Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-470
314 A nemzetgyűlés 470. ülése 1925. sággal és belátással a leghathatósabban támogatta. Hiszen a Károlyi-kormányban voltak egészen mérsékelt, sőt a későbbi időkben reakciósoknak nevezett politikusok. Ott volt gróf Batthyány Tivadar belügyminister, ott volt Lovászy Márton, aki nem tartozott a túlzók közé, ott volt Friedrich István, aki akkor még csak honvédelmi államtitkár volt, aki az ismeretlenség homályából lépett elő. Ezek mindent elkövettek, hogy a polgárságot felfegyverezzék és hogy tiszti rohamszázadokat alakítsanak. A polgárság nem fogta fel még akkor, hogy az ország milyen nagy veszélyben forog, mert a polgárság még házőrző szerepre sem vállalkozott. A budapesti polgárság nem fogadta el a kiosztott fegyvereket, amelyeket szekéren hordottak ki az egyes utcákba kiosztás végett. A fronton megfordult, vagy katonai szolgálatban a háborúban bevált polgári esyének annyit sem tettek meg, hogy a Mannlicher!, amelyet helyükbe hoztak, kézbevegyék és pár órát a kapu előtt, mint utcai őrséget, eltöltsenek. hanem 5—10 koronákkal megváltották ezt az őrségi szolgálatokat, a házmesterekre, meg a vicékre ruházták át, úgyhogy minden ház előtt volt ugyanabban az időben egy ember, kezében Man ni i cher r el, aki a polgári érdekeket kellett volna, hogy védelmezze, de ez nem a polgárság volt, hanem a behelyettesitett házmestereknek és vicéknek sokasága. így fogta fel a polgárság óriási jelentőségét annak a lehetőségnek, hogy legalább is 50—80—100 ezer ember fegyvert kapjon a kezébe és ellensúlyozza az akkor már kialakulóban levő vörös hadsereg terrorisztikus fellépését. Azt mondja Viczián igen t. képviselőtársam, hogy a szakszervezetek alkotmányellenesen, szabadságtipró működést fejtenek ki még ma is. Azt mondja Viczián t. képviselőtársam, hogy négy évenként egvszer tartanak a szakszervezetek országos gyűléseket. Szociáldemokrata képviselőtársaim már kellőkénen megadták erre a választ. Elmondották, hogy hiszen a helyiszervezetek autonómiát syakorolnak, és nemcsak hogy évenként, hanem havonta, sokszor még e-yakrabban is megtartják a maguk közgyűléseit. De azt mondom, Viczián t. képviselőtársam, ha nem csalódom, ő szintén kálvinista '— hogy a mi egyházunk alkotmánva szerint a mi legfőbb kongresszusunk, a zsinat, szintén csak négy évenként gyűl-e össze, hogy az egyház legfontosabb kérdéseiről tanácskozzék. Ha tehát nem tartja ezt alkotmányellenesnek a legdemokratikusabb berendezésű vallásfelekezetnél, akkor miért méltóztatik ezt rossz néven venni a munkásszervezetek részéről? (Viczián Is+ván: Abszolúte nem passzol a hasonlat. — Peidl Gyula: A paraszt más! Ismerjük! — Malasits Géz^: Mert ott urakról, itt proletárokról van szó, hát nem passzol! — Viczián István: Épen a proletárokat védtem, önökkel, az uraikkal szemben! — Peidl Gyula: Nincsenek azok rászorulva erre a védelemre! — Klárik Ferenc: Nem kell nekünk Viczián! — Malasits Géza: Ha sokáig védelmezik önök. valamennyi éhenhal! — Klárik Ferenc: Mi nem yagyrmk mozik, mi egészen mások vagyunk! — Zaj. — Elnök csenget.) . . Azok a szakszervezetek nem utazgatásokkal, kongresszusokkal és erre való felesleges pénzkidobással töltik idejüket. (Viczián István: A keresztényszocialista szakszervezetek miért tartanak minden évben közgyűlést! — Peidl Gyula: Hol vannak? Azoknak csak iróévi november hó 20-án, pénteken. asztalaik vannak, azoknál nem költséges a kongresszus. — Saly Endre: Csak a Marsban vannak!) Elnök: Csendet kérek! (Klárik Ferenc: Együtt van mindig a három Íróasztal!) Klárik Ferenc képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Szakács Andor: Lássuk a szakszervezetek működésének teljes jelentőségét. Én, mint polgári, tehát mint elfogulatlan ember nyilatkozom, aki nem vagyok szociáldemokrata, aki az ő végső céljaikkal épen olyan mértékben szembenállók, mint Viczián képviselő ur, mert én is egy polgári rend alapján állok, de nemcsak ma állok, hanem állottam akkor is, amikor szinte mindenki belépett a kommunista szakszervezetekbe és én a magam egyéni szakszervezete előtt a kommunizmus ideje alatt tettem meg azt a kijelentésemet, hogy polgári alapon állok és nem voltam sohasem és sohasem is leszek kommunista. Ezért elvesztettem szakszervezeti igazolványomat és azt a lehetőséget, hogy családomat és magamat az akkori szűk viszonyok között megfelelően táplálhassam. (Peidl Gyula: Nem is lett államtitkár!) Tehát elfogulatlan, de polgári alapon mondom: ezeknek a szakszervezeteknek jelentősége nem abban rejlik, hogy ők kitermelnek maguknak — mondjuk, ők termelnek ki — maguk közül egy politikai vezérkart, amely aztán a nemzetgyűlés szinterén megjelenvén, itt bizonyos politikai tendenciákat reprezentál. Ezeknek a szakszervezeteknek gazdasági jelentőségük van. Csak ezekben a szakszervezetekben tudják elérni az ország ipari munkásai, akiknek meg van engedve a szervezkedés, hogy a szervezettség erejével a munkabérek bizonyos nivóját fentarthassák. Ezek a szakszervezetek a munkások heti befizetéseivel olyan óriási célokat szolgálnak, amelyeket tulaj dónk épen az államnak kellene megvalósítania (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) azokkal szemben, akik önhibájukon kívül,_ minden munkakészségük ellenére sem tudják maguknak és családjuknak a legkisebb falat kenyeret is megkeresni. Ha jól emlékszem, Jászai Samu t. képviselőtársunk pár nagyon érdekes adatot mondott el a szakszervezetek működését illetőleg a ^ múlt indemnitási vitában. Sajnos, kettenhárman hallgattuk, tehát itt, a nemzetgyűlés nyilvánossága előtt úgyszólván elenyészett az, amit elmondott. Méltóztassék csak meghallgatni: 200 000 szervezett munkás közül tavaly átlag 25.231 munkás volt munka nélkül, a szervezett munkásoknak tehát 15%-a. (Viczián István: Csak 160.000 szervezett munkás van.) Ez év januárban a munkanélküliek száma már 36.000 volt, vagyis 20%. Ez aztán emelkedett, ugy, hogy magában az építőiparban 46% állt munka nélkül. Most mi történt ezekkel a munkásokkal, akik hónap- és évszámra munka nélkül vannak és akiknek nincs semmiféle keresetük, amellyel családjuk eltartásáról gondoskodhassanak? Nem törődött velük senki, illetőleg törődött valaki: nem az állam, nem a társadalom, nem a társadalom vagyonos része, hanem törődtek velük áz ő munkástestvéreik, törődtek velük igenis a szakszervezetek. A szakszervezetek tavaly 7.348.000.000 korona munkanélküli sefélyt nyújtottak tagjaiknak, ebben az esztendőben csak az első öt hónapban 5.547.000.000 koronát. Egyedül csak a nyomdász-szakszervezet, amely ellen olyan sok kifogása van t. képviselőtársamnak, adott ugyancsak az év első öt hónanjában-.. (Viczián István: Nemcsak nekem, hanem a szakszervezet