Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-469

 nemzetgyűlés 469. ülése 1925. évi november hó 19-én, csüiörtökön. 279 elutasittatott, holott Budapesten adómentességet élvez ez a valóban nem luxus, hanem elsőrendűen szükséges téli cikk. Teljesen lehetetlen eljárásnak tartom azt is, hogy az adófelszólamlási bizottság pénzügyi közegei a kereskedők és iparosok törvény előtt is elismert könyvelésének helyességében a limine kételkednek, ezeket az embereket ellenségként kezelik, pedig most már a könyvvitel preciz volta azáltal is biztosítva van, hogy a forgalmi adóhivatal úgyszólván hetenkint ellenőrzi a kereskedőket és a legkisebb visszaélést is a leglehetetlenebb szigorral büntetik. A kereskedői tisztességre nézve nagyon diffamálónak tartom a vidéki perifériális bürokrácia azon szokását, hogy a kereskedelmi társulat, tehát hivatalos testület delegáltjainak hivatalos bemondását a pénzügyi hatóságok és az adófelszólamlási bizottságok egyáltalában nem veszik figyelembe. A szóban forgó deiegáltak a gyakorlat alapján adják véiemén\ükét s ezt a pénzügyi hatóság teljesen negligálja, még akkor is, ha a kiküldött delegáltak adatait a kereskedelmi hivatalos közlöny adatai is megerősítik. így például a veszprémi kereskedelmi delegáltak ugyanazt mondják, mint a hivatalos kereskedelmi közlöny, — csak egy esetet említek, — hogy t; i. a vas-nagykereskedelemnél a tiszta százalék 3%, a detail vaskereskedelemben pedig 5—6 % körül mozog. A pénzügyigazgatóság ragaszkodik a régi engroskereskedelem 6%-os, és a kiskereskedelem 12%-os hasznához, azzal az indokolással, hogy egy pár év előtt ennyi volt megállapítva, tehát nem veszi figyelembe azt, hogy néhány év előtt még konjunktúra volt ma pedig tíz kereskedő közül nyolc a tönk szélén áll. A kereskedelemügyi minister urat felkérem,hogy az újságban ugyan már felpanaszolt illegitim házaló kereskedelmet szüntesse meg, mert a vidéki kereskedőknek ez behozhatatlan károkat okoz. Az idő rövidségére való tekintettel a földmivelésügyi minister urat csak egy kéréssel terhelem, azzal, hogy az erdősítést a legkiméletesebben foganatosítsa. Teljességgel belátom, hogy amikor a régi nagy Magyarországnak 12,000.100 nold erdeje volt, és a mai csonka Magyarországnak épen ?z erdő vidékek kikapcsolásával csak 2 millió hold erdeje van, az erdősítésre feltétlenül szükség van. De figyelmeztetem Czettler Jenő t. képviselőtársam tegnapelőtt elmondott beszédére, amelyben különösen kiemelte azt, hogy a kisgazdák marhatartása, állattenyésztése a legnívósabb, legszükségesebb és az ápolást legjobban megérdemlik. Aláírom teljes szövegében azt, hogy a legelőkérdés, mint az állattartással kapcsolatos kérdés, igen fontos és kérem, hogy az u. n. radikális erdősítéstől tiltsák el az illetékes hatóságokat. A statisztika — tudom — kedvezőtlen, de azt is tudom, hogy a beszédem első felében javasolt helyes külpolitikai és belpolitikai kormányzással a szomszédainkkal megkötendő kereskedelmi egyezségek esetén a szükséges tűzifát, faanyagot biztosítani tudjuk. A mindenkori fogyasztók érdekében figyelmessé teszem a kormányzatot arra, hogy a szomszédainkkal megkötendő szerződés, egj^ezség, esetleg vámközösség révén a fához újra hozzájuthatunk, de legelőt tutajon a magyar gazdák részére leszállítani nem lehet. A népjóléti minister urat felkérem, hogy necsak a fővárosi, hanem a vidéki lakásínség sürgős megoldásának kérdésével is foglalkozni és nekünk segítségünkre lenni méltóztassék. Felkérem a minister urat még egy, a kerületemben, Várpalotán tapasztalt olyan visszásságra, amely szigorú értelmezéssel talán a szociáldemokraták ressortjába esne, mert munkáskérdés, de mégis becsületbeli kötelességemnek tartom az azzal való foglalkozást, mert ezek a panaszok, mint a kerület képviselőjéhez, elsősorban hozzám intéznek. A bányamunkások és altisztek nyugellátására vonatkozó törvény csak kerettörvény, ennek részleteihez hozzászólni módunk és alkalmunk nem lesz. Ezért kell figyelmeztetnem a minister urat arra, hogy az ipari vállalatok úgynevezett nyugbérellátási alapszabályainak megkonstruálása és elkészítése tekintetében a jövőben a legnagyobb gonddal őrködni, a régieket pedig revízió alá venni méltóztassék. Ebbeli kérelmemet a választókerületemhez tartozó Várpalotai Szénbányai Társpénztár alapszabályainak a jóerkölccsel ellentétes mivolta indokolja. Az alapszabályok 29. §-a a következőkép szól (olvassa) : »Végkielégítés. Ha nyugbérpénztári tag a szolgálatból háromévi nyugbérpénztári tagság után önhibáján kivül elbocsáttatik, végkielégítésre van igénye, amely a háromévi tagságot meghaladó minden év után a nyugbérpénztárba befizetett járuléknak legfeljebb 50%ban állapitható meg«. A várpalotai Lmió-bányánál megtörtént, hogy az utóbbi idők üzemcsökkentése következtében a kapitalista felfogás szerint igen érthetően épen azokat bocsátották el, — természetesen önhibájukon kivül, — akik három évnél tovább nem szolgáltak. így most ezek nemcsak hogy végkielégítést nem kaptak, de az általuk befizetett hetibérlevonásokból sem láttak egyetlenegy fillért sem. A társpénztárak tagsági joga pedig más bányatársládánál illetékes nem lévén, ha munkát kaptak is más bányánál, a befizetést újra elölről kellett kezdeniük. Megtörténhetik az is, hogy az ujabb munkaadó, az ujabb bányavállalat sem áll junktimban a többivel, illetőleg ennek a bányavállalatnak ládaszabályzata nem veszi át a munkást a másiktól és ebben az esetben a munkások időtlen-időkig fizethetik heti keresetükből a levonást anélkül, hogy csak egy fillért is láthatnának befizetéseikből. A munkások nemrég perrel érvényesítették jogos keresetüket és az elsőfokú bíróság, a járásbíróság, egy Magnaud-ra, a jó bíróra emlékeztető gyönyörű szép mdokolással meg *s ítélte követelésüket, de sajnos a felebbezési birósángak nem állott módjában az elsőbirósági ítéletet jóváhagyni és ezért kell ezzel a kéréssel a népjóléti minister úrhoz fordulnom. A kultuszminist er úrhoz is lenne egy tiszteletteljes kérésem. Miként méltóztatik tudni — ha ugyan igaz az újságokból kivehető, de a külföldi lapokbói is megállapítható hír — Zürich egy nemzetközi egyetemmel, a békeproblémáit és a jövő európai gazdasági és politikai felfejlődés munkájának problémáit, szociális tudását hirdető egyetemmel ajándékozta meg Európát és a művelt világot. Mint háborúellenes képviselő arra kérem a kultusminister urat, illesztesse végre a magyar iskolák szellemét is ehhez a zürichi szellemhez, vegye revízió alá azt a sok ostoba tankönyvet, amely mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy az európai szellem kompononsei lehessünk. A t. kormányzat alkalmazkodási képességét ismerve, ismerve emellett a kultuszminister ur kétségkívül kitűnő egyéni és politikai kvalitásait és műveltségét is, valószinünek tartom, hogy Apponyi Albert grófon és Négyessy tanáron kivül még a minister ur is fog a zürichi kathedrán előadni egyet-mást. Ott pedig nyugodt lelkiismeretre lesz a minister urnák szüksége, tehát a kultuszminister ur érdekében is kérem, vizsgáltassa felül, tiltsa le és égettesse el végre-valahára már azokat a tankönyveket, amelyek a háborúról ma is mint valami utolérhetetlen dicsőségről, a felmagasztalásnak hangján irnak. Egyébként a merev soviniszta szellem valószínűleg tilalomfát farag majd a zü-