Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVI. kötet • 1925. november 10. - 1925. november 25.
Ülésnapok - 1922-465
A nemzetgyűlés 465. ülése 1925. évi november hó 12-én, csütörtökön. 115 zsebéből kifizeti a 300.000 koronát (Lendvai István : Két és félmillió korona pénzbirságra Ítéltek !) és ezzel le van mosva a nemzetgyűlés arcáról a »latrok barlangja« és az ehhez hasonló kifejezések. Nem akarok én a kévpiselő úrral szembeszállni, (Lendvai István : Nem is ajánlanám az urnák ! — Derültség. — Egy hang a szélsőbaloldalon : Maga csak Cuzának ajánljon valamit !) nem is akarok vitába bocsátkozni a képviselő úrral, csak párhuzamot vontam. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Peyer Károly : Párhuzamot kell vonni a dolgok között, szembe kell állítani a dolgokat. Nem tudom, hogy a hangot illetőleg a fokozatot hogy méltóztatnak gondolni, vagy hogy ki illetékes annak elbírálására, hogy a hang megfelelő-e vagy sem, de azt hiszem, nekünk nagyon sokat kellene engednünk a hangunkból, hogy a belügyminister ur tetszését megnyerjük. (Setíandl Károly : Ez őszite beszéd !) Inkább nem engedünk a hangból, inkább odaáüunk a tömegek elé, akik azt mondják, hogy csak azért is oda annak a Népszava mellé. Engedékenységre önö^ nem fogják kényszeríteni, erre nem lesznek képesek. (Esztergályos János : Próbálják meg ! Kényszerítsenek. —• Zaj.) Elnök : Esztergályos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben lenni. (Pikler Emil : A munkás lélektanát önök nem ismerik. —- Szabók y Jenő : Majd önökhöz megyünk tanulni : Több munkás van a kezem alatt, mint az egész párt keze alatt. —• Zaj.) Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot állandóan zavarni. (Pikler Emil : Szegény munkások ! — Szabóky Jenő : Egy se szocialista !) Csendet kérek ! Peyer Károly : Nincs olyan erőszak, amellyel fennálló bajokat orvosolni lehetne. A fennálló bajokat jóindulattal, szociális törvényekkel lehet orvosolni és csak a bajok kiküszöbölésével lehet az ilyen kérdéseket elintézni. Igaz, az erőszak is kormányzási módszer, ezzel is lehet egy ideig kormányozni . . . (Lendvai István : Láttuk 1918—19-ben. Malasits Géza : És a mi utána jött, 1920—21 ! — Kuna P. András : Rendnek muszáj lenni \) Elnök : Csendet kérek Î Peyer Károly : Láttuk az erőszak kormányzását néhány államban, de megfontolandó az, kivánatos-e, hogy az orosz cárok erőszaka után . . . (Zaj a balközépen.) Elnök ; Csendet kérek ! Peyer Károly : . . . másik erőszakos uralom jöjjön, vagy pedig az a kívánatos, hogy a polgári demokrácia alapján épüljön fel olyan jogrend, amelyben a polgároknak biztosittassék a szabadság a vélemény nyilvánítás és a sajtó tekintetében és amelyben a fennálló gazdasági bajokat szociális törvényekkel kívánjuk megoldani. Bismarcknak volt ilyen elgondolása. Q megpróbálkozott azzal a módszerrel, amelyet nálunk a belügyminister ur próbál utánozni, de nem feledkezett meg a másik oldalon a szociális törvényekről sem. Ha Németországnak ma mintaszerűen felépített munkásbiztosítása és egyéb szociális törvényhozása van, ebben nagy érdeme van Bismarcknak, mert ő vitte bele a német társadalomba annak a gondolatnak szükségességét, hogy a szocializmus ellen így lehet eredményesen hadakozni. Igaz, hogy Bismarck csalódott, mert a szociális kérdés ebben nem merül ki és ezzel nem intéződik el, de mindenesetre alkalmas eszköz ez arra, hogy a fennálló társadalmi bajok orvosoltassanak. Azt mondották, hogy nálunk van gyülekezési jog. (Malasits Géza: Az egységespárt" részére.) Csak egy pár példát fogok elmondani. Nem egy képviselőtársam ül itt ezen az oldalon, akinek beszámoló gyűlését betiltották, akinek nem engedik meg, hogy beszámoló gyűlést tartson és akinek nem engedik meg, hogy másik képviselőtársa őt elkísérje. Ugyanekkor azonban nemcsak megengedik, hanem gyakorlattá vált, hogy az egységespártnak képviselői beszámolókat tartanak, amelyeken nem eg3 r , hanem több képviselő is felszólal. (Saly Endre : Vagonszámra mennek !) Ezt helyesnek tartom, csak azt nem látom be, hogyha a törvény egyformán rendelkezik, akkor miért lehet az egyik Oxda^on ezt megengedni és miért nincs megengedve ugyanez a más párta, ^ásu képviselőknek. Itt van egy másik eset. A nemzetgyűlés elfogadott nemrégiben egy törvényjavaslatot, amelyben a bányamunkások nyugdíjbiztosítását kívánja szabályozni. Azt csak természetesnek fogja találni mindenki, hogy az érdekeltek körében ezzel a törvénnyel kapcsolatosan nagy érdeklődés nyilvánul meg, és miután tudják, hogy a később kiadandó rendelet lesz tulaj donképen hivatva ezt a kérdést véglegesen szabályozni, állást kívántak foglalni a kiadandó rendelet ügyében. Erre megtörténik az, hogy ezeknek a munkásoknak gyűléseit a hatóságok sorban betiltják, az egyik helyen arra való hivatkozással, hogy izgatott a hangulat, a másik helyen más indokolással, szóval nem engedik meg azt, hogy a nemzetgyűlés által elfogadott törvényjavaslatot az érdekelt munkásságnak megmagyarázzák és nem adnak nekik módot és alkalmat az állásfoglalásra, véleményüknek kifejezésre juttatására. Ugyanekkor azonban a munkaadók természetesen összejöhetnek, hiszen nincsenek ezren, hanem csak páran, összejöhetnek, megfogalmazhatják állásfoglalásukat és tudomására juttathatják ezt a kormánynak. Ha majd azután a kérdés dűlőre jut, azt fogják mondani, a munkásoknak nincs álláspontjuk, a munkások nem foglaltak állást ebben az ügyben. Persze, hogy nem foglaltak állást, mert a közigazgatási hatóság nem engedélyezi a gyűléseiket. Az egyik helyen az az indokolás : ma nem érek rá elmenni, a másik helyen pedig : nem engedem vasárnap, de megengedem szombaton délután három órakor, akkor amikor mindenki dolgozik. Végzést ad, amelyben megengedi a vasárnap délutánra kért gyűlés megtartását, de nem vasárnap, hanem szombaton délután három órakor. Erre azt mondják, hogy Magyarországon van gyülekezési jog. Nem is politikai kérdésben, hanem fontos szociális kérdésben, amely a munkások ezreit érdekli és amelyre vonatkozólag már évek óta sürgetik a kormány intézkedését, végre megtörtént a elöntés és most megakadályozzák őket abban, hogy véleményüket kifejezésre juttassák, és akkor ideáll a délelőtt folyamán a képviselő ur és azt mondja, hogy a munkások nem tartanak elegendő számú gyűléseket, amit bizonyít az, hogy kétévenkint akarnak közgyűléseket tartani. (Lendvai István : Nem igy mondta ! Rabulisztika ! — Szabóky Jenő : Háromévenkint !) Túlságosan ruganyosan van beállitva ez a kérdés. Nem lehet a munkások véleménynyilvánítását attól függővé tenni, hogy a közigazgatási hatóságnak tetszik-e ez vagy nem, mert azt csak nem méltóztatnak gondolni, hogy azért, mert nincs engedély, nem történik állásfoglalás. Nevetséges volna, ha nem történnék állásioglalás. A különbség csak az, hogy ezzel az eljárással egyenesen kényszerítik a munkásoKat arra, hogy hatósági engedély nélkül jöjjenek össze és tartsák meg az ő megbeszéléseiket, gyűléseiket ott, ahol lehet és olyan keretek között, amint lehet. Hogy azután ott mi történik, arról a hatóságnak tudomása mnes. De ha helytelen irányban történik vaiami intézkedés, ezért a felelősség a hatóságot terheli, amely nem teszi lehetővé, hogy nyilvánosan foglalhassanak bizonyos kérdésekben állást. Ez a kormányzás módszere és erre azt mondják, hogy parlamentarizmus. Én őszintébb vagyok