Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.

Ülésnapok - 1922-467

A nemzetgyűlés 467. ülése 1925. Miért pang- a borpiac például — tavaly is, meg az idén is ! Nem csinál semmit a kormány ! Milliárdokkal károsodik az ország ! — Muszti István : Nagy különbség van a tavalyi és az idei termés között ! — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak ! Méltóztassanak a közbeszólásokat talán egymás között, a folyosón elintézni ! Peidi Gyula : Nem kivánok most a francia kereskedelmi megállapodásokkal foglalkozni, mert nem kivánok a kormány kezébe eszközt adni olyan irányban, hogy azt mondhassa, hogy mi idő előtt beleavatkoztunk a dolgokba és ezzel nehezitettük az ő helyzetét. De annyit meg kell állapitanom, hogy még a múlt esztendőben a nemzetgyűlés többségével elfogadtatott és életbeléptetett a kormány egy hihetetlenül magas tételekkel ellátott vámtarifát azzal az indokolással, azzal a magyarázattal és az ellenzők felé azzal a megnyugtatással, hogy hiszen ezek csak átmeneti tételek, mert a kereskedelmi szerződési tárgyalásoknál a velünk szemben álló országok természetszerűen le fognak ezekbői alkudni, és a tárgyalásokból kikerülő tételek lesznek azután a valóságok. Tizeket a magas tételeket a magyar fogyasztók körülbelül másfél esztendő óta izzadják ki, és most azt látjuk, hogy a francia szerződésben egészben, vagy legalább nagy részben a kormány kiadta a kezéből azt a lehetőséget, amellyel ezeket a magas vámtételeket indokoltan leszállíthatta volna. Nem tudom, hol a magyarázata annak, hogy a magyar kormány kereskedelmi szerződéseket kötött már hosszabb idő előtt Spanyolországgal, Lengyelországgal (Esztergályos János : Turkesztániával !), most Franciaországgal, de nem tud, vagy nem akar kereskedelmi szerződéseket kötni a bennünket környező azokkal az országokkal, . amelyekkel néhány esztendő előtt még közös gazdasági területet képeztünk. (Putnoky Sándor : Nem lehet rájuk erőszakolni ! — Zaj.) Nemcsak az ország konstrukciójánál, hanem történelmi kialakulásánál fogva is kölcsönösen egymásra vagyunk utalva az árucsere békés lebonyolítása tekintetében. (Egy hang jobbfelől : Nem lehet a szomszédos államokat erre kényszeríteni !) Én nem lehetek más állásponton : itt vagyok, magyar ember vagyok s a kormányt vagyok kénytelen felelőssé tenni azért, hogy a bennünket környező országok egyikével sem sikerült még ezideig kereskedelmi megállapodásra jutnunk. Nagyon egyszerű, nagyon kényelmes, sőt túlkényelmes a kormányzat részéről az, hogy ha felvetjük a felelősség kérdését az ipari pangás, a munkanélküliség és a hasonló kérdések tekintetében, akkor azt felelni rá : hja kérem, forradalom, bolsevizmus, ezek az okok. S ha felelőssé tesszük a kormányt azért, hogy miért nincs kereskedelmi szerződés, akkor azt mondja : Hja kérem, a külföld meg akar bennünket fojtani, s a mezőgazdasági érdekeltségnek azért nem lehet a külfölddel szerződnie, mert nem r akarnak megfelelő kompenzációt adni, az ipari érdekeltségnek pedig azért nem, inert meg akarják fojtani a magyar ipart. Ez túlságosan kényelmes álláspont. Ha az egyik oldalon azt látjuk, hogy a kormány tagjai igenis nem restelik a mellüket verni és hivatkozván arra, hogy szanálták az országot, hogy stabilizálták a koronát, hogy rendbehozták az államháztartást, nem restéinek ezekkel dicsekedni és ezeket, mint saját érdemeiket felírni a történelem lapjaira, akkor ebből logikusan nem következhetik más, mint hogy a mérleg másik ellentételéért viszont a kormány tartozik viselni a politikai felelősséget és nem lehet ma hétesztendei keresztény és nemzeti kormányzás után azt mondania, hogy mindenért a forradalom és a bolsevizmus a felelős. évi november hó 17-én, kedden. 187 Én tehát kénytelen vagyok logikusan arra a megállapításra jutni, hogy igenis a kormányzat felelős, és leszek bátor a költségvetés kapcsán szokásomhoz híven ezt az állításomat egynéhány ténnyel alá is támasztani. Ott kell kezdenem, hogy amikor hosszú elutasítás után a magyar kormányzati politika végre megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy külföldi kölcsönökre van szüksége az országnak — és akkor beleesett abba a másik szélsőségbe, hogy ugy állította be a külföldi kölcsönt, mintha ez lett volna az egyedül boldogító és megváltó ige, — akkor a kormányzat 600 millió aranykoronás kölcsönt tekintett olyannak, amellyel Magyarország állami pénzügyeit rendbe lehet hozni ; 600 millió aranykoronát öt esztendőre felosztva, mert ennyi időt tartott szükségesnek ahhoz, hogy az ország pénzügyeit rendbehozhassa. Leszek bátor beszédem folyamán rámutatni arra, hogy szinte boldogoknak érezhetjük magunkat, hogy a külföld szakértőiben több hozzáértés nyilvánult meg és ennek következtében nem adtak nekünk 600 milliós'j kölcsönt. Mielőtt azonban erre rátérhetnék, leszek bátor két dokumentumot bemutatni, mint a külföldi kölcsön kisérő jelenségeit. Az első a Népszövetség pénzügyi bizottságának jelentéséből van véve és a magyar kormányzat részére bizonyos irányban megfelelő tanácsokat, irányelveket ír elő. A népszövetség pénzügyi bizottsága jelentésének ez a része azt mondja (olvassa) : »Noha bizonyos tekintetben tetemes megtakarítások lehetségesek, amelyekre később visszatérünk, számolni kell azzal, hogy a kiadások inkább növekedni, mintsem csökkeni fognak, ha azokat a legutóbbi év kiadásaival összehasonlítva aranyban fejezzük ki. Épen ezért okvetlenül szükséges az adókat tetemesen növelni. A magyar adóknak mostani jövedelmét hozzávetőleg 200 millió aranykoronán valamivel felül becsülik, tehát fejenként körülbelül 27 aranykoronára.« Ez a jelentés, xígy látszik, az 1923 -as ev act axai alapján készült. (Tovább olvassa) : »A háború előtt Magyarország jelenlegi területén az adóbevételek fejenként mintegy 60 aranykoronát képviseltek. Ha meg is engedjük, hogy a háború következtében előállott új helyzet bizonyos mértékig csökkentette az állam pénzügyi szolgáltató képességét, mégis azt hisszük, hogy lehetséges lesz két év alatt az adók jövedelmét fejenként 50 aranykoronára emelni, ami kereken 400 millió aranykoronát tenne ki.« Majd ezt mondja a jelentés (olvassa) : »Az adószolgáltatás emelkedésének nagyrésze önként adódik azzal, hogy a pénz stabilizálódása után a mostani adók hozadéka aranykoronában számítva, — mint Ausztria esetében történik, — automatikusan megjavul. Kétségtelenül megvan rá egyébként a lehetőség, hogy bizonyos mértékig növeljék az adók tételét, különösen a földadónál. Ennek az adónak külön felemlitésénél arra gondolunk, hogy a korona értékvesztése csökkentette a földre nehezedő jelzálogok terhét, gondolunk továbbá azokra az előnyökre, melyeket a földbirtok számára jelentene a kiviteli illetékek és tilalmak alakjában a földre most nehezedő terhek eltörlése. Épen igy gondolunk arra a megkönnyebbülésre is, melyet a mezőgazdaság élvezni fog, ha a stabilizálás már megtörtént, és ha nem lesz többé kénytelen a mezőgazdasági termények ellenében kapott külföldi devizákat súlyos kiviteli illetéket jelentő feltételek mellett a devizaközpontnak beszolgáltatni.« Nyomatékosan kívánom t. képviselőtársaimnak — akik nem túlságosan nagy számban vannak jelen — (Kiss Menyhért : És hol a kormány ! Egy minister sincs itt ! — Putnoky Sándor : Hol az ellenzék 1) szives figyelmét felhívni arra, hogy nem felforgatók, nem szocialisták