Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-468
A nemzetgyűlés 468. ülése 1925. évi november hó 18-án, szerdán. 245 Propper Sándor: Nem megoldás az, hogy sub titulo: rokkantaknak adjuk, politikai szolgálatokat jutalmaznak a rokkantak köpenyege alatt. Tessék becsületes rokkanttörvényt idehozni, tessék a vagyonnak mélyen a zsebébe nyúlni, kivenni a szükséges eszközöket és azokat a rokkantakat, akik a háború poklát végigélték, azokat az özvegyeket, akik elvesztették családfentartójukat, azokat az árvákat, akik elvesztették apjukat, (Huszár Dezső: Akiket a forradalmi kormányok olyan szépen segélyeztek!) tessék legalább a kenyérgondoktól megvédelmezni! Ez férfias, becsületes, hazafias kötelességteljesítés. De néhány garassal kifizetni a rokkantakat, ez a jövőre is nagy veszélyeket rejt magában, ezt a módszert nem ajánlom. T. Nemzetgyűlés! Beszélnem kell még arról, ami a politika terén alakulóban van. Csak a vak nem látja, hogy itt mi készül. t A mai fasiszta-rendszerű uralomból — ugy látszik — át akarnak hajózni a régi, úgynevezett szabadelvű, munkapárti uralomra. Elindult balról és elindult jobbról egy-egy pariamentair, vacsorán találkoztak és a szabadelvüséget hirdették. (Gr. Szápáry Lajos: Nem bizták meg!) Ez rendben van, ez is mindenkinek joga, de óva intem a ne^^etgvülést és a k^-mányt attól, hogy vissza akarjon térni a rési munkapárti rirplnrnra, amelyből nem kérünk. Ilyen szabadelvűséire nincs szükségünk. Az is az elnyomatás rendszerén érvnlt, fel, az vitte az orszáp'ot zsákutcába és romlásba, (Uav van! Uay van! a szélsőbal oldalon. — Halász M«Vric: Dehogy van ufv!) Ez a S7abadelvüség kiélte magát, meo-bnkott. A munkg-nárt a maga elnyomó és joív+aTanitó rendszerével nem fámadhat felHa i+t átalakulás les^. demokráciára vau szükség. (HaHsz WóHc: Szóval csak balhéié!) A szociáldemokrata párt soha senkinek nem kinálkozott fel szövetkezésre. Itt egy párviadalból hallottuk az elmúlt napokban, hogy együtt ment valaki valamikor a szociáldemokratákkal, amikor életveszély volt. Ma azonban már nincs életveszély, menjen mindenki a maga lábán — mondja a legújabb szövegezésű liberális gondolat. Ismétlem és hangsúlyozom, mi senkit nem hívtunk a szövetkezésre és nem hivunk ma sem. Ha az életveszély is elmúlt az egyénre nézve, az országra nézve azonban még fennáll. Ezt pedig csak a demokráciával lehet elháritani, és aki velünk akar jönni a demokrácia kiviváisában, azt szivesen látjuk; szívesen küzdünk mindenkivel, akinek nincs más gondolata, mint Magyarországon ennek a kornak szellemét megteremteni. De ne tegyen nekünk szemrehányást senki. Rá fognak önök is későbben jönni, a kormány is arra a meggyőződésre fog jutni, hogy helytelen utakon. járt. Félni kell azonban, hogy megint elkésik, megint sokkal messzebb akarnak egyesek elmenni, mint ameddig elmenni egészséges. Aki ma komolyan akarja az ország javát, annak komolyan kell akarnia a demokráciát, annak ezt a forradalmi rendszert igenis, le kell rombolnia. Lehetetlen állapot az, hogy a köztudatban az éljen, hogy a zsidók csak a Népszövetségtől várhatnak támogatást, az elnyomott politikai üldözöttek pedig csak az orosz szovjettől remélhetik szabadulásukat. (Halász Móric: Hiszen tudjuk, hogy arra kacsintgatnak!) Önök csinálták! (Halász Móric: Mit? A holsevizmust? — Pikler Enni: Azt is!) Nem! Azt-.csak előkészitették. (Halász Móric: Mi készítettük elő!) Az egyezményeket à bolsevista kormánnyal önök hozták létre, s most a köztudatban ez él, mert látták, hog^mi hiába követelünk, hiába javasolunk amnesztiát, hiába akarunk kiengesztelődést, a mi szavunkra nem ad senki semmit. (Nemes Bertalan: Tizenheten bent ültek a Szovjetben és ma itt állanak! — Esztergályos János: Hányan vettek részt a forradalomban? Hányan szolgálták a forradalmat és a Károlyi-kormányt? És a kommün alatt is hányan voltak ott önök közül termelőbiztosok? — Halász Móric: Önök közül tizenöten bent voltak a szovjetparlamentben! — Klárik Ferenc: Mindig arra fordulnak, ahonnan süt a nap! — Halász Móric: Ki mondta ezt? — Klárik Ferenc: Én mondottam! — Halász Móric: Nekem mondotta? — Klárik Ferenc: Dehogy magának, mindenkinek! — Derültség.) Itt érkeztem el az amnesztia kérdéséhez. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Mi régóta követeljük az amnesztiát, (Huszár Dezső: Még sokáig fogják követelni!) a lelkek kiengesztelődését. Volt is két amnesztia-rendelet, (Viczián István: Le akartak mészárolni bennünket! — Zaj.), de a forradalmak bukásának hetedik esztendejében még mindig mintegy száz ember ül a börtönben, mint politikai üldözött, politikai cselekményekért. Akit elengedtek, nem a belső szükségletek hatása alatt, nem a mi követelésünkre, hanem az orosz szovjet narancsára engedték el. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Halász Móric: Már nincs is annyi a börtönben! — Zaj. — Elnök csenget.) Ne méltóztassanak csodálkozni azon ... (Pikler Emil: Kiadtak embereket a szovjetnek! — Halász MóHe: Nem emberek voltak, hanem gonosztevők, akiket halálra Ítéltek! — Zaj.) Ne méltóztassanak csodálkozni azon, ha a lelkekben azután gyökeret ver az a gondolat: mit nekem a demokrácia, mit nekem a keresztény nemzeti szempont, amikor engem csak a szovjet tudott megszabadítani. (Halász Móric: Menekültek a biróság által kiszabott halálos Ítélet elől! — Zaj.) Nem méltóztatnak arra gondolni, hogy célszerű volna végre komolyan végrehajtani a lelkek kiengesztelcdését? (Viczián István: Ilyenformában nem!) Nem időszerű-e a forradalmak utáni hetedik esztendőben pontot tenni a forradalmi üldöztetések után? (Pikler Emil: Márffybói nemzeti hőst csinálnak!) Valamennyi állam túl van már ezen a nehézségen. (Huszár Dezső: Eg3 r ik sem járta ugy meg, mint Magyarország!) Legutóbb Poroszország kormánya rendelt el amnesztiát és körülbelül 20.000 embert bocsátott szabadon. Legújabban olvastuk, hogy Malta püspöke, Carusana, a Szent-Év alkalmából és annak tiszteletére közkegyelmet kért a közönséges zsiványok részére. (Halász Móric: Nekünk semmi közünk ehhez. — Zaj.) Harmincöt fegyencnek kért kegyelmet. (Zaj a jobboldalon.) Kérem, tessék Carusana püspökkel vitába szállni. (Gubicza Ferenc: Mi köze önnek a Szent-Évhez? — Esztergályos János: De csúnya, ha egy Gubicza igy viselkedik! — Zaj.) Hol van az a kegyes magyar püspök, aki belekiáltja a közvéleménybe (Pafacsi Dénes: És akiket internáltattak önök!) és figyelmezteti a kormányt, hogy hét év után pontot kell tenni az ellenforradalmi üldöztetések után. (Ernszt Sándor: Tessék máskép beszélni, akkor igen! — Györki Imre: Önnek sem tetszik ez a hang? Hol a megbocsátás, tisztelendő ur? — Patacsi Irenes: Ez azután igen csúnya dolog! — Zaj.) Mélyen t. Ernszt képviselőtársam, tudtommal Krisztus az irgalmat nem tette függővé mások hangjától! (Gubicza Ferenc; Neked Krisztusod sincs! — Zaj.)
