Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-486
À nemzetgyűlés 486. ülése 1925. évi december hó .16 •an, szerdán. 163 hogy ilyen szimpla ügy igazságosan elintéztessék. Ily körülmények között nem sokat várhatunk a belügynúnisteriumban készülő törvényjavaslatról az egyesülési és gyülekezési jogra vonatkozólag, mégis azt mondom, jöjjön minél előbb ez a törvény. De figyelmeztetni kivánom a kormányt, hogy ha ez is olyan lesz, mint a belügyminister ur nyilatkozata, ha kirakattörvénynek készül, akkor mi segiteni fogjuk ezt a törvényt a kirakatban láthatóvá tenni. Egyébként pedig egy kívánságban óhajtom — provokálásra — összesűríteni azt, hogy mi mit várunk ettől az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvénytől. A provokálást G aal Gaston t. képviselőtársam követte el, amikor azt mondotta bizonyos gúnnyal, hogy csinálja meg a kormány az egyesülési és gyülekezési jogot olyan alapon, amilyen alapon ez az egyesülési és gyülekezési jog kezeltetett akkor, amikor ők voltak — és itt reánk mutatott — uralmon. Gaal Gaston képviselő ur itt forradalmi alapra helyezkedett, mert forradalmi jogot kivan kodifikálni. Én ezzel szemben Gaal Gaston képviselő urnák politikai elvi felfogására helyezkedem és azt mondom, nem, nem kivánok forradalmi lépést az egyesülési és gyülekezési jog kodifikálása^ terén, megelégszem teljesen azzal, h itt évszázadokon keresztül kialakult azt a gyakorlatot fogják törvénybe iktatni, amely a gyülekezési és egyesülési jog tekintetében az Omge.-nek részévé vált. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Amint méltóztatnak látni, tudok konzervativ is lenni, ha aria kerül a sor. Elnök: Kénytelen vagyok ismét figyelmeztetni a képviselő urat és kérni, hogy méltóztassék most már beszédét befejezni, mert különben kénytelen volnék a házszabályok értelmében eljárni. Peidl Gyula: T. Nemzetgyűlés! A sajtószabadságról is beszélt a ministerelnök ur és büntető novellát igért. Én tiszteletteljesen kijelentem, hogy szerintem sajtószabadság csak egyféle lehet: mindent meg szabad irni, ami igaz. Ha valaki nem igazat ir, azt érje el a megtorlás. (Általános helyeslés. — Zaj balfelől.) Elnök: Csendet kérek! (Láng János: Egyezzünk ki abban, hogyha nem igazat ir, másnap beszüntetik a lapot.) Peidl Gyula: Ha ebben kiegyeznék, ez épen olyan nemzetgyal volna, mint amilyen nemzetgyalázásnak és a magyar kulturfok lekicsinylésének, lebecsülésének tekintem azt, amikor egy képviselő ideáll az ország fóruma elé és azzal dicsekszik, hogy 14 év óta nem volt színházban. (Mozgás.) Ilyen alapon nem egyezhetünk meg. Ellenben boldog volnék, ha a túloldalról felhangzott helyeslés nyomán az iktattatnék törvénybe ... (Za'j a balközépen.) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak módot adni a képviselő urnák arra, hogy beszédét befejezhesse. (Szilágyi Lajos: Uszitja a nagybirtokosokat !) Peidl Gyula: ... az iktattatnék törvénybe, hogy mindent szabad irni, ami igaz és aki valótlant ir, azt le kell csukni. (Helyeslés oalfelől. — Rupert Kezső: Esküdt bíráskodást! — Saiy Endre: A védekezést meg kell engedni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Peidl Gyula: Sajnos, nem tudom mondanivalóimat mind elmondani... (Proppor Sándor közbeszól.) Elnök: Propper képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Peidl Gyula: ... de méltóztassanak megengedni, hogy egészen röviden még két doiogrói beszéljek. Az egyik az emigráció kérdése, amelyről a ministerelnök ur is beszélt és ugy próbálta feltüntetni a dolgot, mintha a mi körünkben e tekintetben különbségek, ellentétek volnának. Én le akarom szögezni precízen, hogy közöttünk nincs semmiféle ellentét. Mi egyértelműen azon az állásponton vagyunk, hogy az egész politikai emigráció iiquidálását. kivánjuk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, ez tiszta álláspont, e felett a mi körünkben semmiféle vita nincs. Es az a meggyőződésem, hogy morális alapon állunk, mert nem kivánunk egyebet, mint amit a gvöztes entente-országok a legyőzött közepeurópáí országokkal szemben cselekszenek, segítségükre vannak, őket talpraállitani igyekeznek. Ennyi belátást, ennyi emberséget kivánun^ a magyar kormánytól magyar emberekkei szemben, amennyit az entente a volt ellenséges országokkal szemben gyakorol. Annyit kívánunk, amennyit Magyarország hasonló körülmények között, amilyent Finnország, amilyent Bulgária még ezelőtt fél esztendő vei kitört lázadással szemben is tudott tanusitani. Ennyit kivártunk a magyar kormány részérői hat esztendő után a politikai emigránsokkal szemben. Mi morális alapon állunk e tekintetben, meri nem ismerhetjük el nagyobb vétségnek a belgrádi fegyverszünetet, mint a hadiflotta átadását, (Ugy van! Ugy van! Taps a szélsőbaloldalon.) és ha az egyikre „találni politikai mentséget, akkor a morál, az igazság nevében kell találni a másikra is ilyen politikai mentséget. (Pikier Emii: Ki adta át a hadiflottát!) Egyesek haza jöhetnek bizonyos móditások között és szabadon védekezhetnek, mondja a ministerelnök ur. Ugy emlékszem, hogy egy kormányrendelet szerint a kommunista üzelmekkel vádoltakra nézve, van egy ilyen rendelkezés, azt kellene tehát előbb kérni, hogy a ministerelnök urnák ez a kijelentése gyakorlattá váljék, hogy t. i. haza jöhessenek és szabadon védekezhessenek: (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) ennek az érdekében Garamit, Buchingert, Lovászyt, Hatvanit, Károlyit, Jászit, Szende Pált és a többit, (Egy hang a balfelöl: Hock Jánost!) Hock Jánost deklarálják végre kommunistákká, mert csak ebben az esetben jöhetnek haza, hogy szabadon védekezhessenek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyen félszeg helyzetbe juttatott bennünket a kormány. Elnök: Ha nem méltóztatik beszédét befejezni, kénytelen leszek a képviselő úrtól megvonni a szót! Peidl Gyula: Rögtön! Egészen röviden még csak egyetlen témát akarok érinteni, a külpolitikai kérdést. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon. Zaj a balközépen.) Elnök: Csendet kérek! Peidl Gyula: T. Nemzetgyűlés! Az egyetlen terület, ahol a ministerelnök ur bizonyos koncessziót tett az ő eddigi álláspontjával szemben: a külpolitika; mert legutóbbi beszédében már nem vonta olyan mereven kétségbe azt a felállított tételt, amely szerint a jó külpolitikának alapja a jó belpolitika. Eddig ezt mereven ellenezte. A legutóbbi beszédében már csak azt vonta kétségbe, hogy ez a tétel teljes egészében áll. Kérem, sohasem szoktam kisajátítani gondolatokat. Ez nem az ón találmányom; tudvalevőleg gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam állította fel, azt hiszem, még Neuillyben vagy Trianonban (Szilágyi Lajos: 1920-ban!)
