Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-482

A nemzetgyűlés 482. ülése 1925. esz a munkásság az igazgatóság mellett, ha az igazgatóság a munkásság szorgalmát nem biztosítja a maga részére, akkor minden kisérlet hiábavaló lesz, hogy eredménj^es, értékes, hasznos munkát mutathasson föl. Már pedig ma nem olyan a helyzet az államvasuti műhelyekben, hogy az inegnyugtató volna ; nem olyan a munkások hangulata, hogy alkalmas volna arra, hogy velük ilyen értékes és eredményes munkát lehessen elérni. De hogy a hangulat nem ilyen, ez legfőképen annak tulaj don itha tó, hogy a munkások jövedelme egyáltalában nem éri el a békebeli fizetésnek még 50%-át sem. Márpedig, ha figyelembevesszük, hogy milyenek az életkörülmények, akkor tagadhatatlan, hogy nekünk nem szabad belenyugodni abba, hogy itt megálljunk, hogy a munkásoknak életstandardját itt megállitjuk, mert hiszen a békebeli állapot sem volt rózsás és elsőrangú, annyit azonban legalább jogosnak kell elismernünk, ha a munkásság törekedik legalább a békebeli életstandardjának elérésére. De semmi jel sem mutatja azt, hogy ez a tendencia az igazgatóságrészéről is megnyilvánulna. Évek hosszú sora múlt el anélkül, hogy a munkások fizetésrendezésben részesültek volna ; alapfizetésüket egyetlenegy fillérrel sem emelték, holott régebben, békében félévenként, évenként fizetésrendezésben részesültek. A munkásnak ma az a helyzete, hogy az a harmincéves szolgálattal biró munkás ugyanannyi alapfizetésben részesül, mint amennyiben részesült a háború alatt, vagy közvetlenül a háború előtt. Márpedig elmúlt régen a háború és épen itt az ideje, hogy ezen a téren is történjék rendezés, valami szanálás. Hosszan tartana a sérelmek felsorolása, nem is az a célom rövid felszólalásomban, hogy részletekig menő panaszokat soroljak itt fel a t. Nemzetgyűlés előtt, csupán felhivom még röviden a t. minister ur figyelmét itt a nemzetgyűlés előtt arra a régebbi Ígéretére, amelyet nemcsak a kereskedelemügyi minister ur, — azt hiszem ő, is, — elődjei azonban ismételten tettek az állami alkalmazottaknak, az állami munkásoknak, hogy a nyugbérkérdést végre rendezni fogják. Ez az Ígéret már több, mint 10 esztendeje elhangzott, de sem hire, sem hanva a nyugbérrendezésnek. Nagyon indokolt lenne, ha végre a kereskedelemügyi minister ur, aki egyébként sokszor jelét adta szociális érzékének, ezt a nyugbérkérdést kezébe venné és rendezné. A munkásság készséggel hajlandó magasabb nyugbérilletményeket fizetni, hajlandó nagyobb áldozatokat hozni, csak azt akarja, hogy ő is, mint a többi kinevezett alkalmazott, öreg napjaira, tisztességes nyugbérben vagy nyugdíjban részesüljön. Hogy ez nem áll most fenn, ezt a költségvetés 4. rovata is alaposan feltünteti, mert, amíg a költségvetés a kinevezettek nyugdíjára 506.772.000.000 koronát fordít, addig az államvasuti munkások nyugpénztárához való hozzájárulásra midössze 34 milliárdot, ami VB része annak az összegnek, amely az előbb emiitett célra fordittatik. Márpedig kívánatos volna ezeknek a kérdéseknek rendezése, mert ez az alkalmazottak között is nagy megnyugvást keltene ; egyébként a szociális igazság is követeli, hogy amennyiben ők is készséggel hoznak áldozatot, a kormány is siessen segítségükre, hogy ez a kérdés rendeztessék. Nem folytatom tovább, mert azt hiszem, hogy ehhez ^a kérdéshez más képviselőtársaim is hozzá akarnak szólani, csak távirati stílusban említem még fel, a negyedórát sem használva ki, hogy egészen indokolatlanok azok a vexaturák, amelyekben az államvasuti főműhely munkásai részesülnek. Elvonják tőlük a szállítási kedvezményeket ; azt mondják, hogy évi december hó 17-én, pénteken. 479 I nincs földjük a vidéken, nem kell.tehát nekik a régebben élvezett szállítási kedvezményt biztosítani. Pedig teljesen indokolatlan és antiszociális ez az álláspont, mert ha tudunk biztositani szállítási kedvezményt annak a munkásnak, akinek a ; vidéken ingatlana vagy földje van, akkor még J inkább indokolt, hogy azok, akik valamely csekély I vagyonnal rendelkeznek, a régebben biztositott kedvezményeket továbbra is megkapják. Panaszok vannak a munkásság körében a szabadság kérdésében is. A helyzet jellemzésére felhozom, hogy az államvasutak főműhelyében annak ellenére, hogy a szolgálati szabályzat a munkásságnak tízévi szolgálat után évente tiz | nap szabadságot biztosit,—sajnos, csak félíizetés! sel — a munkásság már nem veszi igénybe ezt a ! szabadságot sem, mert anyagi helyzete olyan | sanyarú, hogy nem képes megengedni magának ' azt a luxust, hogy egy évben tiz nap pihenőre menjen, mert ha pihenni akar, ha szabadságát igénybe akarja venni, akkor erre az időre családj ját meg kellene fosztania a mindennapi kenyértől. Ha továbbra is igy mennek a dolgok, akkor ! az államvasutak műhelyeiben elfogjuk érni azt, hogy a legértékesebb szakmunkásokat el fogjuk I veszteni és az állami üzemek csak olyan munkások; kai fognak rendelkezni, akik kevéssé használhatóak, akik kevesebb szaktudással rendelkeznek, ez pedig i az üzemnek nem előnyére, hanem ellenkezőleg | hátrányára fog válni. Ezért nagyon kívánatos | minden lehetőt elkövetni arranézve, hogy az üzemek munkásait, akik megbízható támaszai voltak ! mindig az államvasutaknak, szerény kivánságaik! ban támogassák és azokat a kívánságokat, amelyeket a kereskedelmi minister úrhoz eljuttattak, a a lehetőség szerint intézzék el és részesítsék őket a kedvezmények tekintetében egyenlő elbánásban. Teljes tisztelettel még egyszer felhivom a kereskedelmi minister ur figyelmét ezekre a kérdésekre és nagyon kérem, hogy nagy elfoglaltsága mellett | is találjon időt arra, hogy ezeket a kérdéseket saját maga személyesen vizsgálja ki és intézze el. Elnök : Szólásra következik ! Forgács Miklós jegyző: Hegymegi-Kiss Pál ! Hegymegi-Kiss Pál: Azokat, amiket előttem szóló t. képviselőtársam a vasúti munkások sorsára és helyzetük javítására vonatkozólag elmondott, én is teljesen helyeslem, aláírom és óhajtom, hogy helyzetük megváltozzék, A magam részéről is szerettem volna egy vasúti főműhely, a debreceni műhely dolgaival foglalkozni a kereskedelmi tárca eme tételének tárgyalása kapcsán, azonban, sajnos, a klotürös házszabályok mellett az idő már lejárt és igy nincs módom arra, hogy mint óhajtottam volna, a nemzetgyűlésen a minister ur figyelmét felhivassam ezekre a kérdésekre, talán majd az interpellációs jog ad módot nekem arra, hogy bővebben a nemzetgyűlés elé tárhassam mondanivalómat. Most csak egy rövid statisztikára hi vom fel a minister ur figyelmét (olvassa): »A debreceni vasúti műhelyből 1920 óta eltávozott öt mérnök, négy műszaki hivatalnok, hat művezető, négy irodakezelő és 230 munkás.« Nagyon szomorú számok ezek! (Ugy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Senki feljegyezve nincsen ! Elnök: Kiván-e még valaki szólni! (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi minister ur kivan nyilatkozni. Walko Lajos kereskedelemügyi minister : T. Nemzetgyűlés Î Méltóztassék megengedni, hogy az államvasutak kérdésével kapcsolatosan felmerült észrevételekre a magam részéről néhány megjegyzést tehessek. Ami a Szuhányi t. képviselő-