Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-482

À nemzetgyűlés 482. ülése 1925. évi december hó 11-én, pénteken. 471 ságát nem akartam megsérteni, ezt azzal is bizonyltom, hogy most, amikor határozathozatalról nincs szó, ilyen értelmű propozieiót nem teszek. Rátérve magára a rovatra és az ebben a rovatban előirányzott 827,900.000 koronára, itt is azt kell mondanom, amit már jó egynéhány rovatnál voltam bátor a mai napon megemlíteni. Rendkivül keveslem azt az összeget, különösen akkor, ha ehhez hozzáfűzöm a minister urnák a költségvetés indokolásában foglalt megjegyzéseit. Ezek között különösen az utolsó bekezdés a következőket tartalmazza (olvassa): »Az ipari munkásügyekre előirányzott összegből szándékozom fedezni a hosszú időn át egy munkaadónál szolgáló ipari munkások részére adandó kisebb jutalmakat, az elismerőlevelek költségeit, továbbá a munkásvédelmi egyesületek támogatásával járó kiadásokat, végül a munkásügyeket szolgáló egyéb kisebb kiadásokat.« Nagyon szerettem volna a sorok között rátalálni arra, hogy valójában milyen munkásvédelmi célokat kivan szolgálni a miniszter ur ennek a rovatnak a révén. Sajnos, erre rájönni nem tudtam, csak egyet tudtam felfedezni, még pedig azt, hogy az egy munkaadónál hosszú időn át szolgáló munkásokat kisebb jutalmakban akarjarészesiteni. (Szabó Imre : Ilyenek nem igen vannak !) Ha azonban az összeg nagyságát, illetőleg kicsiségét veszem figyelembe, tényleg el kell ismernem, hogy a minister ur nagyon kicsiny jutalmakban akarja részesiteni a szóbanforgó munkásokat, mert ha ez az egész összeg az egy munkaadónál hosszabb időt eltöltött munkások jutalmazására fordittatnék, akkor is olyan kevés összeg jutna egy-egy munkásra, hogy bizony annak abban semmi öröme nem lenne. Köztudomású az is, hogy ha a ministerium egy-egy ilyen munkást pénzbeli jutalommal vagy dicsérő oklevéllel kivan kitüntetni, annak bizony rendkívül hosszú időt kell eltöltenie egy munkaadónál, nagyon szorgalmasnak és béketűrőnek kellett lennie hosszú időn át és ellene az egész idő alatt semminemű kifogásnak nem volt szabad felmerüni. Mégis ugy látom, hogy egy ilyen béketűrő, hosszú időn át egy munkaadót szolgáló munkás jutalmazására olyan kicsiny összeg van felvéve, hogy abból jutalmazni egyáltalában nem lehet. Ha csak egy millió koronát veszek figyelembe egy-egy ilyen munkás jutalmazására, akkor is legfeljebb 827—828 munkást lehetne évente jutalmazni, még ha az egész összeget mind jutalmazásra forditanok is. Tudva azonban azt, hogy az utolsó bekezdés előtt még három bekezdés van, amelyek mind bizonyos célokat szolgálnak, amely célok bizonyos összegeket igényelnek, el lehet képzelni, hogy az egy helyben hosszú ideig szolgáló munkások jutalmazására milyen kicsiny összeg jut. Ha azután figyelembe vesszük a minister urnák még egy másik megemlitését, hogy t. i. a munkásvédelmi egyesületeket akarja támogatni ebből az összegből, akkor igazán kijelentem, hogy eljutottam a rébuszhoz, a megfejthetetlen rejtvényhez, mert el sem tudom képzelni, hogy a minister ur milyen munkásvédelmi egyesületekre gondol. Minden pártoskodás nélkül ki kell jelentenem, hogy szerintem a munkásszervezetek azok, amelyek munkásvédelmi célokat szolgálnak. (Rothenstein Mór: Ezekre nem gondol a minister, az egészen biztos!) A bajbajutott munkásokat nem támogatja senki, a munkásszakszervezet ellenben anyagi, erkölcsi és mindennemű legmesszebbmenő támogatásban részesiti őket s törekszik életnívójuk javitására, egyszóval a legtökéletesebben a hóna alá nyúl a munkásnak és minden tekintetben segiti. Ha tehát a munkásvédelmi egyesületek támogatását célozza a minister ur ebben a rovatban, akkor legyen szabad megtudnunk itt a nemzetgyűlés szine előtt, benne vannak-e ebben az értelmezésben a munkásszakszervezetek, azok a szakszervezetek, amelyek az utóbbi kritikus időben súlyos milliárdokat fizettek ki munkanélküli segélyekben, amely munkanélküli segélyek voltak úgyszólván egyedül azok, amik a munkásokat az éhenhalástól megmentették és reménységet támasztottak bennük a további létfentartásra. T, Nemzetgyűlés és t. minister ur ! Ne méltóztassanak ezt egyoldalú megállapitásnak, a szakszervezetek felé való pártoskodásnak tekinteni. Én a legnagyobb pártatlanság alapján állva ki kell hogy jelentsem, hogy ha nem volnék tagja semmiféle munkásszervezeínek, ha nem volnék szociáldemokrata, akkor is egy ilyen költségvetési tárgyalásnál, ha egy ilyen rovathoz eljutnánk, azt kellene kérdeznem, amit most kérdezek, és azt kellene kérnem, hogy ilyen célokra is juttasson összegeket a minister ur és a nemzetgyűlés adjon módot arra, hogy a ministerium ilyen célokra megfelelő összegeket juttathasson. De ebből a 827 millió koronából én nem látom, hogy akár az egyik, akár a másik célt szolgálni lehetne, és az egyhelyben hosszú időt eltöltő munkások becsületes munkájának valóságos kicsúfolását látom abban, amidőn 80—40 — 50 évi becsületes szolgálat után 100.000 vagy 500.000 koronákat adnak annak a munkásnak azért, hogy tovább is hűséggel szolgálja akár állami, akár magánmunkáltatóját — (Saly Endre : Vehet rajta koldustarisznyát ! — Szeder Ferenc : Az drágább, barátom !) Miután én ebből az összegből mégcsak megközelithetőnek sem látom a cél elérését, egy másik propozicióval állok elő, olyan propozicióval, amely a munkások védelmét jobban szolgálja, s amely az egyhelyben hosszú időt eltöltő munkások jutalmazásához sokkal közelebb áll. Méltóztassék arra gondolni, minister ur, hogy 1919-ben és 1920-ban különösebb vizsgálat, különösebb indok nélkül a magyar államvasutaktól, a magyar királyi állami gépgyárból és egyéb állami üzemekből hány becsületes, jóravaló munkást dobtak ki, szórtak ki az utcára. Ügyük ma sincs még felülvizsgálva. Anélkül, hogy erre megfelelő indokot szolgáltattak volna, egyszerű művezetői jelentésre, egyszerű besugásra dobálták ki őket 25—30 évi, sőt még ennél is hosszabb szolgálati idő után és a minister urnák többszöri sürgetésünk ellenére még mai napig sem jutott eszébe, hogy ezeknek a szerencsétlen embereknek az ügyét felülvizsgálja és igazságot szolgáltasson nekik. Nyugdíjigényüktől, állásuktól megfosztották őket, sőt lehetetlenné tették még azt is, hogy máshol helyezkedjenek el, mert homlokukra sütötték a bélyeget, hogy ők kommunisták, és mint ilyenektől mindenki szinte irtózik. Pedig ezek az emberek nem tettek sem többet, sem kevesebbet, sőt valószinüleg kevesebbet, mint a túlsó oldalon ülő képviselő urak közül számosan. (Zaj és ellentmondások jobb/elől.) Ezek az emberek semmi egyebet nem tettek; számosan ülnek az egységespártban olyan képviselő urak, akik sokkal súlyosabb tényeket követtek el a bolsevizmus alatt, mint amilyeneket ezek az emberek. . . Elnök : A képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasítom. (Zaj jobbfelől- — Erdélyi Aladár : Tessék megnevezni őket !) Csendet kérek ! A jobboldalon is méltóztassanak csendben maradni ! Kabók Lajos : ... s akik jobban szolgálták a bolsevizmust, mint ezek a munkások. Elnök : A képviselő urat másodízben is rendreutasítom és a szót megvonom a képviselő úrtól. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a szélsőbaloldalon.

r — Rupert Rezső : Tomcsányi is szolgálta, mégis igazságügyminister lett !) A képviselő urat szín-