Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

A nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csiiiörtököii. 7 Zoltán: A fő az, hogy a vád legyen aktiv! — Rupert Rezső: A hatalom és az üzlet mindig összeférhetetlen! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek. (Rupert Rezső: Hogy kinek a részére csinálja az üzletet, az mindegy! — Zaj.) Rothenstein Mór: A kultuszminister ur talán sejtette, hogy ezzel fogok előállni és ezért menekült, (Petrovácz Gyula: Nem, a rossz vicc elől menekült! — Derültség.) de ezt a kérdést egyszer mégis csak tisztázni kell. Még csak a szakiskolákról kivánok ennél a költségvetési tárcánál egy pár szót szólani. Erre a célra a költségvetésben 244 millió és még egynéhány korona van beállítva. Ezt az összeget én nagyon csekélynek tartom. Az igen t. előadó úrtól azt hallottam, hogy ebben a rovatban a felső kereskedelmi iskolák és a hasonló iskolák, mint szakiskolák szerepelnek. Magam részéről egészen mást véltem e kérdés mögött találni. Valamikor, amikor még a kultuszministerium élén Apponyi Albert képviselőtársunk állott, a nyomdászok szakiskolájuk támogatására 30.000 békebeli koronát kaptak. A mostani rezsim alatt ez a szakiskola egy fillért sem kap, pedig olyan iparról van szó, amely az ilyen támogatást megérdemelné. Mert a munkáltatók és munkások egyedül nem birják el a legnagyobb erőfeszités ellenére sem azokat a költségeket, amelyek az ilyen szakiskolák fentartásával járnak. Én tehát ugy az előadó urnák, mint a minister urnák figyelmébe ajánlom, hogy a szakiskolák alatt necsak a felső kereskedelmi iskolák, hanem azok a kiváló ipari szakiskolák is értessenek. (Nagy János (egri) előadó: Ez a kereskedelemügyi ministerium hatásköre alá tartozik!) Bocsánatot kérek, ez a közoktatásügyi ministerium hatáskörébe tartozik, (Nagy János (egri) előadó: A kereskedelemügyi ministeriumhoz tartozik!), mert a múltban, a békeidőben a közoktatásügyi ministerium volt az, amely a nyomdász-szakiskolát szubvencióval támogatta. Miután én a kultusztárca költségvetésében nem látom azt, amit a mi pártunk részéről bizalommal fogadhatnánk, a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Láng János jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: T. Nemzetgyűlés ! A kultusztárca tárgyalásánál a múlt esztendőben igénytelen felszólalásomat azzal a mondattal kezdettem, hogy ha nem tudnók, miről tárgyal ma a nemzetgyűlés, megtudnók arról, hogy mindössze tíz képviselő van benn a teremben s az újságírói és többi karzatok is üresek. Ezekből egészen világosan lehet következtetni, hogy ma itt a magyar kultúráról folyik a tárgyalás. (Rupert Rezső : Tessék szétnézni, az egész munkapárti oldal üres !) Ez a tárca az, amely legkevésbé érdekli ugy a megválasztott képviselő urakat^ mint a sajtót (Györki Imre : Már megint a sajtó !), sőt még a karzatokat is. Ma szórói-szóra ugyanaz az eset áll fenn, s amikor ezt szóvá teszem, mély elszomorodással konstatálom, hogy ma a szociáldemokrata oldalon érdeklődnek legtöbben ezek iránt a kérdések iránt. A kultuszminister ur az ő tegnapi felszólalásával nagymennyiségű és jól megérdemelt babérokat aratott. Örülök, hogy ő nincs benn és nem kell szemébe mondanom azt, hogy az ő eddigi működébe, eddiai intézkedései, törvényjavaslatai és felszólalásai igazolják azt, hogy ő a. magyar kultuszminister székét teljesen és tökéletesen betölti. (Rupert Rezső : Máskor más volt a véleményük! — Rothenstein Mór: A numerus clausus miatt! — Rupert Rezső: Akkor kappannak vagy minek nevezték !} Azoknak méltóztassék ezt mondani, akik annak nevezték. (Rupert Rezső : Azok a maga társaságából valók voltak !) Azt tartom, szerencséje ennek az országnak, hogy nehéz viszonyaink között a kultusztárca ilyen jó kezekben van letéve. Nem is akarom az ő babérait megtépázni, de rá akarok mutatni ara, hogy egy levél ezekből hiányzik. A kultuszminister ur nagy sikereket mutatott fel már a kultúra minden mezején az elemi oktatástól a felső oktatásig, a művészi kiképzéstől kezdve a testnevelési dolgokig, de egyetlenegy szempontból még nem tudott sikereket felmutatni ; nem tudott sikereket felmutatni a kultúra munkásai anyagi érdekeinek kellő eréllyel való megvédésében. Mert az a tisztviselő-Trianon, amelyet röviden státusrendezésnek neveznek, sehol akkora pusztítást nem okozott, mint az oktató személyzet, a magyar tanárság és tanitóság berkeiben. Ezután a ministeri rendelet után teljes joggal ki lehet irni a hivatali szobák ajtaja fölé a dantei mondást : Lasciate ogni speranza !, hagyjatok fel minden reménységgel ! Ezt is legnagyobb betűkkel lehet a tanári szobák ajtajára kiirni, mert nincs egyetlen olyan tisztviselői ág sem, amelyet ez a rendelet olyan mélyen sújtana, olyan messzemenőleg megalázna, olyan teljesen degradálna, mint a magyar tanitói és tanári kart. És ez az, aminek érdekében szót akarok emelni, és ez az a sérelem, amellyé] mai költségvetési beszédemben foglalkozni szándékozom. ügy látszott, hogy a magyar tanitóság és magyar tanárság eljut évtizedes küzdelmének és törekvésének az eredményéhez. Ugy látszott a múltban, hogy végre megértetődik az, hogy a magyar oktatás munkája, — hiába irányit ja a minister, hiába igazgatják és főigazgatják egyes irodák — az oktatás tényleges munkája kizárólag és egyedül csakis a tanszemélyzettől függ. Ennek ellenére mindennemű anyagi elismerést és mindennemű előmenetelre való kilátást ezek elől teljesen elvonnak. Reményeik, melyeket ahhoz fűztek, hogy évtizedes törekvéseiknek valahogy sikere lesz, a státusrendezéssel teljesen lefagyaszttattak. Lefagyaszttattak azok a remények, melyeknek alapján azt hitték, hogy ez a státus, ez az érdemes kar valaha anyagi gondoktól mentesen fogja tudni az ő hivatását teljesiteni. Lefagytak azok a remények, melyeket ahhoz fűztek, hogy végre megélhetésük olyan formában biztosittatik, hogy nem lesznek kénytelenek a privátórák munkaerőt megörlő fertőjébe lesülyedni, hogy nem kénytelenek a kenyérharc ban olyan munkát végezni, amely mindenre alkalmas, csak egyre nem, a magyar tudományosság előbbrevitelére. Pedig hiába vannak a legtökéletesebb és legjobban megszerkesztett törvényei, hiába állitjuk be a magyar kultúra szolgálatába, még a rádiót is és a műszaki tudományok legfrissebb, legújabb hajtásait is, mert ha az a gárda, amely tényleg ennek a munkának továbbvitelére és a ministe!' koncepcióinak végrehajtására van hivatva, amely az oktatásnak tényleges munkáját végezi, elkeseredetten, megalázottan, degradáltan és munkakedv nélkül dolgozik, akkor mindezek a koncepciók teljesen illuzoriusakká és hiábavalókká válnak. Márpedig akkor. amikor a magyar tanitókat a nagynehezen kiküzdött és elért VII. fizetési osztálytól megfosztják, mikor a polgári iskolai tanárságot nagynehezen kiküzdött vágyainak legfelsőbb