Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-479
A nemzetgyűlés 47.9. ülése-1925. mi szolgálati ágakban. Bizonyos előnyöket a vezető tisztviselőkre nézve a vármegyei tisztviselőknél is elértem. Az alispánok, az árvaszéki elnökök, a főszolgabirák, akik elvégre a hivatalfőnökök és hivatalvezetők, joggal kívánhatták azt, — és ezt el is értük és a javaslatba be is foglaltuk — hogy mint vezetőtisztviselők, ők is előnyösebb elbánásban részesüljenek, mint a békés állapotokban, minthogy az állami hivataloknál is bizonyos vezetőtisztviselők előnyben részesültek.^ Többet nem kívánhattam, többet el nem érhettem anélkül, hogy meg ne bolygattam volna ennek a rendeletnek igazságosságát és méltányosságát. Ellenben más előnyök is mutatkoznak a megyei tisztviselők részére és nagyon kérem, ne méltóztassanak ezt figyelmen kivül hagyni. Hiszen a megyei tisztviselőket érinti elsősorban a rendeletnek az az intézkedése, hogy a központi hatóságoknál csak 8 évi külszolgálatban már bevált tisztviselőket lehet a jövendőben alkalmazni. A ministeriumok legnagyobb részében, ahol nem szakhatóság'okról van szó, a megyei tisztviselőket fogja elsősorban érni ez az uj intézkedés, azok az alsóbb állásokban levő megyei tisztviselők nemcsak a maguk törvényhatóságánál léphetnek elő, hanem megvan előttük nyitva a ministeriumok hivatali karrierje is. Azt hiszem, hogy nem szabad alábecsülni ezt az előnyt és ha a megyei tisztviselők serpenyőjébe is bedobjuk ezt a körülményt, akkor nem olyan szomorú a kép. Elismerem, hogy az egész vonalon van még tennivaló, s amint az egész vonalon kell majd még további lépéseket tenni, természetes, hogy fog kelleni tenni a vármegyei tisztviselők érdekében is. Azt elismerem, hogy a vármegyei tisztviselők egymásközötti arányában is — végeredményében ez felfogás dolga — a munka értékelése, fontossága, súlyossága, és a felelősség szerint talán lehet az arányosságról vitatkozni, ez azonban talán a jövendő kérdése; ma ezt az egész nagy komplexumot: a státusok és fizetések rendezését megoldottuk. Elégületlen seggel találkoztunk mindenütt; az elégedettség majd csak akkor következhetik be, amikor az állam pénzügyi helyzetének megjavulásával még a fizetések magassága szempontjából is teljesen arra a bizonyos békeállapotra térünk vissza. Az egyes benyújtott határozati javaslatokra nézve majd a határozati javaslatok feletti szavazás alkalmával szándékozom nyilatkozni. Most már csak röviden térek ki Fábián Béla igen t. képviselőtársamnak azokra a javaslataira és fejtegetéseire, amelyeket a rendezett tanácsú városokkal kapcsolatban tett. A határozati javaslatok közül egyet elfogadhatok, mert azt rendeleti hatáskörben elintézhetem, a többit is elvileg elfogadom, csakhogy nem olyan értelemben, mint az eredeti szövegben hangzik. Ő t. i. a rendezett tanácsú városokra vonatkozó intézkedésekre nézve különböző olyan határozati javaslatokat tesz, hogy egyenként egy-egy detail"intézkedésre nézve utasítja a belügyministert, hogy nyújtson be erre vonatkozólag törvényjavaslatot. TSn egyenként ilyen detail-kérdésekről törvényjavaslatokat nem készíthetek, azonban majd a községi törvény revíziója folyamán fogjuk ezeket a javaslatokat, amelyek különben körülbelül általánosságban elfogadott és köztudomású rendszabályok, érvényesíteni. Ezeket a javaslatoévi december hó 5-én,-szombaton. 319 kat tehát csak ilyen értelemben van módomban elfogadni. Végül még néhány szót azokra, amiket Lendvai t. képviselőtársunk Hetényi főkapitányhelyettesről elmondott. Ez a rendőrségi tisztviselő becsületes, kötelességét teljesítő ember. A nyomozás és vizsgálat között mindig van különbség. Elvégre a nyomozóhatóságok előkészítő munkát végeznek. Ha ők volnának hivatva dönteni a bűncselekmények szempontjából, akkor sem ügyészségre, sem vizsgálóbíróra, sem bíróságra nem lenne szükség. Számtalanszor előfordult, hogy az előzetes nyomozás produkált bizonyos eredményeket, de mire azok a bíróság elé kerültek, nem voltak elegendők arra, hogy a bíróság a maga ítéletét bizonyos terheltekkel szemben kimondja. Hamis azonban az a beállítás, amelyet az igen t. képviselő ur tett, hogy hibás az a rendőrtisztviselőj aki olyan nyomozást visz a bíróság elé, amely nem szolgáltat elegendő bizonyítékot, mert hiszen akkor, amikor a bíróság elé kerül az ügy, mikor a bizonyítékoknak ilyen szempontból való mérlegelése bekövetkezik, már vége van a nyomozás stádiumának, a vizsgálat stádiumának végén járunk és elsősorban is a vizsgálóbíró hivatott, hogy megítélje, vájjon az anyagot a vádtanács és a bíróság elé kell-e vinnie. Ezekben akartam röviden reflektálni a felszólalásokra, kérem, méltóztassék a költségvetést elfogadni. Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az előadó ur nem kíván szólani, így szólásjoga senkinek többé nem lévén, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat: méltóztatnak-e elfogadni a belügyi tárca költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a belügyi tárca költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Most pedig áttérünk a belügyi tárca általános vitája során beadott egyes határozati javaslatok felett való határozathozatalra. A beadás sorrendje szerint következik először Farkas Tibor képviselő ur határozati javaslata, melyben utasítani kéri a kormány ti, hogy a, törvényhatóságok tisztujitására nézve 15 nap alatt terjesszen be törvényjavaslatot. A belügyminister ur kíván szólani. Rakovszky Iván belügyminister: Azokra való tekintettel, amiket az előbb elmondottam, kérem, hogy méltóztassék mellőzni a határozati javaslatot. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Kérem a nemzetgyűlés azon tagjait, akik elfogadják Farkas Tibor képviselő ur imént ismertetett határozati javaslatát, sziveskedjenek felállani. (Megtörtem 1 ,?.) Kisebbség! A Ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Következik Fábián Béla képviselő ur határozati javaslata, melyben utasítani kéri a belügyminister urat, hogy a visszaélések meggátlása végett nyújtson be törvényjavaslatot a rendezett tanácsú városok női választóinak közvetlen joggyakorlásáról. A belügyminister ur kíván szólani. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés! Minthogy ebben a kérdésben rendeletileg tudok intézkedni, a határozati javaslatot elfogadom.