Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

A •nemzetgyűlés 462. ülése 1925. lünk, szerintem épen olyan fontos volna a kormány részéről a rokkantegyesületnek olyan támogatást nyújtani, — mert hiszen épen azért nem bir kötelezettségeinek megfelelni, mert vagyonát hadikölcsönökbe fektette — hogy abba a helyzetbe juthason, hogy legalább annak a kötelezettségének tehessen eleget, hogy a rokkantaknak az alapszabályokat megközelítő módon tudjon segélyt nyújtani, azoknak a rokkantaknak, akik erre jogot szereztek. Ezt is nélkülöznünk kell, s ez megint egy ok arra, hogy a munkásság e kormányzati rendszernél azt lássa, hogy amikor az ő érdekeiről van szó, amikor ilyen intézmény támogatásáról van szó, a nemzetgyűlés nem tud felemelkedni arra a nivóra, amelyen állania kellene. Ha ez megtörténnék, ha a kormánya ilyen cselekedetekkel kimutatná azt, hogy igenis azon az utón halad, amelyen más országok kormányai haladnak, akkor a munkásság mentalitása bizonyára megváltoznék. Azok a dolgok, amelyekről most beszélünk, nem olyan ideálok, amelyek meg nem valósíthatók, amelyeknek talán íelforgató a tendenciája; hiszen látjuk, hogy a leghatalmasabb országokban ezek megvannak és ott nincsenek olyan bajok a munkássággal, mint nálunk. Miért nem akarjuk tehát követni a külföldnek olyan példáit, amelyek követésre méltók ? T. Nemzetgyűlés ! Amikor elismerjük, hogy a munkanélküliség egészen természetes következménye a háborúnak és hogy nemcsak nálunk, de másutt is ez a legnagyobb baj, mégis azt keli mondanunk, hogy legnagyobb baj az, hogy nem ugy oldjuk meg ezt a kérdést, mint megoldják külföldön. À t. túloldalról mindig azt hányják szemünkre, amikora munkanélküliek segélyezéséről beszélünk, hogy ezáltal a lustaságot még gyarapítjuk, mert igy többen lesznek azok, akik majd nem akarnak dolgozni, abban a tudatban, hogy munkanélküli segélyt kapnak. Bocsánatot kérek, rá fognak jönni még a túloldalon is, hogy ez a munkanélküli segélyezés állami kötelesség. Álla mi kötelesség, mert aki dolgozni akar és hasznos tagjává akar lenni ennek az országnak, annak joga van ahhoz, hogy kérje, hogy az állam gondoskodjék arról, hogy meg tudjon élni. Mi sem azt mondjuk, hogy elsősorban anyagiakkal kell támogatni, hanem azt, hogy elsősorban munkát teremtsenek, mert ez az, amivel a munkanélküliségen segíteni tudunk Az anyagi támogatás csak ideiglenes kisegítő eszköz, csak arra való, hogy addig, amíg annak a munkásnak munkát lehet juttatni, legyen miből tengesse életét, mert hiszen olyan segélyét nem tud kapni, amelyből meg tudna élni, ez a segély csak a, legszükségesebbek előteremtéséhez elégséges. Epen ezért ebből a szempontból kell ezt nézni, és ha nem igy volna, ha ebben a tekintetben nem a mi oldalunkon volna az igazság, akkor nem volna lehetséges, hogy más országok óriási összegeket áldoznak a munkanélküliek javára. (Halász Móric : Meg is termetté gyümölcsét !) De mondom, nálunk ezen a téren jóformán mindent, n int kívánnivalót hagy hátra az igen t. kormány. Beszélni akarok arról is, hogy

7 nálunk a háború előtt az iparrendezés érdekében, a gyárak, műhelyek berendezésének szabályozására életbeléptették az iparfelügyelői intézményt. A munkásság a háború előtt sem látott sok hasznot ezeknek az iparfelügyelőknek működéséből, de ők mégis minden évben összeállították azokat a tapasztalatokat, amelyeket a gyárakban és műhelyekben szereztek, és ezek egy vaskos jelentésben megjelentek, ugy hogy a munkásság azáltal, hogy a szaklapok ebből a jelentésből 'merítettek adatokat arra nézve, hogy milyenek Magyarországon a munkaviszonyok és a munkahelyek, látott egy képet, és azt remélte, hogv ugy mint ők, illetékes helyen is olvassák ezeket a jelentéseket és ezekből le fogják vonni évi november hó 6-án, pénteken. 393 azokat a következtetéseket, amelyeket intelligens embereknek ilyesmiből le kell, vagy le kellene vonni. A háború ezt az intézményt is felborította, és bár azt mondják, hogy még vannak iparfelüg}

T

elők, de ugy látszik, visszafejlődtek, mert azt a tanulmányos jelentést, amelyet a háború előtt mindig kiadtak, most nem lehet látni és igy semmit sem hallunk arról, hogy milyen irányban működnek, vagy, hogy egyáltalában kifejtik-e működésüket ezek az iparfelügyelők. Pedig ez életbevágó intézmény, amelyre minden államnak szüksége van, ha azt akarja, hogy gyáraiban és műhelyeiben olyanok legyenek a viszonyok, amelyek szociális, egészségügyi és hasonló ügyekben megadják a bajok elhárításának lehetőségét. Ilyesmiről volt szó, amikor az utóbbi napokban a közegészségügyi intézet ügyét tárgyaltuk, amelyet a Rockefeller-alapból tudtunk megteremteni. Ott szintén arról beszéltünk, hog}r a prevenció, a bajnak, a betegségnek a megelőzése a legfontosabb. Hogy a gyárakban és a műhelyekben kevesebb legyen a baleset, ehhez szükséges, hogy az iparfelügyelő megállapítsa, hogy lehetetlen a helyzet, azon segíteni kell, azt meg kell változtatni. A munkáltató nem minden esetben akarja ezt * meglátni Van nagyon sok eset, amikor csak azért történik baleset, mert a munkáltató takarékossági szempontból nem tett meg valamely óvóintézkedést. Ennek megakadátyozására volna hivatva az iparfelügyelő, és arra is, hogy egészen őszintén, a tényeknek megfelelően megtudja, hogyan fizetik a munkásokat, munkásnőket, stb. Más országokban — mindig más országokra vagyok kénytelen utalni — kiépítik az ilyen intézményeket, ami megint a munkásság megelégedését szolgálja, nálunk pedig j visszafejleszti Nem helyes az, hogy mint nálunk, j csak bürokratákat alkalmaznak mint iparfelügyelőket. Nem mondom, hogy ilyenek ne legyenek, j de mint iparfelügyelőt orvost is lehet alkalmazni és nőket is kell alkalmazni. A női iparfelügyelő inkább megtud valamit a női munkástól, mint az a bürokrata férfiú, akit odaküldenek, akivel szemben bizalmatlan, akinek nem mondja meg azt, amit megmondana annak a nőnek, aki mint iparfelügyelő nála bemutatkozik. Amikor erről a kérdésről beszélünk, nem lehet megfeledkeznünk a kollektiv szerződésekről sem. A munkásság a maga erejénél fogva, megunva az állandó harcokat, amelyek sztrájkokban vagy kizárásokkan jutnak kifejezésre, munkáltatókkal együtt otyan helyzetet teremtett, amely szerződéses, és amely kvázi fegyverszünetet teremt az iparban ott, ahol a munkások és munkáltatók egymást megértik. Már a legutóbbi költségvetési vitánál volt szó arról, hogy a kormány feladatai közé tartoznék az is, hogy ezeket. a kollektiv szerződéseket alátámassza az/al, hogy béregyeztető-hivatalt létesítsen, amelynek hivatása volna interveniálni minden olyan esetben, amikor a két tárgyaló fél : a munkás és a munkáltató megegyezni nem tud, és közbevetésével a két felet megegyezésre birni. Épen most két nagy harc állott küszöbön Ausztriában. Az egyik a hivatalnok-sztrájk, a másik a pékek sztrájkja. Mindkét esetben azt láttuk, hogy a-kormánynak épen ilyen béregyeztető-hivatal révén sikerült a hivatalnoksztrájkot egyáltalában elhárítani, a pékek sztrájkjánál pedig már az első 48 óra után helyre tudta állítani a békét. Miért nem lehet ezt nálunk megcsinálni, amikor már a ministerelnök ur és a kereskedelemügyi minister ur is megígérte, hogy kiadja a rendeletet. Azóta voltak már harcok, de hogj

T a beregyeztető-hivatal Magyarországon működött volna és bemutatta volna, hogy mit tud, I ezt nem láttuk. Miért nem lehet ilyen csekély dol| gokat megcsinálni '? Amikor a munkásoknak kedj vező kívánságáról van szó, mindig csak az igéret, nél maradunk, a végrehajtásról sohasem lehet hal-