Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

ïn A nemzetgyűlés 477. ülése 1925, évi december ko 3-án

s csütörtökön. méltóztatnak a nagyvilágba menni és elmennek az urak Magyarország határától 10U—^UO ; kilométerre, valóban ugy van, hogy a népek nem is tudják, hogy van-e Magyarország, vagy nincs. Csak hallanak valamit róla az atrocitások szörnyű hirével kapcsolatban. Nem szeretném, ha a t. külügyminister ur- ; nak ligyanaz lenne a sorsa, mint az egyik ; pénzügy minister urnák, Hegedűs Lorántnak, j aki ezekre a belpolitikai állapotokra, a pénz- j ügyi politika és a külpolitika belpolitikai té- ! nyezőire nem gondolt valami nagyon intenzi- , ven. A t. külügyminister ur is látni fogja, j amint ma már Hegedűs Lóránt látja, hogy ha ! a belpolitikai szempontok elhanyagoltainak, ! ha egy vékony kis minister urnák, mint pl. j Lakovszky Ivánnak, a kis nyápic embernek akkoia hatalma van (Mozgás és derültség), \ hogy egy egész 01 szagnak reszketnie kell tőle... j ülnök: A képviselő urat ezért a kiíejezé- j sért rendreutasítom. Nagyon kérem a képviselő ! urat, méltóztassék kiiejezéseit ugy megváló- j gatni, hogy a parlamenti illemmel ne ellenkez- j zenek. Rupert Rezső: Én csak azt a kontrasztot j akaitam éreztetni (Lierültség), hogy itt van ! egy hatalmas nagy nemzet és egyetlenegy por- i szemember — hiszen mindannyian porszemem- ! berek vagyunk (Mozgás.) — és ennek az egyet- \ lenegy poiszemembemek akkora hatalma van, ! hogy rendőrségével ezt az országot, ennek pol- ! gárait a- legprimitívebb emberi jogaitól, sza- \ badságaiktól is megfoszthatja. Ha egy ilyen állapot lehetséges és ez kifelé flgurálódik, — | mint ahogy flgurálódik is — akkor hogyan le- j hessen ott megjelenni a magyar nemzet névé- j ben tekintélyt követelve, beleszólni a nemzetek j dolgaiba, és különösen, hogy lehet egyet: irgal- j mat követelni? Mert hiszen ma még irgalmat kell számunkra követelni. Meg is érdemelnénk, de azt mondják odakint, hogy: Először saját véreitektől, saját hatalmasaitoktól kérjetek irgalmat! (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Igazságot, nem irgalmat! — Platthy György: Igazságot akarunk, nem irgalmat!) Látjuk, hogy az igazsággal hogy vagyunk, ugye. E helyett egyelőre — sajnos, igen szomorú — ezt a szót: »igazság«, ezt a fogalmat, ezt a nagy eszményt kénytelenek vagyunk valami praktikussal helyettesíteni, és ez a praktikusság — igen szomorú szegény kis praktikusság — egyelőre Népszövetségnek neveztetik. Ez a Népszövetség egyelőre az a kényszerű instrumentum, amely a mi számunkra egyelőre az igazságot méri. S mert nekünk oda kell mennünk azért az igazságért, ezért az az igazság, amelyet ott kérünk s amelyet a mai viszonyok között a Népszövetségtől remélhetünk, alig lehet más, mint irgalomért való könyörgés. Ezen szeretnénk változtatni és épen azért voltam bátor elmondani mindazokat, amiket elmondottam. Most még csak a diplomácia kérdéseivel szeretnék foglalkozni, hiszen ezek mellett az elvi kérdések mellett, amelyek inkább nagy dimenziókat érintenek, foglalkoztak igen t. képviselőtársaim már a diplomácia részletkérdéseivel is. Rámutattak arra, hogy diplomáciánk nem végzi el azt a kötelességét, amelyet el kellene végeznie, nem igyekszik a külpolitikai élettel, a külföldi államokkal abba a közvetlen összeköttetésbe jutni, mint amilyenbe kellene jutnia, hosr az országnak helyesen tudjon használni, hanem ehelyett odakünn inkább a régi ballplatzi diplomáciának mintájára a luxusnak a kultuszát üzi. összehasonlították képviselőtársaim a magyar diplomáciai szolgálatot, a magyar diplomácia embereinek szolgálatát más országok diplomáciájával. Én is nyújthatok egy példát, amely köztudomású. A mi diplomáciánk odakint előkelöskodik és nem a hétköznapi munkát tartja fő kötelességének, hogy a magyar érdeknek és különösen idegenbe szakadt véreinknek, jobb vagy roszszabb ruhában járó polgártársainknak álljon szolgálatára, hanem ehelyett éli a maga vig világát, a maga szalonéletét, estélyeit, lakja szép palotáit és —amint látjuk, — ami kis szolgálatot teljesít is, azt is nagyon drágán adja. Én nagyon aggasztónak találom azt, ami a külügyministerium költségvetésében van, amit az mutat, hogy a külügyministerium 98 milliárdba kerül, mig

1 a tárca bevétele 38 milliárd, tehát úgyszólván egyharmad része a kiadásoknak. Ennek örülnünk kellene, azonban mit beszélnek ezek a számokf Azt beszélik, hogy ha a magyar embernek a külügyministeriummal dolga van idehaza, vagy a külföldön, ha a külföldön a szegény munkások, vagy más magyar állampolgárok a mi diplomáciánk egyik-másik hivatalánál jelentkeznek, mert annak szolgálatát igénybe kedl venniök, ez borzasztó drágába kerülhet. Mert hi szén a magyar külügyministerium 38 milliárdot kitevő bevételei, tehát kiadásainak több mint egyharmada, — 33%-a, — miből állhat elő, ha nem abból, hogy ezeket a külpolitikai szolgálatokat jól, busásan megfizettetik 1 Ez azt jelenti, hogy kiszakadt polgártársaink jó része nem veheti igénybe ezeket a szolgálatokat, mert nem tudja megfizetni, vagy ha igénybe veszi, reá nézve a magyar külpolitika odakünn, de idebenn is nyomorúságot jelent, azt, hogy a kenyérrevalóját, a családja fentartására szükséges összeget, esetleg vagyonának jó részét kell különböző díjakra kifizetnie. Ezeket a bevételeket azért igyekeznek ilyen magas mértékben szedni, hogy a magyar külpolitika, különösen a diplomácia, annak külföldön élő része minél ragyogóbb, tündöklőbb, elegánsabb lehessen, hogy porhintésül szolgáljon a világ szemébe, hogy ime, micsoda nagyszerű ország ez, micsoda fényes, előkelő, arisztokratikus diplomáciája van. Hegedűs Lóránt figyelmeztet bennünket arra, hogy kár az ilyen arisztokratikus diplomáciáért, hogy ez sehogyan sem jó. Nemcsak azért, mert töméntelen, rengeteg pénzünkbe kerül, — pedig volna mire elkeltenünk a pénzünket — de méltóztassanak kifelé nézni azokra a nagy tömegekre, amelyek már sötétleni kezdenek: a nyugdíjasok, a rokkantak és mások tömegeire, olyan tömegekre, amelyek joggal várhatnák, hogy állami gondoskodás történjék az ő jólétükről. Erre mind kellene a pénz, ehelyett azonban ilyen kiadásokra méltóztatnak azt elkölteni. Hegedűs Lóránt, — amint napról-napra való megnyilatkozásaiból látjuk — felszólal ez ellen. Illetékes helyről jön ez a vétó, ez a tiltakozás, mert neki módja volt belátni abba a nagy szövevénybe, abba a nagy komplexumba, amelyről szó van és igazat kell neki adnunk abban, hogy ne ilyen kényes urakat, ilyen Kányákat vagy Kániákat, — hiszen azt sem tudjuk már, mi a nevük (Derültség.) — méltóztassanak ezekre a helyekre kiküldeni, hanem méltóztassanak inkább okos, eszes, fürge ügyvédeket, kis kopott könyökű ruhában kimenő ügynököket alkalmazni, akik becsületes magyar szívvel, csak a szolgálatnak élve, élelmességgel és hozzáértéssel végeznék