Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

214 A nemzetgyűlés 477, ülése 1925. egyéb, mint olasz változata a bolsevizmusnak, semmi egyéb, mint a bolsevizmus imperialista változata Olaszországban. Engedelmet kérek, t. Bogya képviselő ur, ilyen kormányrendszerhez, mi szegény magya­rok, akik amúgy is az elsülyedés veszedelmé­vel küzködünk, nem ragaszkodhatunk. El fog jönni az ideje — én is vallom, mint szocialista — annak, hogy Olaszország felé lehet majd orientálódnunk, de semmiesetre sem Mussolini diktatórikus uralma lesz az, mely a békés szö­vetkezetek tízezreit tette tönkre, a jótékony intézetek százait fosztotta ki, amely vassal, vérrel és a legaljasabb brutalitással tette tönkre az emberek fáradságos munkáját. El fog jönni az idő, amikor Olaszország felé orientálódhatunk, de ez az idő az lesz, amikor már a történelemé, a múlté lesz ez a csúnya, feketeinges fasiszta-uralom. (Bogya János: Engem Olaszország belügyei ép oly kevéssé érdekelnek, mint bármely más országé — Ru­pert Rezső: Akkor tessék az orosz bolsevisták­kal szövetkezni!) Miért nem méltóztatott ezt akkor mondani a saját pártjában, amikor a pártján kívülállók heccelődésére épen a saját pártja akadályozta meg az Oroszországa! tervbevett szerződés létrejöttét. Oroszország gazdasági szempont­ból van legalább is annyira fontos, mint Olasz­ország. Hiszen békeidőben, — ezt gyakorlatból tudom — Magyarországból rengeteg mezőgaz­dasági gép ment be Oroszországba, különösen annak déli részébe, egész sereg magyar gép­gyárnak volt ott képviselete és ugyanígy volt Moszkvában, Szentpétervárott és Nisnij-Nov­gorodban is, ugy hogy Oroszország elektro­technikai szükségletének, mezőgazdasági gép­szükségletének nagy részét Magyarország látta el. Ha arra az álláspontra méltóztatik helyez­kedni, hogy semmi közünk ahhoz, hogy egy or­szág belsőleg hogyan kormányozza önmagát, akkor ám méltóztassék ezt Oroszországgal szemben is alkalmazni, ahonnan sokkal több gazdasági előny hárult volna ránk, mint Olaszországból. Ma már nem a régi érzelmek, hanem a gazdasági érdekek irányítják a nemzetek sor­sát. Ha ezt nézzük, ugy legyen szabad egypár dolgot elmondanom, mely azt bizonyítja, hogy a mostani Olaszországgal bizony nem igen lehet valami vastag barátságba jutni. Olaszországnak érdeke az, hogy borát jól el­adja, nekünk is ez az érdekünk. Nekünk is azok a piacok állanak rendelkezésünkre, amelyek neki rendelkezésére állanak. Olaszországnak ép ugy érdekében áll, hogy zöldségét piacra vigye, mint ahogyan érdekünkben áll nekünk. Csakhogy Olaszország ügyesebb volt, és míg Magyarországon a káposzta, sajnos, megrot­hadt és a paradicsomot hihetetlen olcsó áron kellett áruba "bocsátani, mert különben ott rothadt volna el, addig az északnómet és szász városoknak minden piacán tonnaszámra lehet olasz árut látni: zöldborsót, paradicsomot, arti­csókát és a kertészeti termények egész soroza­tát tudnám felsorolni, amelyek Olaszországból kerültek oda, Drezdától Münchenig, a közép­és az északnémet városokba. Hogy tehát Olaszország ezen a téren üg'yesebb volt, ez az ő előnye. Ha tehát mi az életben boldogulni akarunk, ugyanazokat a piacokat kell fel­keresnünk, amelyeket Olaszország felkeres és így természetszerűleg fenn fog közöttünk állani az érdekellentét. Egyébként ón azt vallom, hogy meddő és kárbaveszett fáradság vitatkozni a felett, hogy mi lesz holnap, hogy lesz holnapután. évi december hó S-an, csütörtöhön. Magyarország lebeg a levegőben, mint Moha­med koporsója. Hogy miképen lesz holnap, azt a felelős külügyminister ur sem tudná megmondani. Egy marad számunkra: nyu­godtan, összeszorított fogakkal várni és dol­gozni annak érdekében, hogy a mi szövetsé­günk mindenki számára kivánatos legyen. Ha ebben az irányban akarunk dolgozni, akkor az kell, hogy elsősorban liberális és szociális szellemtől áthatott közgazdaságii politikát csináljunk: a másik dolog pedig az, hogy olyan belpolitikát csináljunk, hogy mindenki tisztelettel nézzen ránk. Az nem szerencséd belpolitika, hogy míg az utódállamokban, -­ha csak névleges és a gyakorlatban a nemzeti kisebbségek számára meg nem közelíthető, _tta mégis általános titkos egyenlő választójog alapján választanak, addig nálunk nyilt sza­vazás van. Az nem követendő példa, ahogy mi az egyesülési és gyülekezési jogot r kezel­jük a mi kisebbségünkkeL a proletariátussal szemben. Nem akarok itt belpolitikai vitát folytatni, azt majd el fogjuk végezni a bel ügyminister úrral, csak arra kivánom fel­hívni az igen t. nemzetgyűlés figyelmét, hogy ha azt akarjuk, hogy a mi szövetségünk a kül­földi államok egyike vagy másika számára kivánatos legyen, akkor belpolitikai téren is olyan politikát kell csinálnunk, amely Euró­pa tiszteletét vivja ki számunkra. Ennek az országnak nem szabad a reakció szigetének lennie, nem szabad kalandor országnak lennie, ebben az országban nem szabad puccsokat csinálni, itt nem szabad trónkövetelőknek versenyezniük azért, hogy ki jut előbb a kí­vánatos trónra. Ebben az országban békének, nyugalomnak, munkának keli lennie, azonkí­vül okos, céltudatos, átgondolt gazdasági po­litikának. Ha ez meglesz, akkor a mi szövet­ségünk Jugoszlávia számára kivánatos jesz és kivánatos lesz Csehszlovákia számára, mindazok számára, akik jóindulattal és jó­akarattal visieltetnek a magyar: nemzet szá­nalmas sorsa iránt. Ezektől a külpolitikai kalandozásoktól el­térve, ez alkalommal reá kívánok^ térni a diplomáciai szolgálatra, és a diplomáciai szol­gálat egynémely hiányosságát vagyok bátor az igen t. minister ur figyelmébe ajánlani. A régi osztrák-magyar monarchia alatt ez arisztokratikus foglalkozás volt. Tudjuk, hogy a régi osztrák-magyar monarchia nagyon vi­gyázott, hogy különösen exponált helyeken na­gyon magas arisztokraták legyenek, akik va­gyonuknál és társadalmi állásuknál fogva kel­lőképen reprezentálják a monarchiát. Tudjuk, hogy abban az időben a munkásérdekek, álta­lában — ha szabad magamat így kifejezni — a pugrisérdekek nem valami nagyon kielégítő módon kezeltettek. Mégis azt kell mondanom, — és ezt fájdalmas szívvel kell mondanom — hogy ha a mai állapotot nézem, arra a meg­győződésre jutok, hogy az osztrák-magyar monarchiának a diplomáciája mégsem volt olyan nagyon utolsó, mint amilyen utolsónak szokták itt is odaállítani. Nekem békeidőben egynéhányszor volt alkalmam a magyar kor­mány kiküldetésében ä külföld egyik és másik szociálpolitikái vagy gazdaságpolitikai intéz­ményét tanulmányozni. A háború előtt leg­utóbb 1913-ban volt alkalmam ministeri meg­bízásból az angol munkásbiztositást és külö­nösen az angol munkásközvetitést tanulmá­nyozni. Végtelenül csodálkoztam, hogy amikor Londonban jelentkeztem a követségnél, hogy ime, itt vagyok, mellém adták az igen t. mi­nisterelnök ur unokaöccsét, az azóta a harc-

Next

/
Thumbnails
Contents