Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-478
À nemzetgyűlés 478. ülése 19,25. praktikus gondolatot kivánok idehozni. Végtelenül örülnék, ha ezzel segítségére sietnék ama ezer és ezerfelé szétágazó, óriási nagy feladat megoldásának, amely a belügyi kormányzathoz fűződik. A legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával a vármegyei Önkormányzati és a járási adminisztrációval voltam bátor behatóan foglalkozni egyrészt egyszerűsítésükkel, másrészt pedig minél modernebbé, tökéletesebbé tételükkel. Foglalkoztam továbbá a gyámügyi reformmal is és ezzel, valamint az előbb emiitettel kapcsolatban nagy örömömre szolgál megemlíteni, hogy ezen a téren már történtek üdvös intézkedések. Ez alkalommal főként a községi adminisztráció mai rendszerének bírálatát tűztem ki célul, mert végtelenül fontosnak tartom, voltaképen a közigazgatás egyik legfontosabb ágának. Nagyon örvendenék, ha az igen t. Nemzetgyűlés szine előtt meg tudnék mutatni egyes orvoslási módokat. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban ezt tenném, foglalkozni kivánok előbb az u. n. — ez az elnevezés egy kicsit komikus, mert státusrendezési rendeletnek egyáltalán nem nevezhetem —státusrendezésről elnevezett rendelettel, továbbá a nyugdíj-kérdéssel. (Halljak! Halljuk!) A státusrendezési rendelet természetesen számolt a pénzügyi helyzet lehetőségeinek határaival. Ez előtt okvetlenül meg keli hajolni minden méltányosságnak, minden jóindulatnak, minden igaz törekvésnek. De amikor ezt megállapítom, amikor iregáJlapi;orn, hogy a pénzügyi lehetőségek határai közé ékelődött be ez a rendelet, vizsgálni kell azt: vájjon érvényesült-e ennek a rendeletnek megalkotásánál az egyetlen helyes iránytű, amelynek érvényesülnie kellett: az egyenlő elbánás •elve! Hogy teljes tárgyilagosságomat igazoljam, a rendeletnek először is azzal az újításával, azzal a reformjával kivánok foglalkozni, amelyet örömmel üdvözölhet a közigazgatás minden igaz barátja.- jSíekem mindig az volt az ideálom a mimsteriumok s általában a legmagasabb fórumok megalkotásánál, amit a közigazgatási biróság felállításáról szóló 1896. évi XX vi. te. állított fel elvül. Ezeknél a végsőfoku hatóságoknál az a meggyőződésem, hogy a ministeriumok nem lehetnek a gyakorlatnak és a kezdő fogalmak megalkotásának iskolája, hanem az életuölcseségnek és a leszűrt tapasztalatok tárházai kell, hogy legyenek. Épen ezért a ministeriumokat ugy alkotnám meg, hogy a fogalmazói kart csak az osztálytanácsostól felfelé alkotnám meg és ezeket az alsóbb hatóság kipróbált férfiai és szakemberei közül válogatnám ki. Ezzel egészséges vérkeringést biztosítanék, amely a közigazgatásnak feltétlenül javára szolgálna. (Ugy van! Ugy tan! a jobboldalon.) Ez a rendelet, amelyet bátor voltain említeni, már megteszi az első_ egészséges lépést ezirányban, amikor kimondja, hogy a ministeriumokban a legkisebb állás csak VIII. fizetési osztályú állás lehet, ilyenre azonban csak azt lehet kinevezni, aki alsóbb hatósági, illetőleg' közszolgálatban legalább nyolc évet eltöltött. (Helyeslés.) Az igazságügy ministe riumban ez az elv némi módositást szenved, azonban most ez nem tartozik ide. De, amint bátor voltam említeni, ezt csak mint egészséges első lépést üdvözlöm és bátor vagyok a mélyen t. belügymínister ur figyelmét felhívni arra, hogy ezt az elvet vigye tovább, építse évi december hó 4-én, pénteken. ^63 ki, mert igen hasznos, üdvös és indokolt lesz, hogy a kozepioku natósagoknai is oiyan férfiak alkalmaztassanak, akik már megfelelő .községi* iiiciüj-tg jaiasi gyakorlatra luvauiUinamaK, [Eltntí fieiyestes a jooooidaion és a középen.) Hiz volt a státusrendezési javaslatnak az a része, amelyet én örömmel ÜŰVÖZIÓK. Sajnos, a továbbiakat illetőleg nem mondhatom el teljes szívből ezt, mert a renaeiet toobi részét nem tartom szerencsés kezzei megaiKOtottnak. Érdekes, nogy amivel igazoiom azt, hogy ez a rendelet nem egyenlő mértékkel mér, tehát nem leiel meg imiiuenüen az egyemo elbánás ei vének, már abuan biztosítékát taialom fel annak, hogy ez a rendelet nem lehet végleges es eiőbb-uiobb revii-iora szorul. Méltóztatnak emlékezni, hogy a rendelet fgyik passzusa az lbW. évi XX. te. hatálya alá tartozó iteiobirakat es ügyeszeket külön statusba sorozza és részükre Külön megkuiönböztetett javadalmazást is biztosit. iNe méltóztassanak téireerteni egy pillanatra sem, hogy én ezt talán nem hely estem, mert nincsen eboen a Házban egyetlen képviselő sem, aki jobban tisztelné és nagyobbra értékeiné a birói erkölcsi és anyagi lüggetienséget, mint én. Amikor azonban a birói anyagi luggetlenség feltételei állapíttattak itt meg, ha megállapítom az államnak pénzügyi helyzetét, akkor tisztában kell lennem azzal, hogy ez az anyagi függetlenségnek a minimuma. Ha pedig a minimuma, akkor kérdezem, hogy a többi közigazgatási ágak anyagi függetlenségét nem kell-e ezzel a minimummal épen ugy biztosítani? Ez nem kérdése a közéleti tisztaságnak, nem államérdek-e f Annak a hatóságnak, amelynek egyes bizonyítványai alapján sokszor hatalmas vagyonjogi per dől el, vagy annak az árvaszéki ülnöknek, aki most legújabban már, mint egyes bíró az árvák egész vagyonát kezeli, nem kell-e épen ugy az anyagi függetlenség minimuma, mint annak a bírónak, akinek mondom, sajnos, csak a minimumot tudta az igazságügyminister ur kiverekedni, de verekedett, harcolt érte, amiért legnagyobb elismeréssel illetem a minister ur tevékenységét. De menjünk tovább. Egész sorozatot sorolhatnék fel. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy azokra vonatkozólag, akik szellemi kincseket kezelnek, nem áll ez- A tanítók és tanárok számára, akik a zsenge fiatalság szellemi és erkölcsi alapjait rakják le, szintén követelem az anyagi függetlenség minimumát. Olyan termékeny oktatást nem tudok elképzelni, hogy az a tanító lesi az órát, hogy mikor mászik fel a mutató a tizenkettőre, s a lelke már kint kalandozik veteményes kertjében, hogy gyerekeinek tudjon biztosítani zöldséget és krumplit. (Szeder Ferenc: Azt kellene alaposan a kormány fejébe verni, hogy kevés a havi másfélmilliós fizetés!) Én más stílusban és más modorban ugyanezt akarom mélyen t. képviselő ur. (Farkas István: Csak segítsenek beverni a kormány fejét.) Épen azért, — mert ebből az okfejtésből következik, merem hirdetni, merem remélni, hogy ez a rendelet nem végleges és bizonyos vagyok benne, hogy akkor, amikor a pénzügyi helyzet megengedi, adóemelés nélkül, ennek revíziója is el fog érkezni. (Malasits Géza: Kevesebb zsandártábornokot tartsanak! — Szeder Ferenc: Kevesebb csendőrt és több tanítót jobban fizetve! — Zaj. Elnök csenget.) Ha nem lesz zsivány, nem lesz csendőr sem, ha bűnöző nem lesz, nem kell a csendőr! (Farkas István: A nyomorúság neveli a toh-ajokaf!)
