Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

220 A nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hó 3-án

} csütörtöki angol pártfogás, az angol segítség valahogyan megmozdulhasson. A helyzet azóta is alig változott. Mert, amint diplomáciánk, de különösen belső életünk irányitói elmulasztották gondoskodni arról, hogy kifelé a magyar nemzetnek, népnek, a magyar névnek rokonszenvet teremtsenek, ma is csak igy van, ma is a mi külpolitikánk — noha nagyon jól tudja, hogy mennyire függ a belső helyzettől a mi külpolitikai helyzetünk is — elhanyagolt mindent arra nézve, hogy külpolitikai helyzetünk jobbra fordulhasson. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Két nagy tárcának volna a gondja, a kötelessége: a külügyi tárcának és a pénzügyi tárcának, hogy úgyszólván dirigálja ezt az országot, dirigálja a kormányzat többi ágazatait, a belügyi kormányzatot, az igazságügyi kormányzatot, dirigálja a többi kormányzatokat, hogy miképen kell kormányozni, mit keli cselekedni arra nézve, hogy' csakugyan jó külpolitikát es csakugyan jó pénzügyi politikát lehessen csinálni. Ehelyett, mintha a diplomáciának semmi gondja, semmi kötelessége nem volna a nemzettel szemben, — ugyanez áll a pénzügyministeriumra nézve is — hagynak mindent menni ugy, ahogy az hát szinte magától megy. A t. diplomácia ma sem gondoskodik arról, hogy bennünket felvilágositson és különösen a t. többséget felvilágosítsa azokról az előfeltételekről, amelyek megvalósítása esetén tud csak ő jó külpolitikát csinálni. Olyan ez, mint annak idején Trianon aláírásakor a diplomáciánk és a kormányzat többi ágai is valóban revolvert feszitettek mellünknek, azt mondották: Hogyha pedig ti a trianoni békét alá nem Írjátok, akkor holnap, holnapután következik az ellenségeskedés megkezdése és megszállják országunkat, ami ellen semmit sem tehetünk; ezt mondották akkor nekünk bizalmas értekezleteken is, a hadügyi kormányzat részéről is azt mondották nekünk: »Ha pedig Trianont igy, ahogyan van és gyorsan, és 24 óra alatt el nem fogadjátok, akkor majdnem két óra alatt Budapest ellen jön a támadás a cseh föld felől, repülőrajok fogják bombázni a várost, pusztitják el a hidakat, másfelől is lövik vasúti vonalaitokat és egyszerre itt vagyunk a háború közepén!« Ezt cselekedte velünk a diplomácia. Hogy jóhiszemüen-e vagy rosszhiszeműen, nem tudom megállapitani, de mindenesetre ő felelős azért, liogv a külföldön a hangulatot nem tapogatta ki jól, nem nézett jól körül» nem szerzett magának garanciát vagy tájékozást arr; nézve, hogy mit kelljen cselekedni és ha nem cselekedünk, hogy legalább mi lesz a sorsunk. Ma is hagy mindent a külügyi kormány és a pénzügyminister menni ugy, ahogyan van. Jó későn jönnek a pénzügyminister urak, illetőleg jön egy pénzügyminister ur és kezdi magyarázni visszafelé menőleg, hogy mi volt a hiba. Szegény Hegedűs Lóránt ma már beszél arról, hogy ő nem tudhatott jó pénzügyi politikát csinálni azért, mert olyan dolgok voltak napirenden a belpolitikában, amelyek reánézve lehetetlenné tették a helyes pénzügyi politikát. Hiszen igaza is van. Mondotta, hogy külpolitikájának fel ál utasában, koncepciójában nem gondolt arra, hogy az orgoványi és a többi gyilkosok szabadon fognak azontúl is járni. így vagyunk a külpolitikával is. A t. külügyi kormány sem g-ondoskodik arról, hogy az előfeltételek, amelyek mellett helyes külpoli0)1, tikát lehetne csinálni, legalább benn megteremtődjenek. A t, küiügyminister ur talán minden állammal most már jó viszonyban van; többkevesebb koncesszióval, amelyet a mi rovásunkra, a mi országunk kárára engedett egyik, vagy másik külföldi államnak is, talán valahogyan elérte már, hogy a külföld egyes államaival, vagy legalább a legtöbbjével szívélyes viszonyban van. A t. küiügyminister ur is, mint igen sokan a minister urak közül, még csak egy országgal nem rendezte a viszonyukat, különösen egy országot hanyagoltak el atekintetben, hogy azzal is szívélyes viszonyban legyenek, elhanyagolták: a saját országukat, Magyarországot. Magyarországgal nincsenek jó diplomáciai viszonyban. Magyarországgal szemben azt tartják, hogy ez továbbra is hadd sínylődjék, hadd nyögjön, hadd pusztuljon bele ebbe az állapotba, amelyben benne van. Mindig panaszkodunk, hogy a Népszövetségnél ez az elbánás velünk, az az elbánás velünk, hogy sehol a világon semmibe nem vesznek bennünket. De ez természetes is, mert először is a saját kormányunk nem veszi semmibe ezt a népet, a magyar népet. Méltóztatik látni, hogy a magyar néppel hogyan bánik el a jogok osztogatása terén, hogyan bánik el a választásokon, hogyan bánik el idebenn a parlamentben is, mert hiába a legjózanabb tervek, a legjózanabb érvek, és hiába, az életbevágó fontosságú javaslatok, ezek mind elutasittatnak; ezt az országot egyszerűen egy párturalmi diktatúrának úgyszólván a súlya, nyomása alá helyezi. Egyáltalában nem törődik azzal a szemponttal, hogy ha már egyszer magyar állampolgár valaki, az legyen büszke arra, hogy magyar állampolgár, az legyen boldog is azért, hogy magyar állampolgár, mert hiszen jogai itt megvédetnek, respektáltatnak és boldogulása érdekében minden megtörténik, aminek egy állam részéről meg kell történnie. A szerbek, a románok, a csehek, vagy mások sem bánnak különben velünk, mint ahogy saját kormányunk elbánik velünk. Méltóztassék az igazgatási ágakat mind sorba megnézni. Ott van a belügyi kormányzat terrénuma. Kérdem: lehet-e egy önérzetes néppel szemben azt a kormányzást gyakorolni, amely onnan gyakoroltatik, amikor e nemzet polgárainak jogai is letapos tatnak! Panaszkodunk a Népszövetség előtt, hogy tőlünk elszakított, kisebbségbe jutott testvéreink mm gyakorolhatják ott emberi jogaikat és még kevésbé gyakorolhatják polgári jogaikat, hiszen mikor ott választásról van szó, nem szavazhatnak szabadon, vagy pedig különféle visszaélésekkel szavazatuk érA^ényesség'ét megsemmisítik. Vagy pedig itt van a, jogegyenlőség kérdése. Magyarországon az egyik embernek; az egyik társadalmi osztálynak, vagy felekezetnek több jog jár, a másiknak kövesebb. Panaszkodunk a csehek, a szerbek és a románok ellen, hogy az ismert atrocitásokat a kisebbségek ellen elkövetik, és akkor ez nálunk is intézményesítve van. Hogyan lehet tehát akkor helyes külpolitikát elképzelni, na nálunk is ezek az állapotok! A mi külügyniinisterünk kifelé mint egy szabad nép külügyministere kezd viselkedni és a nemzetek közti jogegyenlőség alapján kezdi, vagy akarja a mi kisebbségeinket oda | künn megvédelmezni és ezzel az integer Magyarország jövőjét előmozdítani, de min-