Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-473
A nemzetgyűlés 473. ülése 1925, évi november hó 26-án, csütörtökön. 5 Ezek után pedig eng-edjék meg-, t. Nemzetgyűlés, hogy tulajdonképeni témámra rátérjek. Elsősorban azt akarom mondani, hogy ami az iskolát illeti, a szociáldemokrata párt az állami iskolák alapján áll, tanszabadsággal és ingyen oktatással. Ez az az alap, amelyen mi állunk, és ezen az alapon tesszük meg mindazokat a javaslatokat, amelyek ennek a tárcának keretébe tartoznak. Amikor, mondom, szem előtt tartom az egymillió analfabétát, nem követhetem a t. előadó urat abban a dicséretben, amelyet itt tegnap a kultuszminister ur felé hangoztatott, és nem követhetem az egységes párt azon t. tagjait, akik tegnap itt, amikor a kultuszminister ur beszédét befejezete, egy berámázott képpel, mint ajándékkal állottak elő. Ez is nagyon originális dolog, hogy a parlamentben, amikor a miniszter beszédét befejezi, a helyett, hogy megengednék, hogy a következő szónok szóhoz juthasson, ovációkkal és ajándékokkal halmozzák el a kultuszminister urat. {Derültség jobbfelol. — Varsányi Gábor: Nem kell felfújni annyira a dolgot !) Majd én igazolni fogom, hogy talán mégis egy kissé túlzott volt ez a megajándékozás. A t. kultuszminister ur ugyanis indokolásában és itt beszédében is nagy áldozatkészségről beszélt, azzal kapcsolatban, hogy 29 milliárd koronát forditanak tanyai iskolákra, de amikor én az indokolásban ezt figyelmesen elolvastam, ugy találtam, hogy ez a 29 milliárd csak előleg, amelyet az érdekeltek kapnak, mert ez csak hitel, ezt az állam nem áldozza azoknak a tanyai iskoláknak a felállitásara, amelyekről itt szó van. ( Petry Pál : Dehogy nem !) Abban a bizottságban, amelyben erről a javaslatról már szó volt, megtudtuk azt, hogy ezekre a tanyai iskolákra 25 millió aranykoronára van szükség, «de ehhez a szükséglethez az állani csak kétmillió aranykoronát hajlandó áldozni ebben a költségvetésben.^ Valójában tehát nem olyan nagyszerű az a kén, mint ahogy itt tegnap a minister ur és mások is lefestették. Valójában kétmillió aranykorona az az áldozatkészség (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister : Huszonnégyből tizenkét és fél !), amelyet az állam ebben az évben erre a célra, a tanyai iskolákra áldozni kivan. Igen t. Nemzetgyűlés! Én nem vagyok olyan egyoldalú, hogy azt mondanám, hogy az ezidőszerinti kultuszminister nem igyekszik valamit azon a téren megteremteni, hogy csökkentsük az analfabéták számát és haladjunk a korral. Ne méltóztassanak azonban elfelejteni, hogy ez az ország, Magyarország a többi országokkal szemben az iskola terén nagyon is maradi; mi legalább is 50—60 évvel visszamaradtunk a nyugati államokkal szemben, igy tehát egészen természetes, hogy a kultuszministernek valamit tennie kell, máskép azon a helyen nem is maradhatna meg egy napig sem. Azt a csekély haladást tehát, amelyet a kultuszminister ur itt bemutatott, nem kell mindjárt olyan dicsérettel illetni, ahogy itt megtörtént, mert mi ugy találjuk, hogy nagyon kevés az. ami ezen a téren történik, s épen ezért érthetetlen az, ami tegnap itt ebben a tekintetben történt. A kultuszminister ur a bizottságban és tegnap itt is olyanokat mondott, amiket mi is aláírhatunk, mert ha a kultuszminister ur a bizottságban azt mondotta, hogy minél intelligensebb egy nép, annál józanabb, akkor mi is azt mondjuk, csak mi azt tesszük hozzá, hogy lezt nemcsak mondani kell, hanem ennek a konzekvenciáit isle kell vonni és cselekedni is kell ebben az irányban. A kultuszminister ur tegnap itt azt is mondotta, hogy az orosz carisztikus iskola volt a szülőanyja a bolsevizmusnak; ezt is aláirjuk feltétlenül. De ha ez igaz, akkor a legsürgősebb teendője volna ennek a kultuszministernek aszerint cselekedni, hogy ebben az országban bolsevizmus soha többé ne lehessen, és létesítenie kellene az iskola terén azokat a berendezéseket, amelyek ma hiányoznak és szükségesek. Ha pedig a kultuszminiszternek ebbeli törekvésében a pénzügyminister nehézségeket okoz, akkor mindent el kell követnie, hogy eze L ket a nehézségeket leküzdje. Ha azonban a dolog agy áll, hogy ebben a tekintetben korlátokat talál magával szemben (Csöngedy Gyula: De mekkorákat!), akkor bebizonyosodik az, hogy itt valami nincs rendben (Csöngedy Gyula: Nincsen pénz!); nincs pedig rendben az, hogy ebben az országban nincs meg az, amire egy, a kornak megfelelő iskolareformnál szükség volna. Én abban találom a bajt, a hibát, hogy nincs meg a kormányzatban az a demokrácia, amely szükséges ahhoz, hogy a kultuszminister ur előteremtse azokat az anyagi eszközöket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy előbbre haladjunk, — ha talán nem is érhetjük utol a külföldi államokat, ami természetes is, mert ott fokozatosan haladnak, s amig mi oda jutunk el, ahol ők ma vannak, addig ők megint sokkal előbbre jutnak. (Csöngedy Gyula: Ha üres a spájz, a demokrácia sem tud főzni belőle! — Varsányi Gábor: Üres konyhának bolond a gazdasszonya!) Az igen t. kultuszminister ur tegnap többek között azt mondotta, hogy a kultúra nem lehet egyoldalú. Ezt is aláirjuk. Mi sohasem törtünk lándzsát az egyoldalú kultúra mellett. Ha mi igyekszünk a mi elveink, a mi programműnk szerint haladni, ez még nem jelenti azt, hogy ez egyoldalúság volna. Tegnap a kultuszminister ur azt- mondotta Kéthly Anna képviselőtársunkkal szemben, hogy nagyon szép volt, amit hallottunk, abból a szempontból, hogy Kéthly Anna képviselőtársunk a szociáldemokrata párthoz tartozik. S amikor ő, mint minister, ezt elismerte, egyúttal kijelentette, hogy neki azonban, mint miliisternek, az a kötelessége, hogy általános szempontból, tehát egy magasabb szempontból nemcsak a szociáldemokrata párt elveit és érdekeit, hanem az összes pártok szempontjait figyelembe vegye. (Jászai Samu: A felső tízezrekét!) Én nem hallottam a kultusztárca tárgyalása alkalmával nemcsak most, hanem mióta parlament van, hogy bárki is felállott volna 1 és azt mondotta volna, hogy az iskolázásra nincs szükség, hogy nincs szükség arra, hogy az analfabéták számát csökkentsük, stb- Senki sem találkozott a felszólalók közül, aki ellenezte volna azt, hogy nyolc elemi osztályra van szüksége ennek az országnak akkor, anii^ kor ez más országokban már 50—60 évvel ezelőtt megvolt. A hiba azonban ' ott van, igen t. minister ur, hogy amikor iskolai reformmal méltóztatott előállni és elsősorban a középiskolákat vette elő ezen a téren, akkor elhibázott munkát végzett, mert hiszen, ha iskolát akarunk reformálni, ezt nem lehet a középen kezdeni. (Gr. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi minister: Az nem került pénzbe!) hanem az alapot kell előbb ehhez a reformhoz megteremteni s csak azután megreformálni a közép- és felsőiskolákat.
