Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

A •nemzetgyűlés 462. ülése 1925. lünk, szerintem épen olyan fontos volna a kor­mány részéről a rokkantegyesületnek olyan támo­gatást nyújtani, — mert hiszen épen azért nem bir kötelezettségeinek megfelelni, mert vagyonát hadikölcsönökbe fektette — hogy abba a hely­zetbe juthason, hogy legalább annak a kötelezett­ségének tehessen eleget, hogy a rokkantaknak az alapszabályokat megközelítő módon tudjon segélyt nyújtani, azoknak a rokkantaknak, akik erre jogot szereztek. Ezt is nélkülöznünk kell, s ez megint egy ok arra, hogy a munkásság e kormányzati rendszernél azt lássa, hogy amikor az ő érdekei­ről van szó, amikor ilyen intézmény támogatásáról van szó, a nemzetgyűlés nem tud felemelkedni arra a nivóra, amelyen állania kellene. Ha ez meg­történnék, ha a kormánya ilyen cselekedetekkel kimutatná azt, hogy igenis azon az utón halad, amelyen más országok kormányai haladnak, akkor a munkásság mentalitása bizonyára megváltoznék. Azok a dolgok, amelyekről most beszélünk, nem olyan ideálok, amelyek meg nem valósítha­tók, amelyeknek talán íelforgató a tendenciája; hiszen látjuk, hogy a leghatalmasabb országokban ezek megvannak és ott nincsenek olyan bajok a munkássággal, mint nálunk. Miért nem akarjuk tehát követni a külföldnek olyan példáit, amelyek követésre méltók ? T. Nemzetgyűlés ! Amikor elismerjük, hogy a munkanélküliség egészen természetes következ­ménye a háborúnak és hogy nemcsak nálunk, de másutt is ez a legnagyobb baj, mégis azt keli mon­danunk, hogy legnagyobb baj az, hogy nem ugy oldjuk meg ezt a kérdést, mint megoldják külföldön. À t. túloldalról mindig azt hányják szemünkre, amikora munkanélküliek segélyezéséről beszélünk, hogy ezáltal a lustaságot még gyarapítjuk, mert igy többen lesznek azok, akik majd nem akarnak dolgozni, abban a tudatban, hogy munkanélküli segélyt kapnak. Bocsánatot kérek, rá fognak jönni még a túloldalon is, hogy ez a munkanélküli segé­lyezés állami kötelesség. Álla mi kötelesség, mert aki dolgozni akar és hasznos tagjává akar lenni ennek az országnak, annak joga van ahhoz, hogy kérje, hogy az állam gondoskodjék arról, hogy meg tudjon élni. Mi sem azt mondjuk, hogy első­sorban anyagiakkal kell támogatni, hanem azt, hogy elsősorban munkát teremtsenek, mert ez az, amivel a munkanélküliségen segíteni tudunk Az anyagi támogatás csak ideiglenes kisegítő eszköz, csak arra való, hogy addig, amíg annak a munkás­nak munkát lehet juttatni, legyen miből tengesse életét, mert hiszen olyan segélyét nem tud kapni, amelyből meg tudna élni, ez a segély csak a, leg­szükségesebbek előteremtéséhez elégséges. Epen ezért ebből a szempontból kell ezt nézni, és ha nem igy volna, ha ebben a tekintetben nem a mi oldalunkon volna az igazság, akkor nem volna le­hetséges, hogy más országok óriási összegeket áldoznak a munkanélküliek javára. (Halász Móric : Meg is termetté gyümölcsét !) De mondom, ná­lunk ezen a téren jóformán mindent, n int kívánni­valót hagy hátra az igen t. kormány. Beszélni akarok arról is, hogy 7 nálunk a háború előtt az iparrendezés érdekében, a gyárak, műhe­lyek berendezésének szabályozására életbeléptették az iparfelügyelői intézményt. A munkásság a háború előtt sem látott sok hasznot ezeknek az iparfel­ügyelőknek működéséből, de ők mégis minden év­ben összeállították azokat a tapasztalatokat, ame­lyeket a gyárakban és műhelyekben szereztek, és ezek egy vaskos jelentésben megjelentek, ugy hogy a munkásság azáltal, hogy a szaklapok ebből a jelentésből 'merítettek adatokat arra nézve, hogy milyenek Magyarországon a munkaviszonyok és a munkahelyek, látott egy képet, és azt remélte, hogv ugy mint ők, illetékes helyen is olvassák ezeket a jelentéseket és ezekből le fogják vonni évi november hó 6-án, pénteken. 393 azokat a következtetéseket, amelyeket intelligens embereknek ilyesmiből le kell, vagy le kellene vonni. A háború ezt az intézményt is felborította, és bár azt mondják, hogy még vannak iparfelüg} T e­lők, de ugy látszik, visszafejlődtek, mert azt a tanulmányos jelentést, amelyet a háború előtt min­dig kiadtak, most nem lehet látni és igy semmit sem hallunk arról, hogy milyen irányban működ­nek, vagy, hogy egyáltalában kifejtik-e működésüket ezek az iparfelügyelők. Pedig ez életbevágó intéz­mény, amelyre minden államnak szüksége van, ha azt akarja, hogy gyáraiban és műhelyeiben olyanok legyenek a viszonyok, amelyek szociális, egészség­ügyi és hasonló ügyekben megadják a bajok el­hárításának lehetőségét. Ilyesmiről volt szó, amikor az utóbbi napok­ban a közegészségügyi intézet ügyét tárgyaltuk, amelyet a Rockefeller-alapból tudtunk megterem­teni. Ott szintén arról beszéltünk, hog}r a pre­venció, a bajnak, a betegségnek a megelőzése a legfontosabb. Hogy a gyárakban és a műhelyekben kevesebb legyen a baleset, ehhez szükséges, hogy az iparfelügyelő megállapítsa, hogy lehetetlen a helyzet, azon segíteni kell, azt meg kell változtatni. A munkáltató nem minden esetben akarja ezt * meglátni Van nagyon sok eset, amikor csak azért történik baleset, mert a munkáltató takarékossági szempontból nem tett meg valamely óvóintézke­dést. Ennek megakadátyozására volna hivatva az iparfelügyelő, és arra is, hogy egészen őszintén, a tényeknek megfelelően megtudja, hogyan fizetik a munkásokat, munkásnőket, stb. Más országokban — mindig más országokra vagyok kénytelen utalni — kiépítik az ilyen intézményeket, ami megint a munkásság megelégedését szolgálja, nálunk pedig j visszafejleszti Nem helyes az, hogy mint nálunk, j csak bürokratákat alkalmaznak mint iparfelügye­lőket. Nem mondom, hogy ilyenek ne legyenek, j de mint iparfelügyelőt orvost is lehet alkalmazni és nőket is kell alkalmazni. A női iparfelügyelő inkább megtud valamit a női munkástól, mint az a bürokrata férfiú, akit odaküldenek, akivel szemben bizalmatlan, akinek nem mondja meg azt, amit megmondana annak a nőnek, aki mint iparfelügyelő nála bemutatkozik. Amikor erről a kérdésről beszélünk, nem lehet megfeledkeznünk a kollektiv szerződésekről sem. A munkásság a maga erejénél fogva, megunva az állandó harcokat, amelyek sztrájkokban vagy ki­zárásokkan jutnak kifejezésre, munkáltatókkal együtt otyan helyzetet teremtett, amely szerződéses, és amely kvázi fegyverszünetet teremt az iparban ott, ahol a munkások és munkáltatók egymást meg­értik. Már a legutóbbi költségvetési vitánál volt szó arról, hogy a kormány feladatai közé tartoz­nék az is, hogy ezeket. a kollektiv szerződéseket alátámassza az/al, hogy béregyeztető-hivatalt léte­sítsen, amelynek hivatása volna interveniálni min­den olyan esetben, amikor a két tárgyaló fél : a munkás és a munkáltató megegyezni nem tud, és közbevetésével a két felet megegyezésre birni. Épen most két nagy harc állott küszöbön Ausztriá­ban. Az egyik a hivatalnok-sztrájk, a másik a pékek sztrájkja. Mindkét esetben azt láttuk, hogy a-kor­mánynak épen ilyen béregyeztető-hivatal révén sikerült a hivatalnoksztrájkot egyáltalában elhárí­tani, a pékek sztrájkjánál pedig már az első 48 óra után helyre tudta állítani a békét. Miért nem lehet ezt nálunk megcsinálni, amikor már a ministerelnök ur és a kereskedelemügyi minister ur is megígérte, hogy kiadja a rendeletet. Azóta voltak már harcok, de hogj T a beregyeztető-hivatal Magyarországon működött volna és bemutatta volna, hogy mit tud, I ezt nem láttuk. Miért nem lehet ilyen csekély dol­| gokat megcsinálni '? Amikor a munkásoknak ked­j vező kívánságáról van szó, mindig csak az igéret­, nél maradunk, a végrehajtásról sohasem lehet hal-

Next

/
Thumbnails
Contents