Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-470
&16 A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. emlékezni — a szakszervezetekben tömörült magyar ipari munkásság volt. Mert bármily okból csinálta is Kun Béla és az ő vezérkara a csehek megtámadását, Kassa elfoglalását, amikor egészen Csehországig akarta a cseheket üldözni, az az elem, amely erre alkalmas volt - és amely vérét áldozta ezért a célért, igenis a magyar ipari munkásság volt. (Baross János: Ugy van! Ez történelmi tény! — Szijj Bálint: Miért vonult vissza!) Én láttam, mert itt éltem át azokat a napokat Budapesten. Elmentem a Baross-utca végére, elmentem a Józsefvárosi pályaudvar elé, ahol a szakszervezeti munkásokat egyszerre katonákká átvarázsolva, az osztrák-magyar hadsereg uniformisában ezredekbe osztva, fegvverekkel ellátva a kocsikba betették. (Viczián István: Annál inkább megérdemelnék, hogy közgyűlést tartsanak velük! — Derültség a szélsőbaloldalán. — Saly Endre: Ha a mozisok közgyűlést tartanának! — Viczián István: Tartanak önök nekik elég mozi-előadást! — Derültség a jobboldalon. — Zaj a baloldalon. — Saly Endre: Csak a mozisok ne tartsanak közgyűlést, mert akkor vége Vicziánnak!) Beszélgettem ezek közül a munkások közül nem eggyel, nagyon sokat megszorítottam közülök és mondhatom, hogy ez a munkásság azzal a komoly tudattal és eltökéltséggel bocsátkozott ebbe a vállalkozásba, hogy Magy a ország határait biztosítsa. (Barthos Andor: Hogy a proletárdiktatúrát tovább fentartsák! — Szijj Bálint: Miért vonultak akkor vissza! — Barthos Andor: Mégis abszurdum, hogy dicsőitsék a vörös hadsereget! — Peidl Gyula: Nem tetszik az igazság! — Zaj!) Ami a proltárdiktaturát illeti,- szent meggyőződésem, és ebben a meggyőződésben velem nagyon sokan osztoznak, akik nagy ellenségei voltunk a proletárdiktatúrának, akiknek szökniök kellett innen, akiket maguk a bolsevikiek kerestek, hogy bebörtönözzék, megbüntessék vagy elitéljék — tehát semmíképen nem voltunk annak a rendszernek a hi vei. (Barthos Andor: Épen azért egyoldalú a képviselő ur beállitása! — Egy hang jobbffől: Miért dicséri őket 1 !) Dehogy dicsérem. (Szijj Bálint: A meghódított területről miért vonultak vissza? Hogy elismertessék Kun Bélát az entente által! — Viczián István: Most Szakács elsózta a levest. — Derültség. — Sándor Pál: Rosszul esik az igazság, ugy-e? — Barthos Andor: Ez csak nem lehet igazság! Egyoldalúan állit ja be a kérdést!) Nagyon sokan voltunk abban a meggyőződésben és vagyunk ma is, hogyha Kun Bóláék önként le nem köszönnek (Zaj a jobboldalon. — Barthos Andor: Önként! Ez megint micsoda?) és el nem menekülnek az országból, illetőleg nem önként, hanem a románok fenyegető bevonulása, miatt, méltóztassanak elhinni, nem telik el még pár hét és a szakszervezetek, amelyek akkor már fel voltak fegyverezve, — tehát nem válogatott vörös hadsereg volt, hanem a szakszervezetek kezében volt a fegyver — erejük érzetében saiát elhatározásukból megszüntették volna a proletárdiktatúrát Magyarországon. (Barthos Andor: Ha megtették volna, mindenesetre érdemet szerezlek volna! — Létay Ernő: Kísérletet tettek rá!) De a politikai események, az ember nagy történelmi élményei nem arra valók, hocy azon évek hosszú során át rágódjunk, egymás ellen vádakat kovácsoljunk, hanem arra valók, hogy tanulságot vonjunk le belőlük, (Úgy van! Ugy évi november hó 20-án i pénteken. van!) Tanulságot vonjon le belőlük a polgári társadalom, hogy nem volt kellőképen megszervezve, de tanulságot vonjon le az ipari munkásság is, hogy egyedül nem hivatása Magyarország kormányzása. (Barthos Andor: Végre van egy helyes tétele is!) és hogy diktatórikus alapon nem lehet az államhatalmat átvenni. Méltóztassank meggyőződve lenni, az ipari munkásság erre rá is jött és az ipari munkásság és képviselői, akikkel mi polgári politikusok érintkezünk, akiknek felfogását tehát ismerjük, nem is törekszenek arra, hogy ők itt a politikai életben, még változás esetében is, az ő jelentőségüket túlhaladó befolyásra tegyenek szert. (Peidl Gyula: Ugy van!) Most elbúcsúzom Viczián István t. képviselőtársamtól és ettől a témától (Viczián István: Isten áldja meg. — Derültség.) és egyetmást szeretnék elmondani a földreform kérdéséről. Nem óhajtom ezt a tárgyat ismét megbolygatni, hiszen egyike voltam azoknak, akik legutóbb a pártközi konferenciát kezdeményezték és hálásan köszönöm az elnök urnák, hogy alkalmat adott arra, hogy legalább kibeszélhessük magunkat és pronozicióinkat a kormány t. tagjainak megtehessük. Ha nem is kaptunk eddig eddigi mozgalmunk hatása alatt, amelyet semmi külső esemény^ vagy akció alá nem támasztott, lényeges, jelentékeny eredményeket, mi köszönettel vesszük azokat a kijelentéseket is, amelyeket a kormány képviselői azon a konferencián tettek. Ott volt a pénzügyminister ur is, aki nem vonakodik többé, hogy az ország pénzügyi lehetőségéhez képest a házhelyhez juttatottaknak és a nincsteleneknek segítségére legyen. Ez a mi kívánságainknak csak kis része ugyan, de ha ezt a kis részt teljesi+ik, azt is hálás köszönettel fogadjuk. (Barthos Andor: Nem lehet ezt kisajátítani! Ezt az egységes párt kezdeményezte, mi már régen kívántuk! Amikor önök kívánták, már teljesítve volt! — Létay Ernő: Amikor mi kívántuk, demagógiának mondták! — Baross János: A többi demagóg kívánság is meg fog érni két-három év múlva és akkor azt fogják mondani, hogy Önök is kívánták ezeket.) Egy szóval sem állítom, hogy a kormány a mi ösztönzésünkre határozta el magát erre, nem is kívánom, hogy nekünk ebből kifolyólag bármilyen érdemet tulajdonítsanak. A kormány érdeme az, amit a népnek ad, de bocsássanak meg, talán csak szabad nekünk f ezért köszönetet nyilvánítanunk választóink és a nép nevében. Ugyancsak megnyugvással vettük tudomásul, hogy a ministerelnök ur a hitbizományi rendszernek egy olyan reformját tervezi, hogy a földreform abban szinte természetes folyta tását nyerje. Rendben van, ez is haladás ahhoz a merev állásponthoz képest, amelyet a múlt esztendőkben a kormány és a t. többség elfoglalt. Természetes dolog, hogy nem kell külön hangsúlyoznom, hogy.minket ezek a megadott kedvezmények vagy haladottabb álláspontok nem elégítenek ki, de azért nem használjuk fel ezt a kérdést, hogy kivigyük a nép közé és a népet a jelenlegi konszolidáció és rendszer ellen felizgassuk. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezt méltóztassék tudomásul venni. Mi, amikor ezt az akciót megcsináltuk, nem hirdettük előre sippal-dobbal, hanem megcsináltuk ugy —bár a pártközi konferencián nem tartózkodtunk attól, hogy a nép jogos kifogásainak és panaszainak hangot adjunk, — hogy attól igenis tartózkodtunk, hogy a rendelkezésünkre álló sajtóban ezt leközöljük, — mert annak semmi; félé jó hatását nem képzeltük, ha a sajtóban
