Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-466
À nemzetgyűlés 466. ülése 1925. elkobzott vagyont az 1921 : L1II. tc.-ben meghatározott rendeltetéstől elvonni akarja, abból szerzett jogok' és törvény ellenére úgynevezett »Nemzeti Közművelődési Alapitvány« létesitését tervezi, ezért utasitja a kormányt, hogy az errevonatkozó javaslatot haladéktalanul vonja vissza, ellenben, mint azt az 1921 : LIII. te. 3. §-ának 2. bekezdése kifejezetten rendeli, gondoskodjék arról, hogy az államnak jutó ingatlan egy éven belül földbirtokpolitikai célokra és pedig elsősorban a rokkantak között felosztassék«. Elnök (csenget) : Ugy értettem, hogy a képviselő ur nemzetgyűlési furtum kifejezést használt. (Rupert Rezső : Azt mondtam, nehogy elkövesse !) Ezt az interpretációt elfogadom, de kérem a képviselő urat, méltóztassék az ilyen kifejezésektől tartózkodni, nehogy az egész nemzetgyűlést érje sérelem, mert ez esetben kénytelen lennék a képviselő úrral szemben a legszigorúbb eljárást alkalmazni. Rupert Rezső : Sajnálom, hogy e határozati javaslatom benyújtásánál épen az igen t. kisgazdapárt hiányzik a túlsó oldalról, mert ha már ezt a vagyont elkobozták, akkor legalább az a kötelességük' fennállana, hogy azokat a szerzett jogokat, amelyek épen a földmivesnép részére szereztettek meg, megoltalmazzák. Az én határozati javaslatom benyújtása természetesen nem azt jelenti, hogy én azt az Ítéletet és az egész eljárást, amely az elkobzáshoz vezetett, törvényesnek elismerem ; én azt nem ismerem el törvényesnek és súlyos jogi tévedésnek tartom. De ha már befejezett ténnyel kell számolnom, amellett a tiltakozás mellett, hogy ez mind törvénytelenség volt, a befejezett ténnyel számolva nyújtottam be ezt a határozati javaslatomat, hogy akkor pedig menjen ez a vagyon azok javára, akiknek különben e vagyon tulajdonosa is szánta, mert hiszen a t. kormány előtt nem lehet nemtudott dolog az, hogy Károlyi Mihály idehaza küldött írásbeli üzeneteiben is, a külföldi sajtóban is a kormánynak felajánlotta azt a vagyont, hogy tessék a földmivelő nép között, az arra érdemesek között felosztani. így legalább az ő szándékát, az ő intencióját is honorálná. Most áttérek azoknak a problémáknak konkretizálására, amely problémákat én aktuálisaknak tartok és amelyek tényleg beletartozhatnak egy átfogó programm-rendszerbe, egy életképes koncepcióba. Ezt sürgetik tőlünk úgyis igen t. liberális barátaink. Amikor azonban ezt sürgetik és ké rik tőlünk, ugyanakkor igen súlyos hibába esnek, mert nem engedik, hogy ezekért a problémákért, — amilyenek a nemzetnek és polgárainak szabadsága és jogegj'enlősége — zavartalanul küzdhessünk. Hátba támadnak bennünket, odaállanak a kormány mellé, Rakovszky Iván t. belügyminister ur háta mögé, ők is folytatják ugyanazt a hivatalos demagógiát, — melyet az imént kimutattam, mindenkinek ellenmondása nélkül, — ami, azt hiszem, nem egyéb történelemhamisitásnál, megerősítik az ő demagógiáját, nekik, a liberális ellenzéknek külön votumuk van az októbristák ellen, miután a szocialistákat már elintézték. (Propper Sándor : Ahogy elintézték !) Különösen e liberális grupp, e liberális ellenzék, — amelyet én szeretnék Vorzimmer-ellenzéknek nevezni, mert állandóan a kormány előszobájában van — vezérének, Rassay Károiy képviselőtársamnak igen nagy kifogása van az ellen, hogy nem lehet a liberális polgári egységes pártot megcsinálni és ez à veszedelme az országnak. E közben hogy ezt a munkáját, a liberális egység megvalósítását előmozdítsa, jónak látja, hogy bennünket, a szocalistákat és a Kossuth-pártiakat, — akiket röviden októbristáknak, radikálisoknak nevez — exiliumba küldjön. évi november hó 13-an, pénteken. 133 i Én nem foglalkozom a szocialisták dolgával, csak azzal a nagy államférfiúi filozófiával szemben, hogy a liberális polgári pártoknak mindenesetre külön kell vonulniok a szocialistáktól, azt az ellenvéleményt kockáztatom meg, hogy mindenki külön vonulhat a szocialistáktól és a munkásságtól, csak az úgynevezett liberális polgári pártok nem, mert hiszen tudvalevő, hogy nekik közös terrénumuk van, leginkább a városok, ahol a munkásság olyan nagy számban van jelen, hogy a liberális polgárság, ha csakugyan eredményes produktiv munkát akar végezni, akarva nem akarva, kénytelen velük kompromisszumos találkozásokba, egyezkedésekbe belemenni. Mások, akik a falura támaszkodnak, nevezetesen mint mi, akiket ő radikálisoknak nevez, talán könnyebben megengedhetnék magunknak azt a luxust, hogy hadat üzenjünk a szocialistáknak, hogy nagyon féltékenyen elizoláljuk tőlük magunkat. Mondom, ezzel a kérdéssel nem törődöm, hanem törődöm azzal a támadással, amely bennünket ért, azzal a capitis diminuitió-val, amelyet a fejünkre olvasott, hogy mi radikálisok, októbristák vagyunk, akiknek nincs jogunk arra, hogy egy liberális polgári egységbe tartozzunk. Én tisztelem mindenkinek egyéni jogát, kritikai szabadságát, de engedelmet kérek ahhoz, hogy valaki kritikát mondhasson, megkövetelem azt, hogy az illetőnek ehhez a kritikához legyen meg az erkölcsi jogosultsága. Márpedig, mindenkinek lehet az októbristákat, a Kossuth-pártot szidnia, és őket velem együtt radikálisnak elnevezni s a magyar közélitből, a politikából, arról a helyről, ahová valók — mert igenis, belevalók az egységes liberális frontba — száműzni, csak épen Rassay Károly t. képviselő urnák nem. Amint már fejtegettem, nekem semmi közöm sem volt az egész oktobrizmushoz, azokhoz a férfiakhoz, akiket ma októbristáknak neveznek. Én azt a szerencsét, hogy »októbristává« lettem és hogy az október embereivel, tényezőivel valóban szivem szerint közeli kapcsolatba jutottam és velük együtt haladhatok annak az októberi politikának harcában, küzdelmében, mely tulajdonképen nem más, mint 1848 és 1849 politikája (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), azt a szerencsét, hogy én ebbe a kapcsolatba belekerülhettem, egyenesen Rassay Károly t. képviselő urnák köszönhetem. Sőt azt is, hogy igen t. szocialista barátaimhoz közelebb jutottam, a szocialista párttal valami nexusom támadt, szintén neki köszönhetem, mert annakidején leginkább Rassay Károly volt a mi oldalunkon azon, hogy a polgárok és munkások blokkja megalakuljon. Nekem mindkét esetben külön véleményem volt. Bár senki sem gyanúsíthat meg azzal, hogy én is azok közé tartoztam, akik az októbert s az október embereit igazságtalanul ítélik meg és semmi esetre sem tartoztam azok közé, akik már akkor is azt vallották, hogy a munkások nem tartoznak bele a haza polgárainak egységébe, mégis akkor célszerűségi okokból azt mondottam Rassay Károly képviselő urnák, hogy nem lesz opportunus nekünk ezt a kapcsolatot felvenni, mert a demagógia ki fogja használni, azt fogják mondani, hogy mi már szociáldemokratákká, októbristákká lettünk s ezért igyekeztem őt visszatartani. Az igen t. képviselő urat azonban nem lehetett visszatartani attól, hogy belépjen a polgárok és munkások blokkjába és nem lehetett visszatartani attól sem, hogy azután az októbrista irányzat vagy politika tényezőivel szintén közös pártot csináljon. Noha nekem ellenvéleményem volt, hogy a demagógiára tekintettel ne vegyünk tehertételt magunkra, ne nehezítsük meg az 1922-es választást, Rassay Károly képviselő ur volt az, aki elment azokért az októbristákért, Búza Barnáért, Batthyány Tivadarért, Fényes Lászlóért és a többiekért is s hozta