Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

À nemzetgyűlés 462. ülése 1925. nyugodt lélekkel, nyugodt lelkiismerettel végezheti munkáját. (Erdélyi Aladár : Pótlékról van szó s mindegyiknek speciális célja van.) De akkor miért adnak annak az egyetemi tanárnak 500.000 koronával kevesebbet, mint a kabinetirodában dolgozó tisztviselőnek ? Mennyivel különb az a kabinetirodai tisztviselő, mint az egyetem aulájában dolgozó tanár? (Pikier Emil : Mi" dolog van a kabinetirodában ?) De még szörnyűbb, ha folytatom, — és folytatom. Ugyanezen szakasznak h) pontja a következőket mondja : »Az állami elemi népiskolák igazgatásával megbízott elemi népiskolai igazgató-tanitó az igazgatói teendők tényleges ellátásának tartamára havi 50.000 koronát kap. (Derültség a szélsőbaloldalon. J Nem háborodnak fel ? Nem tör ki a lelkűkből, t. képviselőtársaim, az igazságérzet ? (Erdélyi Aladár : Nem, mert tudjuk, hogy mi az oka !) Nem érzik a t. Nemzetgyűlés jelenlevő tagjai e pillanatban, hogy élénken tiltakozniuk kellene vagy legalább azzal védekezniük, hogy ezt nem olvasták? (Erdélyi Aladár: Dehogy! Tudjuk, hogy mi a célja ! Az, amit az előbb is mondottam !) Hallatlan, mindig a célja. (Zaj a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Ha nem olvasták volna, legalább azt mondhatnák, hogy tudtukon kivül történt. Szörnyű felelősség terheli önöket, (Erdélyi Aladár : Igen felelősség mellett történt, az igaz ! — Zaj. Elnök csenget.} óriási lelkiismereti felelősséget kell önöknek vállalniok, ha szótlanul eltűrik, hogy a nemzet napszámosa, az a szerencsétlen ember, aki erre a pályára tévedt, hogy egész életét az ifjúság nevelésének szentelje, az a tanitó, aki az országban a legfelelősségteljesebb éslegterhesebb munkát végzi, ilyen elbánásban részesül, mint ahogy ebben a rendeletben is látjuk. Tisztelt Nemzetgyűlés ! Ismerik önök a tanitó életét, a falusi tanitó családi tűzhelyét? Jártak önök a falusi tanitó lakásán és végighallgatták, amikor a tanitó őszintén, négyszemközött elmondja azt a végtelen nyomorúságot és tengődést, mellyel az életét folytatja ? Ha ezt látták volna, akkor nem engedték volna meg, hogy ez a szégyenteljes szakasz bekerüljön ebbe a rendeletbe. Hiszen irtózatos a különbség, ha azt latjuk, hogy a kabinetiroda szolgája, aki minden kvalifikáció és minden iskolai képzettség nélkül, úgyszólván minden felelősség nélkül végzi a munkáját, e rendelet szerint havi 150.000 koronát kap pótlék gyanánt akkor, amikor a nemzet apostolai, napszámosai, akikre a jövő generáció nevelése van bizva, havi 50 000 koronát kapnak. Nem érzik, hogy ez arculcsapása a nemzeti géniusznak, nem gondolják, hogy arculcsapása, lebecsülése a kultúrának ? (Erdélyi Aladár : Nem, mert más a célja !) Én lelkem egész hevületével fel vagyok háborodva (Erdélyi Aladár : Arról nem tehetünk ! — Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) azon merészségen, közönyösségen, érzéketlenségen, amellyel a kormány a tanitóság iránt ebben a kérdésben viseltetik. De az idő rohamosan halad, nincs módomban, hogy az összes szakaszokon végigmenve, éles bonckés alá vegyem a rendeletet és pontról-pontra kimutassam azokat az égbekiáltó igazságtalanságokat, melyek itt vannak s kimutassam azt, hogy a köztisztviselői kar nem ezt várja a kormánytól. A köztisztviselői kar oly megoldást, oly státusrendezést, oly fizetésjavitást akar, amely végre nyugvópontra hozza háborgó lelkületét, amely megoldás végre lehetővé teszi részére azt, hogy otthon családja körében elmondhassa : gyermekeim, hitvesem, nem hiába vágyok a magyar állam szolgálatában, mert a magyar állam mégis lehetővé teszi részemre, ha nem is fényesen, de szűkösen, emberhez méltó * életet élhessek. Ezt várja és nem azt az elbánást, amelyben részesitik őket. De nemcsak a köztisztviselői karévi november hó 6-án, pénteken. 4Ô1 ral szemben tanúsított antiszociális érzékről van itt szó, hanem, amint a köztisztviselő és köztisztviselő között különbséget tesznek, amikor a tisztviselői kart osztákyozzák, ugyanígy osztályozzák a tisztviselői kart az ország egyéb dolgozó népével szemben is. Ez, amint beszédem folyamán néhányszor mondottam, nem szolgálja ebben az országban a megnyugvást, nem szolgálja a konszolidációnak azt a lehetőségét, amelyet önök szeretnek hirdetni és amelyet szeretnének kívánni. Önök nem fogják elérni azi, hogy ezekről a padokról el ne hangozzék önök felé a vádak halmaza. Rendületlenül hirdetjük és fogjuk önökkel szemben hirdetni, hogy önök a néppel szemben érzéketlenek, igazságtalanok és kegyetlenek. Itt van e rendelet 45. §-ának o) pontja, amely szintén egyike azoknak a pontoknak, amelyekből kijegeceseciik, fá.lyaképen kiviláglik a kormány antiszociális érzéke. Ebben a szakaszban nemcsak a közti ztviselőkkel nemcsak az egyetemi tanárokkal, nemcsak a tanítókkal, hanem az ország egész dolgozó lakosságával szemben is érezteti a kormány a mostoha elbánást. Ez annál nagyobb bűne a kormánynak az ország dolgozó népével szemben, mert ebből a szakaszból megállapítom, hogy a kormány igenis tudna, ha akarna, a dolgozók érdekében valamit tenni, de a kormány ezt nem tes/i hanem tudatosan előre megfontolt szándékkai követi el azokat a mulasztásokat és bűnöket az ország dolgozó népével szemben, amelyeket mi ezekről a padokról állandóan ostromolunk. A nevezett szakasz a következőket mondja (olvassa) : »A világháborúban résztvett azok az állami és vármeg3

r

ei tisztviselők, akik legalább 12 hónapot töltötiek el arcvonalben szolgálatban, vagy akik csak azért nem tölthettek el teljes 12 hónapot arcvonalbeli szolgálatban, mert olyan sebesülést szenvedtek, amely uralt arcvonalbeli szolgálatra alkalmatlanná váltak, vag}

7 saját hibájukon kivül hadifogságba estek, viselt állásukra és a fizetési osztályra való tekintet nélkül, havi 90.000 papírkorona hadipótlékban részesülnek.« Az állami alkalmazottakat — sietek kijelenteni : nagyon helyesen — a harctéren eltöltött szolgálat után hadipótlékban részesiti tehát a kormány. Nem beszélek arról, hogy az állami tisztviselők már ismételt esetben, különböző formákban az általuk teljesített katonai szolgálati évek fejében jutalmakat kaptak. Ismétlem : nagyon helyesen, nehogy valaki azt merje állítani, hogy én a köztisztviselőktől ezeket a pótlékokat el akarom vétetni. Nagyon helyesen teszi ezt a kormány, sőt többet kellene adnia. De akkor legyen szabad teljes tisztelettel azt kérdeznem : mi az oka az egyenlőtlen, elbánásnak ezen a téren is, mi az oka annak, hogy ugyanezt a pótlékot a kormány a/.oknak a katonáknak, akik testi épségüket, családi boldogságukat, életük legszentebb és legszebb részét feláldozták künn, a különböző frontokon, a haza oltárára, miért nem adja meg, miért nem biztosit részükre bizonyos járadékokat ? Mert amikor ezek a köztisztviselő urak, akik rendszerint magasabb iskolai képzettségük folytán tiszti rangban töltötték el szolgálati éveiket künn a fronton, azalatt idehaza hozzátartozóik megkapták a fizetést, csak a háborús évek utolsó idejében jött egy rendelkezés, amely szerint az állami tisztviselők fizetéséből egy bizonyos részt levontak, de megkapták a fizetésüket künn a fronton, ahol ugyancsak áldozatokat hoztak az ország oltárára, és a" legtöbben ti zti fizetésben részesültek, megvolt a rendes járandóságuk. Ugyanakkor a munkások nagy tömegei, a nem állami alkalmazásban lévő magántisztviselők és a többi munkások ugyancsak teljesítették kötelességüket, talán nem tiszti rangban, mert a sok millió dolgozó ember közlegényi minőségben teljesítette a