Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-468

À nemzetgyűlés 468. ülése 1925. évi november hó 18-án, szerdán. 237 vizsgálni a kérdést. Ha egyetlen ember van, aki panaszkodik, meg kell vizsgálni a kérdést, mert ez már makulát jelent, és azt az institúciót, amelyet önök védenek, amelyet mi is szeretnénk védeni, amelyet mi is magasságokba emelve akarunk látni, a tömegek szemében a megbízhatatlanság köntösében mutatja. Elnök : Nem értettem a képviselő urat- Mire értette a megbízhatatlanságot ? — (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : A gyorsírói jegyzetekből kell megállapítani ! — Esztergályos János : Nem kezdheti elölről az egész beszédet !) Kérdésemre egyenes választ kérek- Semmi esetre sem vagyok hajlandó az elnökkel szemben feleselést tűrni- — (Esztergályos János : Olyan csend van Î) Propper Sándor: Azt állitottam erre a két itélőtanácsra vonatkoztatva, hogy eljárásuk olyan, amely nem alkalmas arra, hogy az igazságszolgáltatásba vetett hitet megerősítse. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Szó szerint nem tudtam idézni, mert a nemzetgyűlés egyoldalú házszabályai eltiltják a beszédek olvasását, én tehát beszédemet nem irom le, csak jegyzeteket készítek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Klárik Ferenc : Beszélj tovább ! — Szabó Imre : A tanitóbácsinak feleltél, — mehetünk tovább!) Itt van kezemben a Márffy-féle Ítélet, amelyet megint az ország érdekében tartok szükségesnek felemlíteni. A belügy minister ur nyomozó közegeit a csongrádi bombamerénylők szolnoki ítéletében a bíróság egyszer már súlyosan stígmatizálta. A kérdés akkor elsimult, nem törődött vele senki sem. — (Baticz Gyula : Lenyelte a békát a belügyminiszter uri) Ma azonban — az indokolás még nem áll rendelkezésemre — Az Est cimü lap első közlése az indokolásról azt mondja, hogy az a védekezése a vádlottaknak, hogy őket a rendőrségen megverték és igy presszióval szedték ki belőlük a vallomást, megfontolandó. A királyi Ítélőtábla »A bántalmazások kérdése meggondolás tárgyává teendő« szövegű mondatot vette fel az indokolásba és újra megállapította azt, hogy lehetséges, hogy a vádlottakat az igazságszolgáitatás előszobájában, a nyomozás során brutalizálták. — (Klárik Ferenc: De mennyire lehetséges! Sőt igaz! Mindenkit megvernek!) Ha én állítanám azt, hogy a vádlottakat a nyomozóközegek ütik és verik, egészen bizonyosan elnöki intelemben részesülnék. Sőt. ha a baloldalhoz tartozó valamelyik vádlott védekezik a bíróság előtt azzal, hogy őt a rendőrségen »megruházzák«, az birói intelemben részesül. Most már másodszor állapitja meg a bíróság, még pedig a fellebviteli bíróság, a tábla a második fokon, hogy a bántalmazások kérdése meggondolás tárgyává teendő, és ezen az alapon Márffyékat és társaikat a dohány-utcai bombamerénylet vádja alól felmenti. Ebben a kérdésben szemben áll a közigazgatás az igazságszolgáltatással. Akármelyiknek van igaza, ez az igazságkereső nagyközönségre nézve felette aggályos. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Aggályos az is, ha a bíróságnak van igaza, és Márffyékat a rendőrségen tényleg megverték és presszionálták arra, hogy ugy valljanak, ahogy a nyomozó közeg jónak látja. Aggályos az is, ha a bíróságnak nincs igaza, mert azt jelenti, hogy a közigazgatás és az igazságszolgáltatás egymással való vitájának számláját az igazságkereső közönség fizeti meg. Nem hinném el, hogy ezen a kérdésen az igazságügyi és a belügyminister urak előkelő nonsalansszal túl tennék magukat. Várjuk, várnunk kell, kérnünk követelnünk kell, hogy itt a nemzetgyűlés szine előtt tisztázzák a fogalmakat. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás a maga nagy pőrét, amely Szolnoknál kezdődik és a Márffypörben folytatódik, tessék elintézni a közönség megnyugvására vagy olyképen, hogy a közigazgatás nyomozata folyamán nem fenyeget a megveretés veszélye, vagy ennek az ellenkezőjével, hogy ilyen alapon bombavetőket és gyilkosokat felmenteni nem fognak. Az a féltve őrzött konszolidáció, amelyre mél~ tóztatnak hivatkozni, és amelyet méltóztatnak tőlem és tőlünk és egy gyűlés megtartásától is félteni, az ilyen ellenmondások alapján sokkal többet szenved. Ezer gyűlés, egy millió szónoklat nem árthat annyit egy ország jóhirnevének, mint az, ha a Tábla ítéletében, ítélete indokolásában kimondja, hogy a vádlottakat nem lehet elitélni, mert a rendőrségen veréssel vették ki belőlük a vallomásokat. T. Nemzetgyűlés ! Említettem, hogy a bürokrácia ellenségesen áll a jogkereső néppel szemben. Ezt ezekkel a végzésekkel bizonyítottam, amelyeket felolvastam, de ez bizonyításra, ezek után már nem is szorul, mert a belügyminister ur itt a nemzetgyűlés szine előtt kijelentette, hogy azért nem engedélyezik a gyűléseket, azért nem kell neki a gyülekezés szabadsága, mert ettől félti a konszolidációt. Ezután tehát tudjuk, hogy ha hiány van, hol van a hiány, ha nincs konszolidáció, miért nincs konszolidáció. Nagyon érdekes, hogy ezt a konszolidációs félelmet csak velünk szemben tanúsítja a minister ur. Én olvastam gyűlésekről, ahol nem szociáldemokraták beszéltek, amelyen nem szociáldemokrata munkások voltak együtt. Olvastam legutóbb egy levelet a sajtóban, amelyet a nemzetgyűlés elnökéhez címeztek. Olvastam egy gyűlési beszédet, amelyben az ország miniszterelnökét kalapos csirkefogónak ^ nevezték, nem szociáldemokraták. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen idézetektői is tartózkodni, mert aki idéz, az azonosítja magát. Propper Sándor : Én nem azonosítom magamat, bocsánatot kérek. (Esztergályos János : Hát a gyilkosokkal is azonosítjuk magunkat ? — Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Én fel akartam tételezni, hogy a képviselő ur nem azonosítja magát, azért tettem fel ilyen formában a kérdést, Ha feltételeztem volna, hogy azonosítja magát, a szót is megvontam volna. Propper Sándor : Bocsánatot kérek, méltóztatik engem annyira ismerni, hogy, ha azonosítom magam, akkor meg is mondom, mert én nem megyek Lendvai-Lehner Istvánhoz tanácsért (Zaj.) Épen ezt akartam ezzel kifejteni, hogy a szociáldemokrata gyűléseken igaz, hogy kemény bírálatban részesitik a kormány politikáját, — megérdemelt bírálatban, — ez azonban az ország konszolidációjának nem árt, legfeljebb használ. A belügyminister ur félreérti a dolgokat. A belügyminister ur talán meg van arról győződve, hogy az ő módszere helyes, pedig a belügyminister ur volt már követője egy olyan politikai iránynak, amelynek végső eredményei bizonyították azt, hogy ez a módszer helytelen, (Rakovszy Iván belügyminister : Annak eredménye volt, hogy elmozdították ! — Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Ez az, hogy ilyesmit ministeri székből lehet mondani ! (Rakovszky Iván belügyminister : Azért, mert Propper urnák nem tetszik, nem szabad ministeri székben mondani 1 ) Szabad, csak kár a komolyságot ilyesmire tékozolni. (Rakovszky Iván belügyminister : Ugy van ez kérem ! Hiába !) r Délelőtt beszéltem arról, hogy mi okozta az összeomlást, (Rakovszky Iván belügyminister: Nincs bizonyítva, hogy ugy van!) Nincs bizonyítva, de ha az én állitásom nem bizonyító erejű, nem bizonyító erejű a minister ur állítása sem.