Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

338 A nemzetgyűlés 480. ülése 1925. évi december hé 9-én, szerdán. munkásság- minden egyes mozgalmát sakkban lehessen tartani. Ezt szolgálja más vonatkozásban — amint már megmondottam — a vitézi szék és az egyes vármegyei vitézi kirendeltségek, hogy ezt a kifejezést használjam. JNeni egyszer volt alkalmam vidéken hallani egy pár ilyen kioktatást. Ezek az urak azzal a tudással, amelyet mint oktatók hirdettek, egy rozoga cséplőgépet sem tudnának megindítani, nem pedig egy olyan komplikált apparátust, mint a milyen pl. egy kisebb város villanyteiepe. Ez az intézmény tehát ebből a szempontból semmiesetre sem szolgálja azt a célt, amelyet eléje tűztek. Másrészt azonban vannak olyan intézkedések is, amelyek egyszerűen komikussá és a munkásság előtt még gyűlöltebbé teszik az abban érdekelteket. Legyen szabad rámutatnom, hogy milyen rvözérüekü intézmény ez a nemzeti munkavédelem. Miskolcon sztrájkba léptek a pincérek. A pineérsztráj k közérdekűnek nyilváníttatván, Budapestről mentek oda tányérsapkás fiatalemberek, akik belebújtak a. fehér kabátba, beállottak a kávéházakba a pincérek helyébe és kiszolgálták a közönséget. Szabad ezt megtenni azzal a szegény diákkal, aki az egyetemen és az egyetemen kivül (Rakovszky Iván belügyniinister: Azt nem a munkavédelem csinálta!) azt tanulja, hogy a zsidó inferioris lény, negroid faj, akit minden társadalmi öszszejöveteien, minden táborozásnál megtöltenem zsidóellenes hangulattal, ugyanakkor azonban kirendelik őket Miskolcra a kávéházakba, (Feyer Károly: Kőim Móric vendéglőjébe! — Derültség.) hogy vigyázzanak arra, hogy a zsidók pontosan megkapják a feketekávéjukat. Engedelmet kérek, ennyire szolgává sülyeszteni mégsem volna szabad a diákokat és ezeket a szegény fiatalembereket nem volna szabad a különböző idegen nemzetiségű kávéháztulajdonosoknak odaadni csak azért, hogy a magyar pincérek sztrájkját letörjék. (Rakovszky iváo belügyniinister: Ki adta oda? — Zaj a jobboldalon.) Akár az erkölcsi, akár a materiális részét nézem ennek a dolognak, mindenképen erkölcstelennek tartom ezt, mert magánkapitalisták kapzsiságát és fukarságát a nemzet jövendő virágával akarják istápolni és táplálni. (Ugy van a szélsőbaloldalon. — Zaj a jobboldalon!) Ha azok a fiatalemberek látják ezt az eljárást, nem tudom, mennyire hihetnek az önök eszméinek komolyságában. (Rakovszky Iván belügyniinister: Ezt nem a munkavédelmi intézmény csinálta! — Zaj.) Ugyanakkor, amikor gróf Teleki Páltól kezdve a legutolsó kis pedellusig, mindenki a magyar nemzeti keresztény szellemre tanítja az ifjúságot s amikor ezzel az eszmével töltik meg őket, — kiküldik a fiatalembereket Miskolcra, a Pannónia-kávéházba sztrájktörőknek. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ki küldte ki? — Klárik Ferenc: Az az intézmény, amelyet a kormány támogat! —- Ellenmondások a jobboldalon. — Zaj. — Elnök csenget. — Peyer Károly: Jelszó: ha kellemetlen, tagadd le!) Megkérdeztük ezeket a fiatalembereket, mert az emberi érzés parancsolta, hogy lehetőleg távolítsuk el onnan őket, és ne tegyük ki a nemzet szine-virágát és a mögöttük álló nagy tábort az emberek gúnyjának, mondom meg kérdeztük őket s erre elmondották, hogy a Nemzeti Munkavédelemből rendelték ki őkei ide. (Rakovszky Iván belügyniinister: Teljesen kizárt dolog!) Ha a minister ur utána jár, megfogja látni, hogy igazat mondok, hogy a Pannónia-kávéházban tányérsapkás diákok sztrájktörő szolgálatot teljesitettek s arra hivatkoztak, hogy a Nemzeti Munkavédelem rendelte ki őket. (Zaj.) Ez nem egészséges dolog; nem szabad tehát I csodálkozni, ha nem valami nagy lelkesedéssel nézzük azokat a milliárdokat, melyeket erre az intézményre költenek. Még egyszer kijelentem itt, az ország szine előtt, hogy ez az intézmény nem tud megfelelni annak a célnak, amely célt szolgálni kivannak, mert az emberek sem technikailag, sem egyébként- felszerelve és kioktatva nincsenek. Akik ennek az intézménynek élén állanak, technikai tekintetben maguk is analfabéták és nem tudják az embereiket kitanítani, másrészt pedig ez az intézmény erkölcstelen, s a lakosság egy részében csak gyűlöletet vált ki. Ezért én is ennek az intézménynek teljes megszüntetését kérem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! (Senki.) Kivan még valaki szólni! (Kabók Lajos szólásra jelentkezik.) Kabók Lajos képviselő ur! Kabók Lajos: T. Nemzetgyűlés! Magam is a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy az adózó polgárok pénzét ilyen haszontalan célokra elpocsékolják, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert ez semmi egyébnek nem nevezhető, mint pénzpocsékolásnak. Magam is azt állítom, hogy azt a 33 milliárdot, melyet ilyen célokra akarnak felhasználni, sokkal hasznosabb, sokkai' messzebbmenő, és a felzaklatott lelkiállapotokat sokkal jobban megnyugtató célokra is fel lehetne használni. Nem tudom elfogadni azt az érvelést, amelyet ehhez fűznek. Én közelebb megyek a dolgok bizonyításában, nem ugy, mint Malasits Géza képviselőtársam; én nem békebeli dolgokat idézek, hanem azt állítom, amiről a nemzetgyűlés számos tagja valószínűleg nem tud. Nem régen, 1923-ban, nagy harc folyt itt s a vas- és fémipari munkáltatók kizárták a munkásaikat. Nem is a munkások léptek sztrájkba, nem a munkások hagyták abba a munkát, hanem a munkáltatók 50.000 embert kidobtak az utcára, mert az ő érdekük ezt így kívánta meg. Abban az időben igen nagy bajok voltak a vízszolgáltatással. Akik visszaemlékeznek, nagyon jól tudják, hogy a csővezetéknél bizonyos munkálatokat kellett elvégezni, amelyeket azonban a gyárban kellett lebonyolítani. Annak idején a Láng-gyár vezetősége hozzánk fordult azzal a kérelemmel, hogy miután itt közérdekű munkáról van szó, miután arról van szó, hogy Budapest népe kellőképen ki legyen szolgálva vizzel, egy bizonyos munkát el kell végezni s ennek a munkának elvégzésére a kizárt munkások közül egyesekre szükség van. Azonnal azt mondottuk^ hogy ezt a kívánságot teljesíteni kell. A kizárt munkások közül azokat, akiket a gyár kivánt, bedirigáltuk a munka elvégzésére s ezzel a ténnyel csak azt kívántuk bizonyítani, hogy igenis, tekintettel tudunk lenni közérdekű dolgokra, mindenkor tekintettel is voltunk ezekre. Épen ezért felesleges ilyen intézményre pénzt pocsékolni, (Rupert Rezső: És ilyen sokat!) akkor, amikor azt halljuk, hogy szociális kérdések megvalósítására egyáltalán nincs pénz. T. Nemzetgyülés! Ugy vélem, hogy ha a nemzetgyűlés ilyen kiadásokat megtűr, akkor itt sokáig nem beszélhetünk hasznos szociális célok megvalósításáról, mert mindig ilyen haszontalan célokra kell a pénz s ha a pénz ilyen haszontalan célokra elpocsékolódik, sohasem