Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-474

76 'À nemzetgyűlés 474. ülése 1925. nehezményeztem a benczés-főiskolának bizonyos tekintetben való megszorítását és nagyon sajnálom, hogy ezekre a kérdésekre a minister úrtól nyilatkozatot nem kaptam. Elnök: Szólásra következik ? Perlaki György jegyző: Peyer Károly! Peyer Károly : T. Nemzetgyűlés ! Én a testnevelésnek azt a formáját, amelyet a testnevelési törvény és az ennek alapján kiadott rendelet ir elő, élté vesztettnek tartom és a jelek is mutatják, hogy ez a rendelkezés nem bír a lakosság széles rétegeiben gyökeret verni, és nem találkozik azzal a rokonszevvel, amelyellel ez a kérdés kezelhető volna. Olyen intézkedés, amely erőszak alapján akar valamit végrehajtani, nem vezet célhoz, és nem tudja a szeretetet maga mellé állitani. Aki ismeri a külföldi hasonló egyesületeket, az tudja azt, hogy külföldön ezek az egyesületek a nemzeti öntudat hatása alatt lelkesedésből keletkeztek, s az emberek önkéntesen jelentkeztek ezekbe a csapatokba. Hiszen ezek az egyesületek a cseh szokol-egyesületek kópiái, amely szokol-egyesületek a háború előtti időben a nagy pánszláv mozgalmat tartották ébren és igyekeztek a különböző szláv nemzetek között a szokol-egyesületek révén bizonyos nemzeti öntudatot és lelkesedést ébren tartani. Ezt kopirozták le nálunk rosszul, helytelenül, mert lehetővé kellett volna ugyan tenni, hogy ilyen egyesületek alakuljanak, de azoknak, akik ilyen egyesületbe önként jelentkeznek, az egyesület működésével, ténykedésével kellett volna olyan rokonszenvet kiváltaniok, hogy ez minél szélesebb köröket vegyen fel tagjaiul. Az a módszer azonban, ahogy nálunk ezt a kérdést kezelik, hasonló a rendes magyar módszerhez, amellyel mindent intézni szoktak. Rábizták ennek a kérdésnek a végrehajtását is a közigazgatásra és ez ugy hajtja végre, mint pl. az adóhátralékokat. Teljesen lélek nélkül, érzés nélkül kezelik ezt a kérdést, tekintet nélkül az illetőkre, kiméletlenül összeirják azokat, akik nem voltak jelen és jelentkezik utána a közigazgatás. Bátorkodom itt két eredeti bérjegyet bemutatni olyan munkásoktól, akik hetenként 2—3 napot dolgoztak a múlt hónapokban és talán csak ebben a hónapban jutottak abba a kellemes helyzetbe, hogy végre egész hónapon át tudtak dolgozni: az egyik 29, a másik pedig 27 műszakon át volt foglalkoztatva. Ezeken a bérjegyeken fel vannak tüntetve a birságok, igy pl. levente-birság címén egy munkásnál 355.000 korona, akinek egész havi heresete, tehát 29 napon át megkeresett munkabére 1,646.000 koronát tesz ki. Ebből vannak levonásai, úgyhogy a végén a munkás 41.000 korona készpénzt kap a hónap végén arra, hogy családját a következő hónapban eltartsa. Ettől a munkástól 355.000 koronát vontak le levente-birság címén. (Peidl Gyula: Nagyon alkalmas a leventézés népszerűsítésére ! — Mozgás és zaj a jobboldalon.) Itt van egy másik bér jegy, amelynek a tulajdonosa abban a hónapban 1,151.000 koronát keresett, ez volt az egész havi keresete és ebből levontak tőle 305.000 korona levente-birságot és a végül kijáró bér címén fel van tüntetve 6000 korona. Hatezer korona maradt tehát meg a munkásnak minden egyéb levonáson kivül. Volt neki ezenkívül 750.000 korona készpénzelőlege, amelyet a hónap közben u. n. előlegnapokon szoktak adni, tehát 756.000 korona volt a tényleges készpénz jövedelme, miután levonták fizetéséből a betegsegélyezési összeget és köztük a 305.000 korona leventebirságot is. Itt van továbbá egy figyelmeztetés, amelyet a szászvári levente-egyesület ad ki, melyben azt irja, hogy »X. lakosnak nevezett fia az ekkor és évi november íió 27-én, pénteken. ekkor megtartott gyakorlaton nem vett részt.« Itt azután idézi a szakaszt és azt mondja, hogy »ha a szülő vagy munkaadó nem gondoskodik arról, hogy gyermeke, illetőleg tanonca a testgyakorlásban részt vegyen, 1 millió korona pénzbirsággal büntettetik a járási főszolgabíró ur által. Hogy ezt a pénzbüntetést elkerüljék, érdekében áll ugy a szülőnek, mint a munkaadónak, hogy a gyermekek mulasztását a levente-egyesület oktatójánál jelentsék be.« Tehát, mint méltóztatnak látni, egy millió korona pénzbirsággal kívánják ezt az intézményt népszerüsiteni. Engem közelről érdekelt, hogy miért rovattak ki ezek a birságok. Erre elmondta az illető szülő, hogy az egyik fiu beteg volt és nem tudott elmenni a gyakorlatozásra. (Egy hang jobbfelöl: Akkor igazolja!) Nagyon szépen hangzik az, hogy igazolni kell, de nagyon kérdéses, hogy mit fogadnak el igazolásul. Igazolásul elfogadnak pl. egy orvosi bízonyitványt, amely igazolja, hogy X. Y. gyermek fekvő beteg volt, vagy talán más baja volt. De kérdem én önöktől, hányszor jutottak önök abba a helyzetbe, hogy orvosi bizonyítvánnyal való igazolás nélkül is kénytelenek voltak a nemzetgyűlésből távolmaradni, mert esetleg nem jól érezték magukat, s-a nélkül, hogy a roszszullét miatt orvost hivattak volna magukhoz, 1—2 napi pihenés után ugy érezték, hogy egészségük helyreáll. A másik szülő pl. igazolta, hogy gyermekének nem volt cipője, még iskolába sein tudta elküldeni és igy nem volt abban a helyzetben, hogy részt tudjon venni a gyakorlaton. Az emiitett intézkedések nem alkalmasak arra, hogy népszerűsítsék ezt az intézményt. (Peidl Gyula: Ellenkezőleg meggyülöltetik!) Nem tartom továbbá helyesnek, hogy ipari vállalatoknál azok legyenek a levente-oktatók, akik az illető munkásnak fellebbvalói a munkában. Ebben bizonyos összeférhetetlenséget is látok. Méltóztassanak a következő esetet figyelembe venni. Az egyik bányatelepen egy ilyen vasárnapi gyakorlatozás alkalmával az illető mérnök, aki meg volt bízva egyúttal a levente-csapat oktatásával is, a szokásszerinti kommandókat hangoztatta : „jobbra át, balra át, parádé-lépés, rúgd ki," már ahogy a katonaságnál szokás ; hiszen aki ezt a procedúrát végigélte a katonaságnál, tudja, hogy milyen négyszögletes mozdulatokat kellett végezni. A gyakorlatozás közben az egyik munkás morfondírozott magában a következőképen : „rúgd ki", de hiszen két napi keresetből nem nagyon lehet rugdalózni. — Ez egy ártalan megjegyzés; neki igaza volt, hogy ha hetenként két napon át keres, ebből nem tud ugy táplálkozni, hogy vasárnaponként olyan nagy kedve volna rugdalózni. Az illető mérnök, aki egyúttal oktató is, meghallván ezt, az illető munkás nevét felirta s másnap ezt a munkást azonnal elbocsátották a munkából, s csak az én személyes közbenjárásom révén sikerült — mikor azt mondottam, hogy ilyen dologért még sem lehet valakit elbocsátani, ilyen ártatlan megjegyzésért nem lehet valakit évek óta szerzett nyugdíjjogosultságától vagy kenyerétől megfosztani — az illető munkásnak ismét munkába állania. Azt hiszem, hogy az ilyen intézkedések nem találkozhatnak senkinek a helyeslésével, bármiképen is bírálja el valaki ezt a kérdést. Ne méltóztassanak azonban azt hinni, hogy csak az ipari munkásság körében találkozik ez a kérdés ellenszenvvel. Én sokat jártam falun és . bárhol megfordultam, az első dolog, amit hallottam, ha gazdával beszéltem, hogy a levente-dologban panaszkodik. Elmondja, hogy lehetetlen állapot, hogy egész héten nincs otthon a gyermeke, vasárnap volna egy kis pihenője és akkor arra kény-