Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

426 À nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. Elnök : A képviselő ur nincs jelen, töröltetik ! Ki következik I Petrovits György jegyző : Szabó Imre ! Szabó Imre : T. Nemzetgyűlés ! Bár kétségtelenül csábitó volna rám nézve az előttem szólott Frühwirth Mátyás képviselőtársam egyik-másik megállapítása arra, hogy vele vitába szálljak, — hiszen egyébként erre, ugyebár, részben a parlamenti szokások is köteleznének — de az idő előrehaladottságára való tekintettel, a legnagyobb sajnálatomra, nem térhetek ki minden egyes tárgyra, amelyet vele szemben szeretnék vita tárgyává tenni. Én magam is a szőnyegen lévő kereskedelmi tárcával kapcsolatban ipari kérdésekről kívántam beszélni, többek között első helyen az iparíelügyelettel, továbbá az ipari és kereskedelmi szakoktatással, valamint az »ipari és kereskedelmi célok« címén a 10. cím alatt felvett tételekkel kapcsolatban akartain néhány megjegyzést tenni. Sajnos, azonban az idő rövidsége nem engedi meg nekem, hogy minden kérdésre és a magam elé kitűzött valamenrryi kérdésre is kitérjek. Épen ezért csak nagyon röviden szólok, és azt hiszem, hogy Frühwirth képviselőtársammal szemben is teljesítem kötelességemet akkor, amikor a tanonckérdéssel kapcsolatban megállapítom, hogy ma Magyarországon különösen a kézművesipar a tanonckérdés tekintetében ugyanabba a helyzetbe került, mint valamikor ezelőtt 40 — 50 esztendővel volt, amikor a gépek rohamos alkalmazásával kapcsolatban a kisipar a nagyiparral szemben, háttérbe szorult és hogy valahogyan pótolhassa azt az előnyt, amelyet vele szemben a nagyipar a gépekkel és a fejlett technikai eszközök berendezésével élvezett, a tanoncok légióit állították be és használták ki a műhelyekben és így vélték elérni annak a differenciának kiegyenlítését, amelyet a jobb technikai berendezkedéssel munkálkodó tőkés felidézett. Abban az időben az ipartörvény úgyszólván alig védelmezte a serdületlen fiatal gyermekeket az ilyen kizsákmányolástól. Ma pedig a szanálás következményeként talán sokkal súlyosabb mértékben kell tényként megállapítanunk, — és azt hiszem, ezt Frühwirt képviselőtársam sem tagadhatja, — hogy Magyarországon igen sok helyen, a fővárosban is, a kis kézműipar, de még a gyári ipar is, különösen a közép-gyári ipar olyan tömegekben alkalm azzá a tanoncokat, ami példa nélkül áll az ipari történelemben. Én közvetlenül a szakmámban foglalkozom ezzel a kérdéssel, látom és tudom, hogy nem egy helyen 10—15, sőt 25 tanoncot is lehet találni a műhelyben, ahol azonban a mesteren kivül több felszabadult szakképzett munkás nincs. 20—25 tanonccal dolgoztatnak tehát és kerestetik a hasznot. Amikor pedig kiszabadul a műhelyből mint felszabadult munkás, akkor azt az életbe, mint alig félig képzett munkást eresztik ki. Azt követelni, hogy az a munkás, azért, mert 3 esztendeig tisztán a dokumentumnak, a munkakönyvnek megszerzéséért dolgoztatták, valami nagy tisztelettel álljon szemben a volt munkáltatójával, legalább is méltánytalanság, de egészen bizonyos, hogy nem vall arra a keresztényi szeretetre és türelemre, amelyet az urak annyira prédikálnak. Azt mondom, hogyha az iparostanone-kérdésben van javitani való, akkor azt tényleg alapvetően kell megjavitani, mert az a pusztulás, amely az ipari munka terén folyik, rövid időn belül súlyosan fogja éreztetni hatását, és annak idején, ha elérkezünk oda, — ha elérkezünk ! — hogy a magyar ipar újból munkáskezekre pályázik és azokra lesz majd szüksége, akkor szomorúan fogják tapasztalni a gazdasági tényezők, hogy a magyar iparnak minden munkáskeze elpusztult, elveszett és pótolhatatlanná vált, mert vagy kivándorolt ezalatt az irtó munkanélküliség_ alatt, vagy elvonult más foglalkozásokba, és majd amikor rákerül a sor, hogy ezekre a munkáskezekre szükség lesz, nem fogják tudni ezeket honnan elővenni. Épen a Frühwirth képviselőtársam által előterjesztett határozati javaslattal kapcsolatban meg kell kérdeznem Frühwirth képviselőtársamtól, hogyha ő ugy gondolja, hogy a munkanélküliség nyomán beálló nyomorúságból a munkásnak csak a nélkülözést szabad választani, és ha ő azt hiszi, hogy az ipartörvényben biztosított jog alapján a munkást el lehet ütni attól az emberhez ülő jogától, hogy ott keresse meg a megélhetését, ahol lehetséges, akkor következtetéseiben nem nagyon téved-e ? A helyzet ugyanis az, hogy mi normális viszoayok között a szórványos munkanélküliség mellett nemhogy pártoltuk volna a kontárkodást, hanem ellenkezőleg a legsúlyosabban ellene foglaltunk állást, mert tudtuk mit jelent az, amikor mi ennek a megszüntetésére törekedtünk a napi 8 órai munkaidő megteremtésével kapcsolatban : hogy az a munkás 8 órát dolgozván a műhelyben odahaza még kontárkodással is foglalkozik. (Fábián Béla : A kontár nem fizet adót, az iparos fizet adót, mindénféle illetéket !) Mondom, normális időben nemhogy mellette állottunk volna a kontárkodásnak, hanem igyekeztünk azt kiküszöbölni. Kénytelen vagyok azonban felvetni a kérdést, hogy a mai akut munkanélküliség mellett, amikor a munkásoknak mondhatnám tízezrei meg tízezrei vannak munkanélkül, amikor a munkásokat lefelé a mezőgazdaság felé nem lehet elhelyezni, mert nem birja őket felszivni a mezőgazdaság, miután ott sincs elég munka ; amikor több hónapig, úgyszólván évekig élnek azok a munkások kereset nélkül : vájjon helyes-e, ha az a munkás a saját szakmájában valami javitásszerü apró-cseprő munkát vállal, vagy az a helyes hogy ne vállaljon munkát, ellenben esetleg a magántulajdon elvének áttörésével valami könynyebb kenyérszerzésre igyekezzék? Vájjon az-e a helyes, hogy szakmájában minden kereseti lehetőségtől eltiltsuk és ezzel úgyszólván a bűnözés útjára tereljük őket ? Azért vetem fel ezt a kérdést, mert idáig szereriesésen sikerült megúszni azt, hogy az ipari munkások nagy része nem került a rendőrségre, nem került börtönökbe, de ha következetesen keresztülviszik azt, hogy kontárkodás cime alatt minden kis munkától elütjük az ipari munkásságot, ez azt fogja maga után vonni, hogy kényszerhelyzetükben a bűn útját kell majd választaniuk. Felvetem azt a kérdést : célszerü-e a törvény betűit minden körülmények között teljes mértékben végrehajtani ? Épen az a legnagyobb baj, hogy annak ellenére, hogy a már felszabadult szakképzett ipari munkásság nagy tömegei nem jutnak munkához, a tanoncok régiói vannak alkalmazásban a műhelyekben, akik felszabadulásuk után kikerülnek az életbe anélkül, hogy a legkisebb reménységük volna arra, hogy saját szakmájukban el tudjanak helyezkedni. Ezzel a kérdéssel nem akarok tovább foglalkozni. Amit az ipari kérdésekkel kapcsolatban általában el akarok mondani, remélem, lesz alkalmam a részletes tárgyalásnál, egyik-másik kérdésnél röviden kifejteni. Most a tanonckérdéssel kapcsolatban elő fogok terjeszteni egy határozati javaslatot. Ha Frühwirth Mátyás t. képviselőtársam szivén viseli a tanoncok sorsát, hiszem, hogy őis el fogja azt fogadni, hiszen ebben a határozati javaslatban egyetien egy betű sincs, amely ne azt a célt szolgálná, hogy a tanoncokat kiemeljük az állati színvonalból, hogy a társadalomnak hasznos , tagjai válhassanak belőlük.