Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-470
320 A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. tosnak tartanám, ha ebben a kérdésben annak teljes érdeme és jelentősége szerint a kormány megnyilatkozni szükségesnek tartaná. Miután én a kormány működésében nem látom azt a demokratikus tendenciát, amely a magyar népnek, a magyar nemzetnek jövőjét egyedül van hivatva biztositni, ellenkezőleg egy fokozottabb reakciós hangulatot érzek minden megnyilatkozásából itt kiáramlani, (Ugy van! bálfelöl.) nem vagyok abban a helyzetben, hogy a beterjesztett költségvetést elfogadhassam, tehát nem szavazom meg. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Héjj Imre jegyző: Gaal Gaston ! Gaal Gaston: Igen t. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Az előttem szólott t. képviselő ur végszavaira reflektálva, tisztelettel kijelentem, hogy dacára annak, hogy nem vagyok a kormányzó-többség tagja, a költségvetést a magam részéről elfogadom. (Éljenzés jobbfelől és a középen.) Elfogadom pedig a képviselői felelősségnek aban a tudatában, amelyről soha sem feledkeztem meg sem akkor, amikor a többségi párt tagja voltam szerencsés lenni, sem pedig nem feledkeztem meg itt az ellenzéki oldalon sem. Soha semmi olyan ténykedést sem felszólalásában, sem cselekedetében képviselő ne tegyen, amely ténykedésnek következményeit mérlegelni vagy esetleges következményeiért a felelősséget vállalni nem tudja. Épen ma hallottuk itt Szakács Andor úrtól azt az általános mosakodást, amely a forradalom jelenségeivel szemben a felelősséget önönmagáról el akarja hárítani. Most amikor a forradalomnak borzalmait átéltük és tudjuk, hogy egy nemzet életében ilyen forradalmi idő mit jelent, egyetlen egy sem jelentkezik azok közül, akik a forradalmat okozták azzal, hogy nekem abban részem van. Mindenki csak a felelősséget kívánja elhárítani magáról, ellenben egyetlen ember sincs, aki előállana bátran, nyíltan, határozottan és azt mondaná, hogv igenis, ki veszem részemet abból a felelősségből, amelyet viselni kell. Én sohasem csináltam titkot abból, hogy a forradalmakat nem szeretem, semmiféle alakjukban, sem a baloldalit, sem a jobboldalit. (Helyeslés.) Egyetlenegy dolog van, amely bennem mint becsületes, tisztességes magyar emberben szimpátiákat kelthet, ez a törvénytisztelet. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) A törvénytisztelet pedig eo ipso minden néven nevezendő erőszakos lépést,^ akár jobbról, akár balról induljon ki, kizár és csak az az ember állhat teljes lelkiismerettel és bátorsággal az események elé, aki ebben a tekintetben szemrehányást önönmagának nem tehet. Amint előrébocsátottam, a költségvetést a magam részéről elfogadom. Elfogadom pedig azért, mert akárhová nézek a mai magyar közéletben, nem találom meg azt a tényezőt, amely abban az esetben, ha a jelenieel kormányrendszer mondjuk felborul, ha a jelenlegi kormányrendszer lehetetlenné tétetik, — ha pedig a költségvetést a kormánytól megtagadom, feltéve hogy fizok volnának többségben, akik megtagadják, akkor kétségtelenné válik ez a helyzet — mondom, sehol nem látom a magyar közéletben azokat a tényezőket, amelyek teljes megnyugtatásra vehetnék át a kormány helyét, amelyek tovább vihetnék az ország' sorsát ugy, hogy abban minden tisztességes, jóravaló magyar ember, aki nem a felfordulást, hanem a kibontakozást, aki nem a harcot és nolgárháborut, hanem a nemzet megbékélését és évi november hó 20-án, pénteken. meggyógyitását keresi, megnyugodhatnék. (Ugy van! Ugy van! jobb- és balfelől.) Ez a felfogás azonban természetesen nem zárja ki azt, hogy itt az ellenzéki oldalon is, — de nem zárná ki akkor sem, ha amott ülnék a túloldalon — illő határok között meg ne mondjam és nyíltan fel ne tárjam azokat a kifogásokat, amelyeket az ország közkormányzata szempontjából nekem észlelnem adatott. Lehet, hogy tévedek,. hiszen tévedni emberi dolog és nem ismerek politikust sem ebben az országban, sem az egész világon, aki elmondhatná magáról, hogy sohasem tévedett. Azonban egy bizonyos: ha tévedek is, az csak becsületes magyar ember jóhiszemű tévedése, aki tévedésében is csak hazájának akar szolgálni. Mint jól méltóztatnak tudni, cirka három éve r annak, amikor meggyőződésem szilárdságánál és erejénél mélyen tisztelt többségi pártból, ahova engem egyébként az egyéni és politikai szimpátiáknak is egész szövevénye fűzött, kénytelen voltam kilépni. Nehezemre esett, nem tagadom. Nem azért esett nehezemre, mert ez részemről talán egyéb lemondással is járt, hanem mindig nehezére esik az embernek megbontani egy olyan kapcsolatot, amely erkölcsi szálakkal fűzi valamihez. Nem tagadom, hogy a meggyőződésnek, az együtt jót akaróknak teljes erkölcsi köteléke volt az, amely engem a többségi pártba vitt és addig, amig lehetséges volt, ott benn megtartott. Akkor, amikor kiléptem, speciálisan a kormánynak adó- és gazdaság-politikája volt az, amelyre vonatkozólag nekem aggályaim támadtak s amelyre vonatkozó aggályaimat annakidején illő módon és kellő helyen kifejezésre is juttattam, amely aggályaimmal én a nyilvánosság elé nem léptem mindaddig, míg annak feltétlen szüksége be nem állott és amely aggályaim, sajnos, nagymértékben valóra váltak. Mert annak a gazdasági és adópolitikának, amelyért én akkor már a felelősség közösségét vállalni nem tudtam, a gyümölcsei immár érnek. Amit én akkor megjövendöltem, hogy el fog jönni az az idő, amikor ezt az adóterhet a magyar gazdaközönség, általában a magyar adófizető közönség elviselni képes nem lesz: ez a terminus a gazda közönségre nézve bekövetkezett, ahogy az előrelátható volt. Már akkor is felhoztam mindazokat az érveket, amelyek a magyar gazdaközönség intenzivebb, az elviselhetetlenségig intenziv egyenes megadóztatásának útjában álltak, amelyek annak igazságtalanságát és elviselhetetlenségét fokozzák, mert hiszen az egész háborús érának összes előzményei mind kvázi azt demmentálták. sőt ordították bele a világba, hogy egy olyan foglalkozási kört, amely az egész háborúnak minden terhét viselte, amely tehát az adózás terén a háború alatt már elment a végletekig, s ennélfoa v va magának tartalékokat nem gyűjthetett, ilyen egyenes adózási rendszerrel tönkretenni nem szabad és nem is_ lehet. Csak röviden rekapitulálom ezeket a jelenségeket, mert hiszen az a természete az emberiségnek általában, hogy \geri könnyen felejt, a magyar publikum pedig különösen nagyon könnyen. Annakidején, amikor az összes ipari és egyéb foglalkozási körök a konjunktúrák kihasználása terén tobzódhattak; amikor a hadseregszállitások milliárdokra menő minden haszna az övek volt; amikor az üzletkötések lehetőségei szinte a superlativusig növekedtek: akkor, amint a magyar búza ára elérte a
