetik fel. Számításaim szerint 1924-ben a munkanélküliek elvesztett munkabére 557.9 milliárd korona volt, 1925-ben pedig 759 milliárd és 575.5 millióra emelkedett. Most ha az egész ipar munkanélküliéinek elvesztett munkabérét ehhez hozzászámítom, — az előbbi adat csak a szakszervezetek munkanélküliéinek elvesztett munkabérére vonatkozik — akkor 2'5 billió koronát kell számításba venni. Ha az elmaradt állami bevételeket, az elmaradt adójövedelmeket, a kereseti adó-, — a forgalmi adó- — stb. jövedelmeket számszerűleg akarjuk kifejezni, akkor ez az ipari munkanél-