Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-479

A nemzetgyűlés 479. ülése 1925. évi december hó 5-én, szombaton. csendőrök kergettek el; mikor annak a népnek azt kellett látnia Hort község- temploma előtt, templomának ajtajában, mikor a vasárnapi miséről annak fenséges és ájtatos hangulatában a nép onnan kijött, hogy egy csendőrtiszthelyettes szuronytszegez csekélységem mellének, mert én szóbaeredtem azzal a néppol, és olyan istenkáromló kijelentéseket tett, amelyek ellen az ott jelenlevő káplán is kénytelen volt a iegszigoruDban tiltakozni; amikor azt kellett látniok azoknak a falvaknak, hogy a kormánypárt jelöltje számára itt vagonok vannak, amelyeken jönnek az ingyeneipők és ingyenuakancsok, természetsen a lojális kormánypárti szavazók számára; amikor azt kellett látnia, hogy nem elveknek és meggyőződéseknek szabad mérkőzése egy választás, hanem, hogy egy választási kalózhajó árbocára, mint választási lobogók, felrepültek az ingyenpeienkák (Altalános derültség); amikor azt kellett látnia, hogy azokban a bizonyos cukorügyekben már régóta nagyon járatos politikai kortesek a nyalókák özönét hintik el és hogy még a gyermekeket is megpróbálják befolyásolni annak a nagy és kiváló férfiúnak érdekében, akit beterrorizáltak képviselőnek: akkor azt kell kérdeznem a t. minister úrtól, hogy igy fogjuk majd a falvak kultúráját és lelki emelkedettségét szolgálni? S amikor van Magyarországon egy kerület, amelynek választó tömegei nem mertek elmenni szavazni — már pedig nyilvánvaló, hogy ha valaki nem mer elmenni, az csak ellenzéki lehet, mert hiszen a kormánypártra leszavazni mindig és büntetlenül szabad volt Magyarországon —; amikor törvényhozó képviselőnek tényleg, ha nem is tisztelnek, de ismernek valakit, akivel megtörhetett az, hogy a mandátum átvételékor a tömeg ellene demonstrált, és a megbuktatott ellenjelöltet hordozza körül vállain; amikor annak a kerül etne/k népe nem hajlandó képviselőjének tekinteni azt, akit papirosán kénytelen annak tekinteni és aki itt, a mi padsorainkban helyet foglalhat (Létay Ernő: Tarpai rendszer!) nem méltóztatnak átérezni, hogy ilyen körülmények között nem tudjak gátját vetni a destrukciónak, nem tudjuk gátját vetni a demagógiának, nem tudunk elébe állani a vörös áradatnak, mert ezeket a jogos sérelmeket és panaszokat, amelyek a lelkekben és szivekben tovább zugnak, ez a vörös áradat kihasználja és ezeket a meghasonlott és kétségbeesett lelkeket nagyon természetesen könnyen magával sodorhatja. Azt hiszem, hogy ha mi komolyan vesszük — pedig kell, hogy komolyan vegyük — azt, amit a magyar falvak életére vonatkozóan a minister ur mondott, akkor méltóztassék biztosítani a választások teljes tisztaságát és szabadságát. (Kiss Menyhért: Titkos választójogot! Csak igy lehet!) Ezzel a kérdéssel kapcsolatban meg kell állapítanom., hogy látom azt a törekvést, hogy ez a nemzetgyűlés önmagát országgyűléssé átalakitván — hogy ugy fejezzem ki magam — politikai szűznemzés utján (Derültség.) meg akarja hosszabbitani vagy meg próbálja hosszabbitani a maga életét. Nem kivánom ennek a törekvésnek va^y tervnek erkölcstelenségét részletesen megvilágítani, de a magam részéről épugy kijelentem itt, mint legutóbbi ceglédi beszámolómon, hogy én 1927 június 1-én mandátumomat lejártnak tekintem és a további Ítélethozatalt Cegléd város keresztény magyar választópolgárságára fogom bizni. (Kiss Menyhért: Sokan leszünk ilyenek !) Még egy dolgot kell szóvátennem. Nem vagyok ugyan plagizátor, nem szexetek plágiumokat sem elkövetni, sem azt nem szeretem, hogy ezt mások részéről tapasztalom, de a sajtó mai egyes orgánumaiban olvastam Huszár Károly t. képviselőtársamnak azt a törekvését, hogy a napilapok sorsolási láza, sorsolási mániája ellen a nemzetgyűlés mondjon A^étót és a belügyminister ur intézkedjék. (Egy hang a balközépen: Olyan, mint az ingyenrészvény! — Kiss Menyhért: Kopecky-részvények!) Amikor ezt a kérdést magamévá teszem és a t. belügyminister ur figyelmébe ajánlom, akkor a közerköxcsiség kéraése \ezet

, mert hiszen ugy is nagyon szomorú jelenség az, hogy nálunk a könnyű meggazdagodás, a szetencsejáték — azt mondhatnám — a kalandorság szelleme oiy nagyon elhat ap óz ott. Nem szabad és nem lehetne módot adnunk arra, hogy ezt a belsőleg destruáló jelenséget, ezt a belsőleg destruáló erőt a napi sajtó a maga részéről erősítse, ezt a mételyt terjeszsze. Nem áll ez érdekében a komolyan vett sajtónak sem, mert a sajtó méltóságának — ha még lehet erről beszélni a mai szomorú viszonyok között, s engedtessék meg, hogy ezt a sajtó egy régi munkása jelentse ki — teljes megcsúfolása az, ha itt az egyes napilapok, mint Olcsó Jánosok jelennek meg a közvélemény előtt, egymásra licitálnak (Ugy van! ügy van!) és ilyen eszközökkel akarnak több olvasóközönséget, vagy esetleg csak effemer jelentőséget és tetszést is szerezni. A komoly értelemben vett sajtónak az a kötelessége, hogy minél magasabb színvonalú lapot adjon, hogy a szellem fegyvereivel igyekezzék egyfelől a maga olvasótáborát magához vonzani, másfelől a szellem fegyvereivel vivni meg a konkurrencia harcát. Az a kötelessége, hogy minél komolyabb tartalommal, — ha kell — természetesen minél nagyobb terjedelemben jelenjenek meg a napilapok és ezeknek a napilapoknak becsületes, tehetséges és komoly munkatársai minél méltóbban dotáltassanak az ő munkájukhoz képest. Itt válik ez a kérdés ujságirói szempontból nagy, szociális kérdéssé, mert nagyon termesze Lesnek fogja találni mindenki, hogy ha a kiadók — akiknek karitativ mentalitásával mindenki nagyon tisztában lehet, aki valaha napilapnál dolgozott — a rendelkezésükre álló tőkéből még ilyen aranytömbökre, ínég ilyen sorsjátékokra, malacokra és nem tudom, hogy mittle egyéo tárgyakra költ, aükor nagyon természetes, hogy ez megint csak elsősorban a napilapok (Kiss Menyhért: Rovására!) amúgy is gyengén dotált munkatársainak rovására megy. Ebből a három szempontból: a közerkölcsiség, a sajtó méltósága és a saj:ó dolgozó társainak, a hirlapiróknak szociális érdeke szempontjából a legmelegebben támogatom azt a tervet, amelyet e tekintetben az imént aposztrofált képvislőtársam felvetett és ajánlom az igen t. belügyminister ur figyelmébe azzal, hogy mielőbb valósitsa is meg, mert hiszen a minister ur bizonyára nagyon tisztában van azzal, hogy neki nemcsak a szó fizikai értelmében kell közrendészetet csinálnia, nemcsak a szónak — hogy igy mondjam — biológiai értelmében kell közegészségügyről gondoskodnia, hanem neki kötelessége bizonyos lelki tűzrendészetéről, bizonyos lelki közegészségügyéről is gondoskodni. Ezeket kivantam az igen t. minister ur és a t. Nemzetgyűlés figyelmébe ajánlani,