Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

346 A nemzetgyűlés 480. ülése 1925 és a különféle fajvédő traíikálásoknál még csak nem is belföldi polgárokkal, hanem külföldi polgárokkal is — mondom, amig ezek privilégiumot élveznek, sőt nagyon sokszor közhatósági védelemben, csendőroltalomban, vagy legalább is elnézésben van részük,: addig másoknak, tisztességes embereknek a politikáját, nézeteit, eszméit hirdető megmozdulások feílen látjuk felcsillanni a csendőrszuronyokat. Sőt ennél kegyetlenebb dolgot is látunk, azt, hogy á. csendőrökkel szemben bizonyios bhitalSmasabb erőhatalma tényezők is megjie-) lennek olyan esetben is, amikor a csendőrök a maguk becsületes kötelességét teljesitik. Ott van póllául a csongrádi eset. A csendőrök ebben az esetben csakugyan a tisztességes társadalomnak, a tisztességes embereknek voltak a szövetségesei, a tisztességes társadalommal együtt indultak rohamra a gonosztevők ellen. És a, vége mi lettf Megfogták a tisztességes harcra induló csendőrszuronyt és nem engedték annak segiiségével a rendet helyreállítani. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy a csendőrség személyi járandóságairól van szó, méltóztassék tehát szorosan a tárgyhoz és nem általában a csendőrségről beszélni, inert a címnél nem méltóztatott felszólalni. (Helyeslés jobbfelöl.) Rupert Rezső: Arról beszélek t. Nemzetgyűlés, hogy a csendőrség tagjai ebben az esetben azért a nagy ellenértékért, amelyet nyujtunk nekik — mert hiszen majdnem 252 milliárdba kerül a csendőrszemélyzet eltartása — cserében ezért az óriási nagy összegért ezúttal csakugyan teljesítették kötelességüket. És mi lett a vége? A belügyminister urnák a szolnoki ítélet elhangzása után szaladnia kellett a mi* nisterelnök úrhoz, hogy beadja lemondását. (Felkiáltások jobbfelől: A személyi járandóságokról beszéljen! — Zaj.) Ne méltóztassanak kifogást emelni, amikor a belügyminister úrral szemben elismerésemet akarom kifejezni. Amikor a t. belügyminister ur látta, hogy a becsülettel szolgáló, kötelességüket teljesítő csendőrökkel szemben elhangzott ott az az itélet,. amely, ha igaz volna, a legszörnyűbb vád volna a magyar csendőrség, illetőleg annak egy része ellen, a belügyminister ur kénytelen volt, indíttatva érezte magát elmenni a kormányelnökhöz és lemondani, azt mondván, hogy ilyen körülmények között nem vállalhat felelősséget a közrend fentartásáért. Rengeteg összegbe kerül a csendőrség; 325 milliárdba, vagy ha csak a személyi kiadások rovatát nézzük, 251 milliárdba. Kérdezem, mit kap ezért cserébe a nemzeti Cserébe kellene kapnia azt, hogy az eféle esetek, amilyenek ellen a belügyminister urnák is kifogást kellett emelnie, elő ne fordulhassanak, hogy amikor egy egész országot érintő borzalmas bűnügy kinyomozásáról és arról volt szó. hogy azok a csendőrök helytállottak, ezzel szemben viszont az történt, hogy az a becsületes csendőr, aki ennek a cselekménynek a kinyoniozásában résztvett, kénytelen volt tűrni a vesszőfuttatást az előtt a bíróság előtt, amelynek eljárása ellen a t, belügyminister ur is kifogást emelt. Kérdezem tehát: vájjon az a ren geteg összeg, amelyet csendőrségünkre forditunk és — mondjuk — az a rengeteg szimpátia is, amellyel a csendőrség becsületes munkáját kisérjük, nem kárbaveszett-e, ha eféle esetek el őf ordu 1 hatnak ? Mert lehet, bogy m a csendőrség talán nem ' évi december M 9-én, szerdán. tud megfogni minden kis csirketolvajt, lehet, hogy más szerepe nincs is nagy részében, nagy egészében, mint hogy az ilyen kis csirketolvajok elbújjanak s ne merjenek munkára, lopni indulni, kell azonban ennél nagyobb hivatásának is lennie, és ez a nagyobb hivatás az, hogv amikor az egész országot érintő súlyos bűnügyekről van szó, akkor senki se gátolja meg ennek a bűnügynek a kideritésében, vagy pedig ne gáncsolja el a csendőrség munkáját semmi más hatalmi tényező abban a részében, hogy a létrehozott eredmények, a nagy nehéz

; ségek árán elért sikerek egyszerűen semmivé tétessenek. Amikor nálunk arról van szó, hogy ilyen sokba kerül a csendőrség, amikor itt is arról van szó, hogy majdnem 252 milliárdot adunk ki csak a személyi kiadásokra, amikor még hatalmasabb összegeket adunk ki rendőrségünkre, s amikor arról van szó, hogy mi ezért az ellenérték, akkor nekünk nem szabad olyan választ kapnunk, amilyen válaszul szolgálhat a szolnoki ítélkezési eset is, mert akkor azt mondjuk, hogy nem éri meg ezt a rengeteg kiadást, ezt a szörnyű nagy áldozatot ez az egész intézmény, ha, amikor az ország becsületéről és — azt lehetne mondani — reprezentative az ország közbiztonságáról van szó, ilyen esetek fordulhatnak elő. Hiszen az egyes ilyen esetek, mint például a csongrádi eset kiderítetlenül maradása is megrendítheti egészében az orszáer közbiztonságát, ha különben kifogástalan volna is. Kérdezzük, mik azok az eredmények, amelyeket ezért a rengeteg összegért cserébe kapunk 1 Meg kell kérdeznem itt a belügyminister urat, — aki abban az esetben becsületesen a sarkára állott — hogy mi lett a vége ennek az esetnek. A minis ter tanács on felmerültek igen súlyos kifogások, s a t. belügyminister ur is itt a Házban számolt be arról, hogy az Ítélet megszületése körül súlyos kifogások emelhetők. Kérdezem tehát, mi lett ennek a vége, és mivel ott a csendőrség egyes tagjainak becsületéről, reputációiáról volt szó abban az esetben, — és a rendőrségről is — vájjon be tud-e számolni e rovat kapcsán a t. belügyminister ur arról, hogy ezek a csendőrök részesültek-e abban a védelemben, amelyben részesíteni kellett őket az után az itélet után, mely tulajdonképen felettük hangzott el. Vagy amennyiben annak az Ítéletnek igaza volt abban, hogy egyrészt a. csendőrség, másrészt a rendőrség tagjai azokat, akik ott állottak a bíróság előtt, olyan stílyosan bántalmazták, vájjon ebben az irányban történt-e a t. belügyminister ur részéről akkor valamiféle megtorlás, szóval nyert-e valamiféle elintézést ez a dolog ? Erre kíváncsiak lehetünk akkor, amikor ennek az intézménynek becsülete, megbizhatósága, életrevalósága foroe: kérdésben szemben azzal, bogy ez az intézmény egyúttal rengeteg sokba is kerül Én a t. belügyminister úrral szemben itt egyszer nem valami szerencsés kifejezést használtam, amikor arról volt szó, hogy gentleman-e a belügyminister ur, vagy sem. Talán vissza méltóztatik emlékezni arra. — hiszen nem akarnám a belügyminister urat mint embert megbántani, mert ha a kormány tagjait nézem, és kit-kit emberi mivolta szerint taksálok, akkor nekem a belügyminister úrral mint emberrel szemben a legkevesebb kifogásom lehet és tisztelettel viseltetem a beliie-vminister ur iránt, de tisztáznom kell a kérdést — mondom, tán a belügyminister ur is ugy emlékszik vissza, hogy én akkoriban nem a