Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-475

À 'nemzetgyűlés 475. illése 1925. mélyrehatóan és szorgalmasan foglalkozom, ugy hogy — mint előbb is jeleztem — ez rövidesen a Ház elé lesz terjeszthető. A magyarországi birtokkérdésnek és Magyarország

1 közgazdaságának szempontjából is olyan fontos és olyan alapvető kérdés ez, amely, azt hiszem, hogy ezen ország fejlődésének alapját lényegesen meg fogja vetni és azt hiszem, meglesz az az eredménye, hogy egészséges birtokviszonyok és birtokállapotok kifejlődésével ez az ország méltóképen helyezkeclhetik beta a nyugati államok keretébe.« T. Nemzetgyűlés ! Előrebocsátom, hogy a hitbizományok reformját szükségesnek tartom, (Ugy van ! jobbfelőL) Bocsássa meg" azonban nekem az igen t. igazságügyminisrer ur, ha azt mondom és azt állítom, hogy amikor a hitbizományok reformjára vonatkozó törvényjavaslat előkészitését igy méltóztatott bevezetni, akkor, azt hiszem, túlozni méltóztatott e tekintetben, mintha, a hitbizományok reformjával az ország alapvető törvényeinek egyikét alkotnánk meg. Mert meg vagyok győződve arról, hogy ha erről volna szó, akkor nem volna olyan hitbizományi birtokos Magyarországon egy sem, aki nemhogy a hitbizományok reformját, hanem a hitbizományok teljes eltörlését is meg ne szavazná, ha a hitbizományok reformjától függene az ország jövője és ha ez hozzátartóznék az alapvető tényezőkböz. (Pesthy PáS igazságiigyminister : Birtokelosztás tekintetében az egyik alapvető tényező !) Tudom, hogy nem igy méltóztatott érteni és épen azért voltam bátor beszédének ezt a részét felolvasni, mert némelykor a gondolatokat emberi gyengeségünk folytán nem tudjuk olyan tisztán kifejezni, mint ahogyan •akarjuk. Ami most a hitbizományok reformját illeti, ebben a tekintetben teljesen kompareálok az igazságügyminister úrral és akkor, ha majd itt lesz, megteszem a javaslataimat. Nem a hitbizományok megszüntetéséről van szó, hanem azok megfelelő reformjáról, mégpedig nem csupán területi szempontbői — ami különösen Baross János képviselő urat érdekli — hanem egyéb szempontból, családi okokból és egyéb nemzetfejleszíési és birtokpolitikai szempontokból is. Azonkívül reformra szorul az eljárás, reformra szorulnak az alapítólevelek bizonyos nem egészen korszerű intézkedései is. Ezzel csupán azt akartam leszögezni, hogy a t. igazságügymin

ister ur és a mögötte álló egységes kormányzópárt ne méltóztassanak ehhez a reformhoz magukat ugy kötni, mintha ezzel talán az ország boldogulása elérhető volna. Én ezt akartam az igen t. igazságügyminister ur beszédére ennél a pontnál megjegyezni. (Pesthy Páí igazságügy minister : 450.000 hold szabadulna igy fel ! — Baross János : Szóval ne nagyon !) Ez egészen más kérdés. A hitbizományokat annyira, amennyire szükséges, a nemzeti és egyéb szempontok figyelembevételével meg kell reformálni. A birtokkérdés nem egyedül szerzési kérdés, ez nemzeti kérdés és a magyar faj jövője fenntartásának és uralmának kérdése. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezt nem lehet egyedül a birtokszerzési lehetőség szempontjából felfogni. (Pesthy Pál igazságiigyminister : Itt kapcsolódik be az elővásárlási jog!.) Ugy van. Én nem is vagyok teljesen ellene, csak ez is reformra szorul. (Baross János : Szükség van egész öröklési jogunk reformjára Î) Az igazságügy minister ur beszédének törvényalkotási részére vonatkozólag — s azt hiszem, az igen t. minister ur nem veszi rossz néven, — taián szabad annyit megállapítanom, hogy ez nem túlságos dús és nem túlságos gazdag és hozzáülik az ország szegénységéhez, ez azonban helyzetünkből folyik, mert ma, fájdalom, nagy reformokat csinálni egyik ministeri reszortban • évi december hó 1-én, kedden. 129 sem lehet. Nem lehet nagy reformokat csinálni az igazságügyministeriumi tárcában sem, tehát amit előbb mondottam, az nem a minister ur személyének szól, hanem az adott helyzetre vonatkozik, sőt teljesen alá kell irnom, amit idevonatkozólag hangsúlyozni méltóztatott és azonkívül a szónokok is kiemelték, hogy nagy igazságügyi reformokat, fájdalom, tulajdonképen nem is csinálhatunk. Ennek folytán én sokkal f

ontosabbnak tartom azt, miképen működik az igazságügyi szervezet. Hogy ez fontos, ez valóban kitűnt a vitából is, mert ide vonatkozólag, különösen a baloldalról az igazságügyi szervezet működéséről olyan kritikákat hallottunk, amelyek nem mondhatnám, hogy mindig teljesen igazságosak voltak. Sőt az igazságügyi szervezetre vonatkozólag a jobboldalon is bizonyos óhajok nyilvánultak meg, minthogy tehát nagy törvényalkotáshoz nem nyúlhatunk, az igazságiigyminister ur az igazságügyi szervezeti kérdések tekintetében a létező állapotok javítására törekszik. Ide vonatkozólag az igen t. minister ur a következő orvosságokat ajánlotta és jelentette be a. törvényhozásnak (olvassa) : Az egyik volna a hagyatéki eljárás reformja. A hagyatéki eljárás reformja őszintén megmondva gyökeresen és radikálisan, ugy hogy csakugyan segitsen rajtunk, csak egyetlen módon képzelhető el. Az egyetlen mód — ez talán az első pillanatban ellenkezést fog kiváltani — az, hogy kikapcsoljuk a hagyatéki eljárásból azt a közbeeső fórumot, amely a hagyatéki eljárást hosszadalmassá és fölöslegessé teszi. Ez a fórum a most is működő árvaszék. A tervezett intézkedés tulaj donképen az árvaszékek eltörlését és az árvaszék működésének felosztását, főleg pedig a bírósághoz való átutalását jelentené. Ennek a kérdésnek megindokolásával, minthogy az hosszabb időt venne igénybe, nem óhajtok itt foglalkozni, hanem majd a belügyi tárcánál adom meg javaslatom indokolását. Most csak a következőket legyen szabad az igazságügyminister urnák figyelmébe ajánlani. Annál is inkább, mert különös helyzet önmagában az, hogy az árvaszékek, amelyek mégis csak politikai hatóságok, nevezetesen a közigazgatás kebelébe vannak beosztva, tulaj donképen nagyobbrészt tisztára jogi működést fejtenek ki, holott az árvaszéki teendők ellátása a tisztára jogi teendők végzésére hivatott bíróságok kezében volna helyén. Szabad legyen még egyet a t. kormány és különösen a t. pénzügy minister ur figyelmébe ajánlani. Nevezetesen az én számitásaim szerint — amelyeket a belügyi tárca tárgyalásánál fogok a t. Nemzetgyűléssel részletesen ismertetni, de már most ide kell hoznom — ez a reform, az árvaszékek megszüntetése és a kir. bíróságokhoz való beosztása jelentékeny rnegtakaritással járna és azt hiszem, hogy az ország jelenlegi helyzetéhen, amidőn úgyis minden fillérrel takarékoskodnunk kell, egy ilyen reform keresztülvitele nem megvetendő. Az igen t. minister ur azután az okirati kényszert is megemlítette. Őszintén megmondva, különösen a mi viszonyaink és a mi népünk műveltsége mellett, amelyről egyáltalában nem lehet azt mondani, hogy a kultúra olyan fokán állana, amilyenen szeretnénk látni és amilyenen a nyugati nemzetek állanak — és áll ez főleg a nagy analfabétizmus folytán mutatkozó helyzetünkre — az okirati kényszer behozatalát szükségesnek tartom azért, mert egy analfabétát sokkal könnyebben félrevezethet egy nem illetékes egyén, mintha a bíróságra vagy a közjegyzőre bizzuk az okiratok felvételét, illetőleg ha bizonyos jogügyletekhez okirati kényszert füzünk. Ezt én melegen pár-