Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-476

A nemzetgyűlés 476. ülése 1925. évi december hó 2-án, szerdán. iö5 és nein állanak arányban a velünk szomszédos kisállamok külügyi költségvetésével. Erre vonatkozólag bátor vagyok tiszteletteljesen rámutatni, — és ha kívánják, hiteles adatokkal is bebizonyítom (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) — hogy az S. H. 8. királyság külügyi budget je 227-ö millió dinár, Csehszlovákia költségvetése pedig összesen 151 millió eseh koronára rug, mely összegek kerek számban kifejezve lényegesen túlnaladják a 20 millió aranykoronát akkor, amikor a magyar külügyi tárca költségvetése a 6 millió aranykoronát is alig közeliti meg. Ennek következtében — azt hiszem — objektive nem lehet arról beszélni, hogy a mi külügyi költségvetésünk oly nagy összegeket emészt fel, melyek nincsenek arányban azzal a teljesitménnyei, amelyet a külügyi szervezetek végeznek és azokkal a szervezetekkel, melyek fentartatnak. (Strausz István: Az országgal nincsenek arányban!) Ezek után bátor vagyok a külügyi tárca költségvetését általánosságban elfogadásra ajánlani. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Boűó János jegyző: Fábián Béla! Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Ki következik? Bodó János jegyző: Baross János! Elnök: A képviselő ur nincs jelen. Töröltetik. Szólásra következik? Bodó János jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Nemzetgyűlés! Az igen t. előadó ur fejtegetéseihez nincs hozzátenni valóm. Méltóztassanak megengedni, hogy én a külügyi és különösen a külügyi gazdasági kérdések más területére térjek át. Elöljáróban is legyen szabad utalnom arra a megállapításomra, melyet az első külügyi költségvetés tárgyalása folyamán tettem, amikor is, szemben azokkal, akik külügyi politikánkban határozott orientációt követeltek meg, kiemeltem, hogy nézetem szerint az adott viszonyok között Magyarország ma határozott külügyi orientációra képtelen. Képtelen elsősorban és főkép azért, mert azok az államok, amelyek erejüknél, hatalmuknál és presztízsüknél fogva hivatottak a trianoni és és egyéb békék után irányt szabni Közép- ós Kelet-Európa politikájának, maguk sem tudtak megállapodni azon főbb irányelvekben, amelyeket elénk szabni óhajtanak. Az egyetlen ország, amely rögtön a békekötés pillanatában határozott programmal lépett elő, Franciaország volt, amely egy nagy koncepció keretében egyfelől megteremtette és megerősitette a lengyel államot, másfelől a kisententet anyagilag és erkölcsileg talpraállitván, olyan nagy gyürüt kivánt létesíteni a maga fenhatósága alatt, amely — abba majdan Ausztriát és Magyarországot is belekapcsolván — Oroszországnak elpolgárositása utján összekapcsolódjék és francia hegemónia alatt irányt szabjon nekünk, sőt messze kihatólag az ázsiai politikának is. (Strausz István: Nagy elgondolás!) Ez a nagy programra, amely 1918ban, a háború gőzében és puskaporának füstjében született meg és amely politikailag is annyi reménységgel kecsegtetett az első időkben, egy angol-német és amerikai összefogás alapján politikailag — legalább is ebben a pillanatban mondhatjuk — fennakadt. Az a frankspekuláció, az a frankkontremin, amely Amerikából kiindulva Anglián és Németországon keresztül Franciaország győzelmes előrehaladását Közép- és Kelet-Európában megakasztotta, az a frankkontremin, amelynek hullámait ma is érezzük, beláthatóan hosszú időkre véget vetett ama politikai álom megvalósításának, amely ezt a nagy gyürüt francia hegemónia alatt létsiteni akarta. (Strausz István: Megérdemli!) A inásiK OK, amely ennek a tervnek megvalósítását szinte lehetetlenné tette, a ma fennálló orosz rend megerősödésében keresendő. Akkor az elkövetkező években mégis azt hitték, hogy az orosz társadalmi és gazdasági rend sokkal múlóbb, agyaglábakon épült és ennélfogva felborulásával a gyürü bezárása rövidesen effektuálható lesz. Ma azonban Locarno után látjuk, hogy az oroszokkal, mint adottsággal, mai rendjükben számolnak a nagy államok is, és nemcsak gazdasági kihasználásukra, hanem politikai felhasználásukra is törekszenek. Chamberlainnak az a kijelentése, amelyet Locarnóból Angliába visszatérve, Londonban tett, hogy tiltakozik az angol kormány nevében az elien, mintha ők vagy esetleg egy általuk létesítendő érdekcsoport Oroszországnak hidegretételét, megbénítását kivannak és hogy minden ország szabadon érvényesülhet és erőinek szabad kifejtésére Anglia szívesen nyújt segédkezet), élénken illusztrálja az Oroszországra vonatkozó felfogásban beállott váltóizést. Az a tény, hogy nem csupán Anglia, hanem más államok is kokettálnak Oroszországgal és Oroszországnak, mint adott erőtényezőnek felhasználásával, számolni kivannak, (Strausz István: Csak itt nem!) szintén ennek a francia programúinak fennakadását eredményezte. A francia politika ezért az utóbbi időkben inkább gazdasági térre tette át cselekvéseinek szinterét. Egy okos, és szintén helyesen előre kitermelt elv alapján megkezdték a kereskedelmi szerződéseknek kiépítését, hogy addig is, amíg Franciaország politikailag újra megkezdheti az előrenyomulást, biztosíthassa legalább azokat a gazdasági előnyöket a maga számára, amelyek egy francia—eseh, francia —osztrák és francia—magyar kereskedelmi szerződés révén megnyílnak előtte. Franciaországgal szemben Anglia a kellő pillanatban való fellépést Közép- és Keleteurópában elmulasztotta, elmulasztotta talán azért, mert az ő számára Közép- és Keleteurópa kérdése nem az az óriási probléma, mint más nemzetek számára, csak egy apró láncszem abban az óriási világpolitikai gyürüzetben, amelyben ez a láncszem őt -inkább azért érdekli, mert Keleteurópa problémája Ázsiába nyúl, a forrongó Ázsia kérdése pedig ma Anglia világpolitikájának legfontosabb darabja. Anglia is itt természetszerűleg elsősorban az orosz kérdéssel kénytelen foglalkozni és felmerül előtte is, mint minden ország előtt, amely Oroszországgal, ezzel a nagy kérdőjellel foglalkozik, az a kérdés, milyen módon pacifikálható ez az Oroszország, melyek azok az utak ós eszközök, amelyek az európai és amerikai tőke, de az európai és amerikai nagy politikai elgondolás számára is Oroszországot alkalmassá tehetik. Itt két ut állhat a hatalmak előtt: vagy elzárni Oroszországot, bojkott alá venni, és (ehetetlenné tenni gazdasági feltámadását és megerősödésát, vagy az európai és amerikai tőkével behatolni Oroszország egész gazdasági életébe és ezen az utón az elpolgárositási folyamatot meggyorsítani. Oroszország ez előtt a válaszút előtt állott és nem tudta magát határozott lépésre el22»