Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-481
A nemzetgyűlés 481, ülése 1925. Trieszten keresztül is bonyolódik le malátaexport, amikor azonban köztudomású, hogy legjobb piacunk és jelenleg ngyszólván egyedüli piacunk Svájc, akkor a Svájcba, iránynió tarifakedvezmény iránti kérelmet nem lehet azzal visszautasítani, hogy tessék Fiúméba es Triesztbe szállítani, mert ott megadtam egy sokkal nagyobb díjkedvezményt. Ez egy kiragadott példa. (Meskó Zoltán: Sokat ragadhat ki!) Ezt csak azért enilitem meg, mert ezek olyan jelenségek, hogy nyomatékosan kérnünk kell a kereskedelemügyi minister urat, hogy minden olyan esetben, amidőn exportlehetőségünk mutatkozik, még ha talán áldozat árán is — hiszen az más téren kétségtelenül meg fog térülni — még ha talán az államvasút ezekre a szállításokra tényleg rá is fizet, mert önköltsége többe kerül, meg kell hozni ezt az áldozatot (Helyeslés.) és a magyar államvasutaknak ezekben a nehéz időkben talán átmenetileg az ország olyan szervének kell lennie, amely lehetővé teszi, hogy minden olyan piacra kijussunk, ahol elhelyezési lehetőségeink vannak. (Graeffl Jenő: Ez helyes !j Hogy a magyar államvasutakat nemcsak nekünk kell ilyen sziervriek tekinteni, hanem hogy az összes államok a gazdasági élet fontos vérkeringési eszközének tekintik a Mávot, arra a legjobb bizonyíték az, hogy amikor azt látta például a szomszéd államok közül Jugoszlávia, amielyen keresztül egyedüli burgonyaexportlehetőségünk mutatkozott Görögország felé — és a magyar burgonya kivitele Görögországba tényleg örvendetesen megindult, mert mintegy 140 vaggont exportáltunk is már Görögországba, — hogy e-z kellemetlen a francia versenynek — Franciaország is versenyez tudniillik a magyar burgonyával Görögországban — akkor a szerb vasutak egvik napról felemelték a kelebia—ghevgheli-i tranzitó szakaszon közel, 100%-kai a burgonya fuvardíját és ezzel egyik napról a másikra lehetetlenné tették, hogy mi a szerb piacon exprotálhassunk. Igaz, el kell ismerni, hogy amidőn e miatt a magyar államvasutak részéről felszólalás történt, néhány heti tárgyalás után, amikor közben beállott a 20 fokos hideg, amely teljesen lehetetlenné teszi a burgonyaexportot, akkor a szerb államvasutak knlánsan kijelentették, hogy tévedés forgott fenn és visszaállitották a régi fuvardíjat. Tudok egy másik példával is szolgálni. Megindult szénexportunk elég szépen Románia felé, Romániának tőlünk elszakított része, Erdély felé. Ma, amikor széntermelésünk igazári válsággal küzd^ — amiről nem akarok itt hosszasabban beszélni — amidőn minden erőnkkel és minden eszközzel arra kell törekednünk, hogy széntermelésünket lehetőleg elősegítsük, a románok, látván azt, hogy a magyar szén az erdélyi piacokra gravitál, egyik napról a másikra ugy felemelték a szén fuvardíját, hogy teljesen lehetetlenné vált a kivitel. Ugyanakkor pedig azt kell konstatálnom, hogy a jugoszláviai trifaiü szén egész Dunántúl versenyez a magyar szénnel és azt kell szomorúan tapasztalnunk, hogy amíg a múlt évben egész éven át 7-4 millió métermázsa porosz szenet hoztunk, be, addig ez évben már szeptemberig 7'8 millió métermázsa porosz szeriét hoztunk be, a magyar szenet pedig nem tudjuk elhelyezni és ezzel gazdasági mérlegünket nagyon-nagyon lerontjuk, akkor igenis azt kell kérnünk a kormánytól, hogy méltóztassék vasúti tarifális differen**n december hó 10-én, csütörtökön. 413 ciálással a magyar szénbányászatot megvédeni a külföldi indokolatlan szénbehozatallal szemben. (Oberhammer Antal : Miért kapnak a vasúti tisztviselők porosz szenet? Miért nem kapnak magyar szenet? — Helyeslés jobbfelől.) Nem akarok ezekről a kérdésekről hosszasabban beszélni, csak még egy szimptómát, egy esetet akarok itt felhozni, amely szintén azt bizonyítja, hogy a magyar államvasút nem elég hatékonyan igyekszik a forgalmat ide terelni. Pedig azonfelül, hogy a magyar államvasutak feladata lehetővé tenni az export lehetőséget, a magyar államvasutaknak saját rezsije csökkentése szempontjából is érdeke, hogy a földrajzi fekvésünknél fogva szükségszerűen rajtunk keresztül irányuló tranzitó forgalom (Graeffl Jenő: Ez igaz!) a hosszabb vonalak ellenére Magyarországtól el ne terelődjék. Itt is sajnálattal kell azt megállapitanom, hogy az államvasutak üzleti politikája olyan, hogy tranzitó forgalmunk tényleg teljesen meggyöngült. Konkrét esetet tudok, amikor 85 vagon rakomány gépnek és vasárunak kellett volna Prágából Aradra mennie. A legtermészetesebb és a legrövidebb útirány Magyarországon keresztül lett volna. Az illető cseh szállító cég megkereste a magyar államvasutakat, hogy mennyiért hajlandó szállitani a rakományt, milyen kedvezményt ad, ha erre szállítja, kiszámítva, hogy mennyibe kerülne Románián és mennyibe Magyarországon keresztül. A magyar államvasutak hosszas tárgyalás után kijelentette, hogy hajlandó addig a határig lemérsékelni a fuvardíjat Magyarországon keresztül, amennyibe az Románián keresztül kerülne. Természetesen ezzel nem nyertük mes? a 85 vagon szállítását mert hiszen hozzá jön ehhez a fuvarhoz még kétszeri határátlépés terhe is, amelynél mindenféle formalitások, vámkezelési és egyéb nehézségek vannak, ugy hogy ezáltal teljesen elvesztettük ezt a tranzitó forgalmat. A Csehországból ideirányuló tranzitó forgalom politikai okokból úgyis elgravitál tőlünk, nekünk tehát ezt a politikát, ezt az ellenszenvet ellensúlyoznunk kellene azzal, hogy a magyar államvasút kedvezőbb feltételeket szabjon és könnyebb kezelést tegyen lehetővé a szállitócégeknek. Ezidő szerint azonban a tranzitó forgalom Magyarországról legnagyobbrészt tényleg elterelődött. (Ugy van.) Nem szándékozom tovább foglalkozni az államvasutak tarifapolitikájával. Legyen szabad azonban csak egészen röviden még: egy kérdést megemlítenem. (Halljuk! Halljuk!) Az ellenzéki oldalról szóvá tették a közszállitási szabályrendelet módosítását és ennek szükségességét hangoztatták. Én a magam részéről a jelenleg érvényben ^ levő közszállitári szabályrendelet módosítását, illetőleg az ennek alapján kiadott rendeletek^ megváltoztatását, nem tartom szükségesnek. Szükségesnek tartom azonban, hogy a magyar közszállitási szabályzatban lefektetett elveket minden magyar hatóság és minden magyar vállalat magára nézve kötelezőnek ismerje el. (Kühne Loránd: A hatóságok nem teszik rneg!) Nyíltan meg kell mondanom, hogy mi Magyarországon egy különös betegségben szenvedünk, — mert másnak nem nevezhetem, mint betegségnek — hogy t. i. mindent, ami külföldi, jobbnak, megfelelőbbnek tartunk és nem vagyunk hajlandók támogatni a magyar termelést és a magyar ipart. (Graeffl Jenő: Ez régi dolog!) Ez még hagyján a ható58*
