Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

 nemzetgyűlés 479, ülése 1925. évi december hó 5-én, szombaton. 309 elláttak. Ebből az következnék következik, | hogy itt az állam valójában csak rekompenzációt ad és ha államháztartási okokból az illetmények megállapításánál akaratát érvényesiti is a kormányzat, ez nem nyilvánulhat meg abban, hogy ezen kormányzati ténykedés a vármegyék minden meghallgatása nélkül, sőt azok érdekeinek figyelmen ki vül hagyásával, sértő negligálásával történjék. Tudomásom szerint ugyanis ugy a vármegyék, mint a vármegyei tisztviselők érdekeinek képviseletére alakitott egyesületek többször előterjesztést tettek a minister urnák, azonban csak részben találtak meghallgatásra. (Rakovszky Iván belügyminister : Megtárgyaltuk velük az utolsó betűig!) Nem akarok az idő előrehaladottságára való tekintettel részletesebben ezzel a kérdéssel foglalkozni, csak megemlitem, hogy bizonyos megütközést keltett a létszámapasztásnál és státusrendezésnél a vármegyékben az, hogy a pl. a hatalom teljes jogkörével felruházott vármegyei alispánok egyvonalba állittatnak a ministeriurnban legtöbbször előadóként szereplő ministeri osztálytanácsosokkal, amennyiben a VI. fizetési osztályba soroztattak; az alispánt helyettesítő vármegyei főjegyző, a vármegyei főügyész és a vármegye gyámi ügyviteléért felelős árvaszéki elnök egy vonalba állíttatik a ministeri titkárokkal, és a vármegyei központi szolgálatban jártasságuknál, tapasztalatuknál fogva a legértékesebb tényezők, a vármegyei másodfőjegyzők és a birói funkciókat teljesítő árvaszéki ülnökök a VII. fizetési osztálynál előbbre nem mehetnek, holott ezeket az állásokat már befejező állásoknak kell tekintenünk; hogy a vármegyei aljegyzők és a szolgabirák a X. fizetési osztályban kezdik szolgálatukat. Mondhatnék még több adatot is, de nein akarok ez alkalommal erre a kérdésre részletesebben kitérni. A minister ur ugy is ismeri panaszaikat. Mielőtt azonban beszédem további taglalására rátérnék, a következő határozati javaslatot vagyok bátor a t. Nemzetgyűlésnek beterjeszteni (Olvassa): »Határozati javaslat. A nemzetgyűlés utasítja a kormányt, hogy a 7000/1925. B. M. számú kormányrendeletnek a vármegyei tisztviselői állásokra vonatkozó intézkedéseit vegye felülvizsgálat alá, és azokban a részekben, ahol az 1904. évi X. és az 1923. évi II. t.-cikkben biztosított jogokkal szemben visszafejlődést mutat, módosítsa. A vármegyék meghallgatásával a vármegyei tisztviselők részére pedig uj illetményrendszer dolgozandó ki.« T. Nemzetgyűlés! Ezzel a tárggyal végeztem. Rapszodikusan, sürgöny stílusban, legyen szabad még egy pár kérdéssel foglalkoznom. ígérem, hogy igen rövid leszek. Itt vannak például a törvényhatósági közgyűlések, amelyeket tudvalevően 1910-ben hívtak egybe. Ma már ott is bevezették a kihalási rendszert. Megvárják, amíg az utolsó mohikán ül bennük, mint választott bizottsági tag és akkor talán lesz kegyes a minister ur intézkedni, hogy a törvényhatóságokat uj életre hozzák vagy uj vért ömlesszenek a törvényhatóságokba. Ha körülnézünk, azt tapasztaljuk, hogy például a virilisták nagyobb számmal ülnek a törvényhatóságokban mint a választott tagok, mert vannak ugyan törvényhatóságok, ahol a virilisták közül is kihagynak annyit, mint ahány választott bizottsági tag lemondott vagy meghalt, azonban vannak olyan törvényhatóságok, amelyekben több a virilista, mint a választott. Ha körülnézünk, hogy kik szereztek vagyont a háború alatt — és itt a felekezeti kérdést teljesen mellőzni akarom, mert a háborús szerzemények között nem teszek különbséget, a pénznek igazán nincs szaga, — azt látom, hogy azoknak NAPLÓ. XXXVII. a sorában akik könnyen szerezték a vagyonukat, a vagyonos középosztály egyszerre virilista lett. Tessék megnézni egyes törvényhatóságokat, vegye a minister ur a kezébe a kimutatásokat és meg fog győződni arról, hogy a háborús vagyonok ma már nemcsak az autókban helyezkednek el, hanem a törvényhatósági termekben is. Ezt nemzeti szempontból mindenesetre kifogásolom és azt hiszem, a minister ur sem ért ezzel egyet és igazán itt van már a 24-ik órája — hogy az uj időszámításban beszéljek, — hogy a minister ur ezzel a kérdéssel végre már leszámoljon. A minister ur működését egyébként élénk figyelemmel kisérem és kötelességszerűen kénytelen vagyok kijelenteni, — ezt nem kényszerűségből, hanem örömmel teszem, — hogy a minister ur működése alatt nagy lépéssel haladtunk előre a konszolidáció terén. Ezt a minister úrral szemben meg nem állapitani nem lenne igazságos. A minister ur egy egészen uj szokást vezetett be és nagyon szép, mondhatnám, az ilyen fiatal belügyministerhez illő snájdigságot tanusitott, amikor lóra ülve inspiciált egy-két járást és megyét. A minister ur lóháton ment, de amikor egy egyszerű földmives emberrel beszéltem, ez azt mondta nekem : uram, ez aztán a belügy minister, mert amikor velem beszélt, leszállt a lóról. Remélem, hogy a közigazgatásnak egyes faktorai, akik még mindig lóhátról beszélnek a föld népével, példát vesznek a minister úrról és ők is nem lóhátról, hanem gyalog fognak beszélni polgártársaikkal, amikor ezeknek hivatalos ügs^eit elintézik. Ellenzéki létemre is kénytelen vagyok megállapítani (Szeder Ferenc: Na! Na!)—mérsékelt ellenzéki is van (Derültség.) — hogy a t. minister urnák oroszlánrésze van abban, hogy a játékbarlang, játékkaszinó — vagy nem tudom, minek készült — nem sikerült, mert annak alapítását meggátolta. Az egész keresztény közvélemény és minden józan polgára ennek az országnak felháborodott, hogy amikor a törvény tiltja, üldözi a hazárdjátékot, akkor Budapesten a Szent-Margitszigeten egyes spekuláns vállalkozók játékbankot akarnak felállitani. Azt hiszem, igazságos vagyok a t. minister úrral szemben, amikor elismerésemet fejezem ki, hogy mindent elkövetett annak érdekében, hogy a spekulációnak ez a terve ne sikerüljön. Kijelentem, hogy helyesnek tartom az igen t. minister urnák azt az intézkedését is, hogy bizonyos klubokat, legyenek azok politikai vagy akármilyen klubbok, végigrazziáztatja,^ lestoppolja a bankokat és igazoltatja a játékosokat. Mert amikor az ország nagy többsége, a dolgozó munkásság és polgárság éhezik, ne legyenek itt emberek, akik csak ugy dobálják a százezreket és milliókat és akik dőzsölnek, mert tudomásom szerint egyik-másik kártyaklub nemcsak kártyakluh, hanem találkahely is. Nagyon helyeslem, hogy a minister ur élénk figyelemmel kiséri ezt a dolgot és minden irányban odahat, hogy a játékszenvedélyt az országban lelohasszák. Nem tartom azonban helyesnek, hogy mi csak egyes kártyaklubokat válasszunk ki. Az a véleményem, hogy a pártkaszát meg lehet úgyis szerezni, ahogyan más pártok megteszik, hogy tagjaiktól tagilletményeket szednek be; de hogy azért kelljen kártyaklubot fentartani a fővárosban, hogy a pinkapénzből a jövő választási költség befolyjon, ezt a magam részéről nem tartom helyesnek. Mindent el kell követni, hogy itt ebben az országban nemcsak a Terézvárosi Demokratakörben, hanem a Nemzeti Kaszinóban, az Országos Kaszinóban, az Uri Clubban se kártyázzanak, mert ezt a törvény tiltja. Tessék odahatni, hogy senki se kártyázzék, mert az egyszerű U