Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-450

A nemzetgyűlés 450. ülése 1925. évi október hó 20-án, kedden. 67 tet hirdetni és kész nekünk, legyőzött, de mindvégig hősiesen és becsületesen küzdő ellenfeleinek, baráti jobbot, segédkezett nyújtani (ügy van ! jobbfelől és a középen.! és bár volt ennek a népnek is egy Wilsonja, aki az ő hirhedt 14 pontjával a történelemnek, bátran merem állitani, egyik legnagyobb botlását kövei te el, amelynek, sajnos, első sorban mi magyarok ittuk meg a levét, ugyanakkor azonban ugyanénnek a népnek voltak és vannak nagy számban nemes lelkű Rockefellerjei, akik az ó áldozatkészségükkel, nagylelkűségükkel és emberszeretetűkkel ezt a nemzetet örök hálára kötelezték. S amikor itt a magyar nemzetgyűlés ismételten kifejezést ad métyen érzett hálájának az Újvilág nemeslelkű fiaival szemben, ugyanakkor lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe az a másik nagy világhatalmasság, az a másik hires győző, akinek szintén voltak — és, sajnos, vannak — nagy számban vérszomjas Clemenceau-i és van egy átkozott emlékű Trianonja, de amelynek még egyetlen egy szava sem volt eddig a legyőzöttek szenvedéseinek és nyomorának enyhitesére, (Ügy van ! jobb felöl. — Barabás Samu: Szégyen, gyalázat!) és amely nemzet még egy szóval sem hirdette eddig a megértést, az emberszeretetet, s amely nemzet az ö hisztériás perverzitásával tud gyönyörködni a mi tehetetlen vergődésünkben és még ma is lépten-nyomon ki tud bennünket a legnagyobb lelki nyugalommal szolgáltatni az ő hitvány pribékjeinek. (Úgy van! Taps jobb felől. — Barabás Samu: Szégyen, gyalázat !) Igen t. Nemzetgyűlés ! Amerika a mi panaszainkra a szeretet, a nagylelkűség gesz tusával felelt, ellenben Paris a mi panaszainkra mindig csak a ridegség, a lelketlenség elutasitó gesztusával szokott felelni (Úgy van! jobbfelől.) T. Nemzetgyűlés ! Amerika nemes elhatározásával, valóban fejedelmi ajándékával megjelölte számunkra az utat, amelyen haladnunk kell, ha pusztuló fajunkat és nemzetünket a végpusztulástól meg akarjuk menteni. Igenis, ő adott nekünk egy életelixirt helyesebben mondva : adott nekünk egy alapos étherinjekciót, hogy ebből a hihetetlen elaléltsá'gunkból, hihetetlen letargiánkból magunkhoz térjünk. Mindez azonban nem elég; ha mi magunk is nem segitjük hozzá a szervezetet, akkor hiába állított ő most minket lábra, akkor hiába adta meg számunkra az iniciativát, hiába nyújtott nekünk értékes direktivákat, boldogulni még sem fogunk. Volt már arra egy példa, igen t. Nemzetgyűlés, a mi nemzetink életében, amikor hónunk alá nyúltak idegen segítő kezek. Az Országos Stefánia Szövetség anya- és csecsemővédő intézményének életében találkozunk egy ilyen momentummal, amikor ezt az intézményt a Pedlow kapitányok, a szeretetreméltó hollandok megmentették a végpusztulástól, felsegítették de aztán, amikor innen a lábukat kitették, akkor ez az értékes, ez a nagyjelentőségű intézmény, amelynek rendkívül fontos nemzeti céljai vannak, csaknem teljesen összeomlott. Hiába mulattam itt rá annak idején, az infláció gvászos korszakában, hogy milyen súlyos a válsága ennek a nagyértékü intézménynek, amelyet feltétlenül meg kell mentenünk,, hiába kértem kimerítő határozati javaslatban a kormánytól azt az összeget, amellyel ezt az intézményt meg kell mentenünk és a lehetőségig ki kell fejlesztenünk, a válasz rövid, de elutasitó volt, három szóból állt mindössze, és pedig : erre nincs pénzünk. Törekedjünk tehát minden erőnkkel ai-ra, hogy ezúttal ne jussunk odáig. Az intézet működésével egy időben sürgősen meg kell kezdenünk és le kell folytatnunk a legkomolyabban a parallel munkát. És ennek a parallel munkának oroszlánrésze bizony a mélyen t. népjóléti minister urat illeti, ennek a munkának a legnagyobb súlya az ő vállaira nehezedik, mert hogy csak egyet említsek, őneki van módjában elsősorban ott a ministertanácsokon a költségvetésnek közegészségügyi és gyermekvédelmi tételei részére a megfelelő összegeket kiforszirozni. Különben ennek az intézetnek létesítésével egy argumentummal több van a kezében, amikor rámutathat arra, hogy amennyiben nem hozunk meg minden áldozatot a népegészségügy megjavítása és kiépítése érdekében, akkor ennek az intézetnek működése a legnagyobb í-zég}

r

enünkre hiábavaló lesz és akkor többé valóban nem érdemelnők meg azt, hogy velünk szemben valaki valaha jóakaratot és nagylelkűséget tanúsítson., Ne felejtsük el, hogy ez az intézet csak irányítja, ellenőrzi közegészségügyünket, ez csak — mint a megokolás mondja — egy összekötő kapocs az elméleti orvosludomám

7 és a gyakorlati közegészségügy között ez az intézet tehát nem képes egyetlen egv beteget sem befogadni, ez nem kórház, nem szanatórium nem tüdőbeteg-gyógyintézet és nem gyermekotthon vagy gyermekmenhely, amelyekről, igenis, külön kell majd nekünk gondoskodnunk. Itt elsősorban minél több tüdőbeteg-gyógyintézet felállítására lesz szükség. Hihetetlen az az állapot, amelyet mi vidéken látunk a tüdőbetegek helyzete és gyógykezelése tekintetében. (Esztergályos János : A fővárosban is hihetetlenek az állapotok !) Egy földes szobában összezsúfolva találjuk ott a tüdőbeteget feküdve, aki szerteszét köpköd a padlóra és ugyanabban az egy szobában él vele 3—í tagú családja, ame!}

7 azt a beteg, inficiált, poros levegőt éjjel-nappal belélegzi. Ebből már most az következnék, hogy vagy azt a beteget, vagy azokat a gyermekeket kellene ebből a környezetből eltávolítani, csakhogy a gyermekek elhelyezésére nem állnak rendelkezésünkre gyermekotthonok és gyermekmenhelyek, hiszen tudvalevő, hogy a gyermekmenhelyek alig 2000 gyermeket tudnak befogadni és ott is a beteg gyermekek elhetyezésére van szükség elsősorban és csak addig maradhatnak a g3

7

ermekek a menhetyeken, amig őket a telepeken el nem helyezik. Tehát a gyermekek elhelyezésére nincs helyünk, nincsenek intézményeink. A tüdőbetegek elhelyezése terén pedig sem sokkal jobban állunk ezen intézmények dolgában. A népjóléti minister ur minden lehetőt elkövet, hogy ezen a lehetetlen állapoton segítsen és mégis, dacára a rendkívüli nehéz és súlyos gazdasági helyzetnek, amelyben sínylődünk, sikerülni fog a közel jövőben mintegy ezer tüdőbeteg elhelyezésére szolgáló kórház, illetőleg szanatórium létesítésével ezt a kérdést megoldani. Most létesült a Szent János-kórházban két pavillon 400 beteggel, tervbe van véve, illetőleg létesülni fog Pesthidegkuton eg}

7 munkáspénztári szanatórium 80 beteg, Törökbálinton pedig 120 beteg részére, Zalaegerszegen egy 200 ágyas szanatórium tüdőbetegek számára, ugyancsak erre a célra létesítettek a vidéken mindenfelé, igy Baján, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen stb. tüdőbetegek kezelésére szánt osztályokat, minden törvényhatósági joggal felruházott városban, továbbá minden megyei székhelyen, minden 12.000-nél több lakossal bíró rendezett tanácsú városban és minden 15.000-nél több lakossal biró nagyközségben úgynevezett tüdőbeteggondozót, végül Balassag3

?

armaton, Szombathelyen, Egerben tüdőbeteg pavíllont, azután tervbe van véve erdei szabad iskolák, üdülők stb. létesítése. Ezt csak azért hozom fel hogy rámutassak arra, hogy igenis méltók vagyunk arra, hogy Rockefeller-alapítványokkal segítsenek bennünket, mert a lehetőséghez képest már az utóbbi években is megtettünk minden lehetőt. Mindez azonban természetesen nem elég. Méltóztassék elképzelni azt, hogy ennek a csonka Magyarországnak összes tüdőbeteg gyógyintézetei 1000—1500, mondjuk 2000 tüdőbeteget fognak tudni magukba befogadni, ezzel