Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

A nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hó B-án, csütörtökön. 217 akkor, amikor Magyarországban elrothad mil­liónyi érték, amikor ezernyi kilogramm drága érték pusztul el, mégis csak azt kell monda­nom, hogy a diplomáciának, akármennyire ke­serves foglalkozás is és akármennyire kedve­sebb is egy szalonban a teás csészében ezüst kanállal a cukrot vakarászni, mégis csak rá kell fanyalodnia erre a munkára- Valameny­nyien szegényebbek, rongyosabbak lettünk. A diplomáciának is tessék tehát az aranysujtá­sos frakkot levetni, felvenni a munkazubbonyt és iparkodni Magyarország mezőgazdasági és ipari cikkei számára piacot szerezni. Hiába szeretnénk ugy élni, mint békében, hiába sze­retnénk azt a fényt és pompát kifejteni, ame­lyet kifejtettek a Millenium idejében, amikor az öreg Ferenc József előtt Magyarország mágnásai felvonultak. Próbálják ezt ma meg­csinálni! Ugy-e nem lehet? Szegényebbek, kol­dusabbak lettünk. Tessék levetni a szép zöld, aranysujtásos diplomáciai frakkot, felvenni a munkaruhát és gondoskodni arról, hogy Ma­gyarország mezőgazdasági és i^ari cikkei a külföldön jó piacra találjanak. Ha ezt ezek a tiszteletreméltó gentlemanek megteszik, Ma­gyarországnak sokkal nagyobb szolgálatot tesznek, mintha hallgatásba burkolóznak. (Ál­talános élénk helyeslés.) Hogy a diplomácia mennyire megváltoz­tatja az emberek gondolkozásmódját és hogy dinlomatáink mennyire nem az egvszerü pol­eár eszével gondolkoznak, erre csak egv Jel­lemző dolgot mondok el. Nevet nem mondok, várost sem mondok, mert sokkal jobban tiszte­lem azt az urat, semhogy pellengérre akarnám állitani a nemzetgyűlés szine előtt. Tény azon­ban az, hogy az egyik követ urat elküldték egy városba, hogy ott képviselie Magyarországot. Köztudomású dolog, hogy Európában Magyar­országnak van a leffeiletteb bútoripara. Tud­juk, hogv Például Parisban nem most, hanem ezelőtt 20—25 évvel a magyar asztalosmunka keresett dolog volt és ho<ry asztalos- és műbu­toriparosaink, akik Magyarországról úgyszól­ván az egész viláerot el tudják árasztani leg­finomabb termékeikkel, túlnyomórészben Fran­ciaországban tanultak és ott fejlesztették tudá­sukat. A magyar bútoripar tehát olyan fokon áll, hogv a legkényesebb Ízlést is ki tudja elé­gíteni. Mégis mi történt 1 ? Azt az urat kinevez­ték egy nagy városba, egy köztársaság szék­helyére követnek. Első dolga az volt, hogy kö­vetségi palotát vásárolt, amit okosan tett, mert végre hajléktalan nem lehet és a követségi pa­lotát Parisból hozott bútorokkal rendeztette be akkor, amikor Magyarországon a bútoripar pang. s amikor elsősorban a magyar államnak» a magyar iparnak lett volna érdeke az, hogy ha a követ ur vendégeket fogad, akkor rá tudjon mutatni, hogy ezek a gvönyörü bútorok Ma­gyarországon készültek. (Ugy van! Ugy van!) Nem, Parisból kellett neki a bútorokat ho­zatni. Ha nem volna a dolog olyan szomorú, nevetni kellene rajta. Hát hogyan képviseli ez az ur ezt a szerencsétlen csonka Magyarorszá­got, ha akkor, amikor Magyarország iparosai a megélhetés ezer nyavalyájával küzdenek, a legelemibb dolgot, szállásának berendezését nem Magyarországon, hanem Parisban csinál­tatja, holott elsősorban Magyarországból kel­lett volna ezeket beszereznie. Hiszen közhelyet csépelnek, ha azt mondom, mennyire fontos nem­zeti és ipari szempontból az, hogy a követ ur egy fogadás alkalmával a gyönyörű bútorok­ban a magvar gyártmánvt be tudja mutatni. (Ugy van! Ugy van! — Egy hana a közéven: Ki volt est) Mondottam, sokkal jobban tiszte­lem azt az urat, semhogy pellengérre állítsam itt a nemzetgyűlés előtt. Az igen t. minister ur valószínűleg tudni fogja, kiről van szó és azt hiszem, ez másra nem tartozik. (Rumért Bezső: Nem nagyon tiszteletreméltó ez!) Én méa'sem szolgáltatom ki ezt az urat a nyilvánosságnak, mert hiszen talán ^ a m is tehet róla, talán ne­velésénél és gondolkozásánál fogva azt hitte, hoery a maaryar államnak akkor tesz szolgála­tot, ha Parisból hozat bútorokat. T. Nemzetgyűlés! Mindezek az apró mo­zaikdarabok azok, amelyekből össze lehetne állitani a magyar diplomácia hiányosságait. Amikor tclhát itt kijelentem, hos-y én is tu­dom, mennyire copfos volt az osztrák-magyar diplomácia, mennyire hátraniLaradott, meny­nyire sablonos volt, mégis azt kell mondanom, hogy vannak dolírok, amelvekben a réel osz­trák diplomácia előbbre volt, mint a jelenlegi magyar diplomácia, vannak dolgok, amelyek­ben sokkal hátrább vagyunk ma diplomáciai téren, mint voltunk az osztrák-magyar mo­narchia idején. Ezeken az állapotokon feltétlenül változ­tatni kell. Magyarország külképviseletének olyannak kell lennie, amely méltóan képviseli Magyarország lakoságáiiak minden rétedét, és főképen kénviseli viselkedésében, a ruhájá­ban, berendezésében ennek a szegény csonka 'Magyarországnak iparát és kereskedelmét. (Helyeslés és tetszés a Ház minden oldalán.) Ehhez tartozik az is, hogy nemcsak a kö­vetek, hanem a követségi személyzet meg­válos-atásánák is olyannak kell lennie, amely a célnak és a viszonyoknak meerfelel. Az igen t. előadó ur elmondta itt nekünk, hogy a kö­vetségi személyzetet hogyan nevelik és kik azok, akik konzuláris és diplomáciai pályára mellétnek, hogy mit tanulnak ezek. Ez mind szép dolog. Én nem is akarok ennek a tan­rendnek összeállításába beleszólni, mert őszin­tén megvallva, nem értek hozzá. Egyet azon­ban feltétlenül szükségesnek tartok és ez az, hogy mielőtt egy fiatal embert akár Hágába, akár Brüsszelbe, akár 1 Madridba, akár "Ró­mába vagy akármely más kö vétséghez kine­veznek, nagyon jó volna, ha hat hónapi gya­korlatra beadnák pár kereskedelmi házhoz, pár ipari vállalathoz, hogy közvetlenül a gya­korlati életből tanulná és ismerné meg ott, mi az a magyar ipar, mi a magyar mező­gazdaság, mi a magyar kereskedelem (He­lyeslés.) és ha kimegy rendeltetési helyére, ne azt nézze, hosy legelső fizetéséből angol ha­risn3 T át, ansrol cipőt vegyen magának és franbáa seviotba bujtassa testét, s francia parfümökkel illatosítsa magát, hanem arra törekedjék, hogy viselkedésében, ruházatában, minden cselekedetében annak az országnak, melytől fizetést huz, az érdekeit képviselje. (Ugy van! Ugy van!) Ha a követség minden egyes tagja, a leg­kisebb kifutóimtól egészen a követig min­denki ezt fogja csinálni, akkor elmondhat­juk, hogy tökéletesen jó diplomáciánk van. Ma azonban sajnos, ez nincs. Ma, ha akár­milyen összejövetel van, ha akármelyik le­kracholt gróf odajön, az ezeknek az uraknak kevesebb, mint akármelyik más ember, mert a gyakorlati életre nevelve nincsenek. Ne­künk pedig nem olyan diplomácia kell, amely a régi Ballplatz tradícióit betartja, hanem olyan diplomáciára van iszükségünk, amely ennek az országnak iparát, kereskedelmét, me­zőgazdaságát és minden dolgozó nópréteget a

Next

/
Thumbnails
Contents