Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-477

A nemzetgyűlés 477. ülése 1925. évi december hó S-an, csütörtökön. ^03 kenyér legyen, hanem mi természetesen ezeknek az államoknak, amelyeknek gyomrát nyomja a magyar zsákmány, az a nehéz zsákmány, amit az elszakított területek reájuk nézve jelentenek, azt kivánjuk, hogy ne tudjanak nyugodtan emészteni, hogy ott szociális és nemzetiségi zavarok legyenek, osztályellentétek, felekezeti •ellentétek. J\agyon jól tudjuk ugyanis, hogy csak egységes ország lehet az, ahol megfelelő mértékben van kenvér, csaK egységes ország lehet az, anoi nincsenek felekezeti-, osztály-, nemzetiségi ellentétek, csak ilyen ország bír eüentaimi az idöK vinarainaK. Ha mi így gondolkozunk ezekről az országokról, akkor csak természetes, hogy ezek m. országok léinek attól, hogy Magyarország egészséges, egységes ország legyen, amelyben nincsenek ellentétek, ahol van kenyér, szabadság, demokrácia, mert ez az ország vonzóerő!; gyakorolna nemcsak a magyar anyaiiyeivüekkel szemben, akik visszavágynak ebbe az országba, ahol több volna a kenyér, több volna a jvg, a szabadság, mint amennyi van a környező államokban, de az érzésben a magyarsághoz közelálló nemzetiségekkel szemben is, amelyek azt mondanák: ha Komániában elnyomatás van, ha Komániában nincs szabadság, ha Romániában kancsuka van, Magyarországon pedig szabadság*, jogegyenlőség és kenyér, ugy vissza vágyakozunk Magyarországhoz, , Ezért azt mondom, hogy a mostani magyar külpolitikának épen ugy, mint az 1848 utáni magyar külpolitikának is egyetlenegy propagativ ereje lehet és pedig a demokrácia gondolata. Azt mondom, hogy a jó külpolitikának alapelve elsősorban a jó belpolitika és a jó kultúrpolitika. Amikor a magyar külügyminister kimegy a külföldi tárgyalásokra, s idegen országok küldötteivel leül tárgyalni, amikor gróf Apponyi Albert, vagy Lukács György igen t. képviselőtársaim, akiknek személye iránt mérhetetlen tisztelettel viseltetem és akik igazán a mártiromság tövises útját járjáik, ezeken a külföldi tárgyalásokon a magyar államot képviselik, akkor nem volna szabad ellenségeink kezébe fegyvert adni magunk ellen. Amikor a tárgyalások alkalmával fájó és vérző szivvel azt kérdezzük: mi van az erdélyi magyarsággal, igaz-e, hogy a Kun-kollégiumot megszüntették, igaz-e, hogy magyar iskolákat bezártak, igaz-e, hogy egy református püspököt azzal vádolnak hogy kommunista p^itációt folytat és igaz-e az a százezernyi fájdalom,, az a százezernyi seb, az a százezernyi korbácsütés, amit erdélyi testvéreink állandóan felpanaszolnak, amikor panaszoljuk a jugoszláviai Orjunának a magyarokkal szemben elkövetett merényleteit, amikor panaszoljuk a cseh-szlovákiai üldöztetéseket, akkor nem volna szabad ezeken a tárgyalásokon magunkkal szemben odaadni számukra egy olyan érvet, amelyet ők velünk szembe szegezhetnek: ti pedig ne panaszkodjatok.; ti ne hozzátok fel, hogy mi a magyarokkal igy bánunk, hiszen a ti országotokban sincs jogegyenlőség. Az egész magyar nemzet élet-halálügye és kérdése, hogy ebben az országban jogegyenlőség legyen, hogy ne hivatkozhassanak velünk szemben állandóan a varsói tárgyalásokon, az Észak-Amerikai Egyesült Államokban lefolytatott tárgyalásokon, Genfben és mindenütt m egész világon arra, hogy hogyan állanak nálunk a dolgok. Hiszen végeredményben a lelkek szimpátiájából fakad a jövő virága, azok kezében van a mi sorsunk, tehát kell hogy ne állhassanak fel ezek az emberek és elsősorban ne ők, mert mindig készen áll, mindig kéznél van Ossudszky ur és a kisentente többi embere, akik a maguk érdekében ezt mondják: Kérem uraim, mi szivesen válaszolunk a kérdésekre, de először önöket kérdezzük: az uraknál hogy van? Ezek miatt kérem, ne legyen igy nálunk, mert ha igaz az, hogy Magyarországon minden igaz embernek, minden igaz hazafinak nem a saját kis pecsenyéjének a megsütése a célja, hanem az, hogy ez az ország valamikor ismét nagy és hatalmas legyen, ha tényleg az a cél, hogy a régi JS agy-Magyarországhoz, a Kárpátokhoz és az Adriahoz visszatérhessünk, akkor a külpolitikának első alapja csak az lehet, hogy ebben az országban egészséges, egységes nemzeti akarat legyen, hogy itt ne legyenek felekezeti és osztályharcok, hogy itt békésen, együttműködő, egy gondolat által átitatott emberek éljenek együtt. Ez a kérdés a magyar integritás kérdése, amely ténylegesen kell, hogy az egész magyar politika fókuszában ott legyen. Mi azt kivánjuk, az ország érdeke kivánja, hogy a külpolitikai kormányzat, de, nemcsak a külpolitikai kormányzat, hanem az egyes ministeriumok vezetői és minden magyar politikus állandóan kisérje figyelemmel necsak azt, hogy mi történik a bennünket környező államokban, de azt is, hogy mi történik távolabb, pl. Oroszországban. Az orosz kérdés az én szerény véleményem szerint nemcsak a magyar, de az _egész európai és az egész világpolitika alapja. Az orosz kérdés, — az én megitélésem szerint — Magyarországon eddig nagyon kevés megvitatásban részesült. JS álunk Oroszországról csak annyit tudnak, amennyire politikai propagativ szempontból az orosz viszonyok ismeretére épen szükség van. Tudják, hogy Oroszországban bolsevizmus van, bolsevikok az urak,^ de az, hogy a bolsevizmusnak mi a külpolitikája, hogy ott a bolsevizmus hivatalos külpolitikáján kivül a III. Internacionálénak is van egy másik külpolitikája, hogy ott mikép fejlődött és fejlődik napról-napra a bolsevik-rendszer, amelyet ők nem akarnak Szovjetoroszország határain belül megállitani, hanem az egész világra ki akarnak terjeszteni, az nálunk kevés embert érdekel, holott, — azt hiszem — méltóztatnak tudni, hogy az orosz szovjetrendszer bukása vagy megerősödése, különösen pedig az orosz rendszer átalakulása és a magyar élet fejlődése között van bizonyos összefüggés. Hiszen nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy az az orosz bolsevizmus, amely egyszersmind imperialista is — mert hiszen azokat a tömegeket, amelyek az ő felfogásától távol állanak, aképen akarja a maga részére megszerezni, hogy ő egyszersmind a cárizmus imperialista gondolatát képviseli — Besszarábia miatt természetszerűen ellenséges viszonyban áll Romániával és méltóztatnak tudni azt is, hogy abban az esetben, ha mi a magyar ipari termelés részére — amely sajnos túlságosan rossz helyzetben van ma már, nemcsak a kisipar, hanem a nagyipar is, amely nincs eléggé ellátva munkával — területeket akarunk megszerezni, elsősorban a magyar mezőgazdasági ipar részére azokat a területeket kell törekednünk^ visszaszerezni, amelyek a magyar ipar részére máimegvoltak: elsősorban tehát a Balkánt, másodsorban pedig azokat a területeket, amelyek Besszarábiához közel esnek, az Odessza körüli délorosz területeket, amelyeknek a békében is legmagyobb volt a felvevő képességük,