Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-474
58 A nemzetgyűlés 474. ülése 1925. kőzik meg, mig ennél a címnél, ha annak egész összegét veszem, majdnem 5U milliárd koronát iátok, amelynek erre a célra fordítását nemcsak szükségesnek látja a kultuszminister ur, hanem megengedhetőnek is találja ugyanakkor, amikor az iskoláztatás kérdése rendkívül rossz lábon áll Magyarországon. Csak egyetlenegy összehasonlítást kívánok tenni. Kerületemben, ahol négy községben nem kevesebb, mint 28.ÜÜU lélek lakik, évek óta mint elkerülhetetlen szükségesség mutatkozik egy polgári iskola felállítása. Evek óta irásozunk, Kérvényezünk, kérjük a kultuszminister urat, hogy tessék ott egy polgári iskolát felállítani, mert ennek szükségessége elkerülhetetlenül fenforog, mert azokból a községekből, Tatabányáról, Eeiső-Galláról és a környéken levő községekbői Tatára, Tóvárosra, Bieskér-p járnak a íiuk kora hajnalban, rossz időben, jó időben, sanyargatva és agyongyötörve magukat. Erre azonban nincs pénz, ilyen célra nem lehet a megfelelő összeget kihasítani, ez ^edig megközelítőleg sem igényelne annyit, mint amennyi itt egyházi célokra kihasítva van. Elmondott indokaim alapján ugy látom, hogy az egyház más módon is biztosítani tudja a maga jövedelmét, tehát nem találom szükségesnek, hogy ahhoz az állam maga is ilyen hatalmas összeggel hozzájáruljon, miért is az előirányzott összegekhez nem tudok hozzájárulni. Elnök: Szólásra következik Farkas István képviselő ur. Farkas István: T. Nemzetgyűlés! Ennél a tételnél meglehetősen érdekes vita fejlődött ki és nekem is volna egy pár ol3 7 an megjegyzésem, amely nézetem szerint eddig nem hangzott el, miért is ezeket el akarnám mondani. (Folytonos zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Farkas István: Mielőtt azonban erre rátérnék, engedtessék meg* nekem, hogy Haller István t. képviselőtársam felszólalására egy pár megjegyzést tegyek. Haller t. képviselő ur felveti a kérdést, hogy a katholikus autonómia megalkotásának akadálya mi volt. Szerinte ez az, akadály abban rejlett, hogy a különböző kormányok nem akarták ezt megcsinálni. (Putnoky Sándor: Dehogy, több okot mondott!) Szerinte ez a kormányzati politika volt az oka annak, hogy a katholikus autonómia nincs meg. Én azt kérdezem, hogy ha a katholikus autonómiát valamikor megcsinálhatták volna, miért mulasztották el ezt akkor, amikor a keresztény katholikus párt volt kormányon, és miért vádolja a különböző kormányokat, ha önmaga sem csinálta meg a katholikus autonómiát akkor, amikor uralmon volt. Ha valaki, aki maga is kormányon volt — és a keresztény párt kormányon volt, és a többségi párt ma is keresztény és kisgazda párt, — valakit vádol, akkor fel kell vetni a kérdést, hogy vájjon miért nem csinálja ezt meg ez a kormányzat, hiszen, ha vaiamikor volt kormányzati irányzat és szellem, amely közelállott ehhez a felfogáshoz, kétségtelenül ma van olyan kormányzati irányzat, amely legközelebb áll ahhoz, hogy a katholikus szempontokat képviselje. Ez lett volna tehát arra illetékes, hogy ebben az irányban törvényjavaslatot terjesszen elő. Ez azonban nem következett be. Ennek okai nem olyan kicsinyesek, mint amilyen kicsinyes szempontból Haller István megítéli, hanem egészen mások. Annak, hogy a katholikus autonómia nincs meg, tényleges oka az, hogy a katholikus egyház nem demokratizálta önmagát, nem iparkodott beleilleszti november hó 27-én, pénteken. kedni a demokratikus rendszerbe. Az egyházi vagyon kapitalizálva van, s a katholikus egyházi vagyont kapitalista« fogalmak szerint kezelik. Ez az oka annak, hogy a katholikus autonómiát nem akarják megcsinálni, mert ha azok a nagy dominiumok, amelyek rendelkezésre állanak, az autonómia felügyelete alá kerülnének, akkor inkább szolgálnának demokratikus és szociális szempontokat, mint ma. Az a tétel, amely most előttünk van, legékesebb bizonyítéka annak, hogy a katholikus vagyonkezelésben nincs demokratikus gondolkozás, nincs szociális vonatkozás. (Ugy van! d szélsőbaloldalon.) Az mind igaz — nem is vonom kétségbe, — hogy a nagy egyházi alapok es vagyonok iskolákat tartanak fenn, és hogy rendek vannak, amelyek tanítással foglalkoznak, (Zaj. Elnök csenget.) de igaz az is, hogy ez az egyházi vagyon, amely hatalmas nagy vagyont jelent ebben a megcsonkított országj ban,, az alsó papság megélhetését lehetetlenné teszi, mert a katholikus vagyon egyes főfunkeionáriusok kezében van összpontosítva. A nagy hitbizományok, kötött birtokok ott vannak a püspökségek, érsekségek kezében, s a katholikus egyházon belül ép olyan proletarizált rétege van az alsó papságnak, mint más egyházak keretében, vagy akármilyen más társadalmi vonatkozású egyének között, épen azért, mert a vagyon kezelése nem a szociális kívánalmakon keresztül történik, hanem a vagyont az egyes főfunkeionáriusok élvezik és ők rendelkeznek felette. Ez az állapot kétségtelenül helytelen és nem azt a kutlurális és vallási célt szolgálja, amelynek szolgálata eredeti rendeltetése volt. Nem akarok vallási kérdésekre kitérni, erre nincs idő; a szociáldemokraták álláspontja e tekintetben ismeretes. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) De hangsúlyozom, hogy a katholikus egyházi vagyon hatalmas nagy organizmus ebben az országban, amely felett nincs ellenőrzése a közvéleménynek, már pedig ennek a vagyonnak rendeltetése az, hogy közcélt szolgáljon. A történelem folyamán láttuk, hogy ez a vagyon mindig szűkebb érdekek körében használtatott fel, úgyhogy ma már nem szolgálja a nagy egyetemes kulturális célt. Ezért nem állhat meg az a felfogás, amelyet itt Haller István képviselőtársam hangoztatott, hogy t. i. a katholikus alapok tiltakoznak az elszámolás ellen. (Rupert Rezső: Közvagyon, el kell számolni!) Ha az alapl'elfogást nézzük, azt látjuk, hogy ez közvagyon volt; autonómia nincs, tehát a hivők maguk nem is ellenőrizhetik az egyház keretén belül. Ezeket az alapokat tehát felhasználhatják egyes egyének, vagy kevés ember, kevesek ellenőrzése mellett. Az a vagyon, amely közcélok szolgálatára adatott és tartatik fenn, valamilyen szélesebb alapú ellenőrzést tesz szükségessé s ha már nincs autonómia, ha az egyház keretén belül nem lehet ellenőrizni, akkor igenis, az volna a helyes mód, hogy itt a nemzetgyűlésen történjék meg az ellenőrzés. Az a felfogás, melyet mi ebben a kérdésben vallunk, az, hogy minden területre be kell vinni a szociális szempontokat, mert ez az egyetlen helyes kiindulási pont az életkörülmények megítélésében. Be kell vinni az egyház keretébe is, mert ha azt a nagy vagyont igazságosan, szociális szempontok szerint használnák fel, kétségtelen, hogy az alsópapság nagy része nem volna abban a nyomorúságos