Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

30 A nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön.. részében tulajdonképen a numerus claususszal fogok foglalkozni. A numerus clausus ebben a vitában ugy lett beállítva és igy állítják be a magyar sajtó jelentékeny részében is, iiogy a numerus clausus a nemzet szégyenfoltja, hogy a numerus .clausus miatt nem tutiul) K boldogulni diplomáciailag, hogy a numerus clausus miatt vagyunk rettenetes helyzetben a külfölddel szemben, emiatt vitatják el tőlünk a kulturföiényt, egyszóval annak, hogy Magyarországnak bizonyos dolgok nem sikerülnek és hogy itt bizonyos nehéz és nyomorúságos állapotok vannak, végső forrása mind a numerus clausus. Itt eszembe jut, hogy vannak reklámok, amelyek a világon minden betegség ellen egy és ugyanazon szert ajánlanak, egy módszert, amelyet csak alkalmazni kell, és akkor egyszerre minden baj megszűnik és nem létezik többé. Majdnem az az érzése az embernek, hogy ha a numerus clausust eltörölnénk, akkor nyilvánvalóan egyszerre megszűnnék a mai lehetetlen helyzet, amikor 8Ü—40.000 képzett, nagyobbára diplomás, nagyobbára keresztény magyar ember nem fog többé az utcán sétálni, nem fogja kenyerét keresni, nem fog elmenni napszámba és az okleveles mérnök nem iparkodik kőműves munkát végezni és nem jön az emberhez három-négy diplomás ember kérve, hogy próbáljak itt és ott megmozgatni valamit, hogy bejusson villamoskalauznak, vagy a magyar államvasutak gépgyárába lakatosnak, vagy bejuthasson az államvasutakhoz, ha tetszik napszámosnak is, csakhogy meg legyen annak a diplomás embernek végre az a minimális keresete, hogy elérje a 14 vármegyés csonka Magyarországon legalább azt, hogy ő, aki 25—30 esztendős koráig a világ egyik legjobb egyetemét látogatta és a világ egyik legfényesebb diplomáját kapta, legalább gyermekei számára kenyeret, cipőt és egyebet megvásárolhasson, hogy az intelligenciához, a középosztályhoz tartozó ember azt a minimális nevelést és kultúrát adhassa meg gyermekének, arrelyet mindenütt a világon, a legutolsó napszámos is, biztosítani tud a maga gyermekének. Az embernek az az érzése, hogy csak a numerus clausust kell eltörölni s akkor azonnal megnyílnak a bankok trezorjai és lesz hitele a magyar földbirtokosságnak, hogy azonnal értékesíteni tudjuk borunkat s azonnal megfontolás tárgyává fogják tenni Genfben, vájjon nem volna-e jó ezeket a, trianoni határokat eltörölni és ezzel hozzájárulni ahhoz, hogy azt az intelligenciát, amely a megszállott területekről is ide hozzánk, a 14 vármegyébe került, azt az intelligenciát, amelyet ma is négy egyetem ezerszámra ont magából évről-évre, ne ez a 14 vármegyés Magyarország tartsa el, hanem a régi nagy Magyarország. Ha azokat a humánus szívűeket, — akik Varsóban, Genfben és nem tudom még hol foglalkoznak a kisebbségek sérelmeivel és a kisebbségek sérelmeiből épen ez az egy ragadja meg főképen szivüket, minden egyéb magyar kisebbségi sérelem előtt pedig ólommal betömött fülekkel hallgatnak, — igazán a humanizmus vezeti: tessék, itt van a mód, adják vissza Magyarországnak egész területét. Az a Magyarország, amely jobban el tudja tartani a maga intelligenciáját, mely nem kénytelen szociális szempontból semmiféle korlátozáshoz nyúlni, talán újra képes lenne a nemzet egész intelligenciáját eltartani, eltekintve egyes szempontoktól, amelyek bennünket a numerus clusus megalkotásánál vezettek. Bizonyos szempontokból azonban nem lehet eltekinteni, s ez az ország nem is fog eltekinteni, amig életerő és a saját fajiságához való ragaszkodásból csak egy makulányi van benne, mert hogy kultúránkat a magunk jeliemének, a magunk ősi tulajdonságainak, a magyar géniusznak megfelelően olyanná tegyük, ahogy akarjuk, ezt sem Genfben, sem Varsóban nem fogja, mert nem tudja, senki sem meghatározni, nem tudja determinálni. Ebez csak Magyarországnak van köze és senki másnak a viiagon nincsen köze. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középe...) Egeszén bizonyos, hogyna a numerus clausust eltöröljük, azok a bajok, amelyek meg vannak, egyáltalában nem szűnnének meg, sőt ezek a bajok igen nagy mértékben megnövekednének. (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Két fő ok volt az, amely szerepet játszott akkor, amikor a numerus ciausus-törvényt a nemzetgyűlés meghozta. Az egyik ok az volt, hogy ne szaporítsuk a diplomás intelligenciát, mert ez egy szellemi proletariátus tenyésztésére vezet. Ez volt a meggyőződése a nemzetgyűlés akkori tagjainak és azt hiszem, ez a meggyőződése az országnak ma is» hogy a szellemi proletariátus a legveszedelmesebb forradalmi elem. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) S épen azért, mert hatalmában állanak tehetségek és képzet sségek, amelyekkel a maga akaratának megpróbál érvényt szerezni, épen ezért az ilyen intelligencia, amelynek kenyere nincs, amelynek györ kére nincs, amely nem tud elhelyezkedni a meglevő társadalmi rendben, ez az intelligencia az a dinamikus erő, amely örökké fenyegeti a meglevő társadalom kereteit a szétrobbanással, tehát fenyegeti a nemzeti konszolidációt egy ujabb robbanással, katasztrófával és forradalommal. Ez volt az egyik meggygőződés. A másik az volt, hogy miután az egyetemek nemcsak nálunk, hanem jóformán az egész világon átalakultak tudományosságot fejlesztő és adó intézetek helyett szakiskolákká, amelyek diplomát adnak és kenyérkereső pályára jogosítanak, azért nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy ez a kenyérkereső diploma tényleg azt jelentse,, amit az életben jelentenie kell, t. i. hogy azt a szakképzettséget, amely alapja annak a bizalomnak, amelyet a diploma jelent, tényleg megtudta az illető a magyar egyetemen szerezni. Erre nézve az volt a felfogása a nemzetgyűlésnek is, de elsősorban a hivatott tényezőknek, vagyis a tanároknak, az egyetemi tanácsoknak kivétel nélkül, az összes karoknak kivétel nélkül, hogy korlátozás nélkül a mai helyzetben — amely még, sajnos, most is megvan — nem képesek adni azt a szaktudást, amelyre szüksége van annak az embernek, aki vállalja a diploma alapján valakinek gyógyítását, valaminek közigazgatását vagy valaki jogi ügyeinek elintézését. Ha nem akarjuk, hogy sarlatánoknak szolgáltassuk ki a publikumot annak a bizalomnak alapján, amellyel van a magyar egyetemek által adott diploma iránt* akkor kell gondoskodnunk arról, hogy ez a diploma tényleg tudást fejezzen ki és nem egyszerű formaság legyen. Ezért követelték az egyetemi tanácsok a létszám megállapítását és korlátozását, hogy az ő oktató és nevelő munkájukat elvégezhessék. Már most ez a két szempont volt tényleg a komoly és — mondhatnám — az egyetlen szempont, amely a numerus clausus megalkotásánál a nemzetgyűlést vezette. A többi dolgok, amelyek kapcsolódtak vele, akcidentális