Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. évi november hó 6-án, pénteken. 39Í illető nagyon sok esetben az erkölcsi bizonyítványt nem is kaphatja meg, mert talán 20 évre visszamenően Is kutatnak az előélete után és ha 20 éven belül találnak olyan pontot, amit ők foltnak minősitenek, az erkölcsi bizonjntványt már megtagadják és az illető felelős szerkesztő nem lehet. Régi igazság, hogy amilyen valamely kormányzatnak a belügyi politikája."olyan a külügyi politikája is, vagy megforditva, amilyen a külpolitika, ugyanolyan a belpolitika is. Ezt nálunk nagyon is észre lehet venni. Nem olyan régen itt a nemzetgyűlésen magasszinvonalu vita volt a körül, hogy Magyarország benn maradjon-e a népek szövetségében, vagy sem. Ami általában a nemzetek szövetséget illeti^ nekünk szociáldemokratáknak az az állaspontunk, hogy ez a szövetség még egyáltalán nem az, aminek lennie kellene. De mi is elismerjük, hogy a népszövetség legalább is az első lépést jelenti abban az irányban, ametyben haladni kívánunk Mert ha komolyan akarjuk nemcsak mi, hanem általánosságban a világ államai, hogy ne legyen frázis az, hogy »ne legyen több háború«, akkor csak ezen az alapon lehet a tar ós és állandó béke felé haladni. Ha tehát a nemzetek szövetsége ma még nem az, aminek lennie kellene, arra kell törekedni, hogy mielőbb azzá legyen. Ha ennek a gondolatnak kell az irányadónak lenni, akkor nem tudom helyeselni azt, hogy felvetődött itt a nemzetgyűlésen az a kérdés, bentmaradjunk-e a nemzetek szövetségében vagy sem. Gróf Teleki Pál képviselő ur, aki ezt a kérdést felvetette, nagyon szép beszédet mondott, nem tudom, de talán azért, mert talán ő lesz a jövő külügyminisztere. Lehetetlen dolog, hogy egy olyan kis ország, mint mi vagyunk, ne akarna benn maradni a népszövetségben, holott a hatalmas nagy Németország épen most gondol arra, hogy a népszövetségbe belépjen. Ily körülmények között nagyon furcsának tartom, hogy épen most vetődött fel itt ez a kérdés. A miniszterelnök ur természetesen olyan választ adott, ametyben ellentétben gróf Teleki Pál képviselő úrral azt fejtegette, hogy ezidőszerint nem lehet szó arról, hogy Magyarország a nemzetek szövetségéből kilépjen. Természetes, hogy nem lehet szó erről szerintem sem, mert hiszen inkább nekünk van szükségűnk arra, mondom, hogy az ország bennmaradjon a nemzetek szövetségében mintsem, hogy ez íorditva legyen, mert egy olyan kis ország, mint amilyen ez a Magyarország, nagyon hamar juthat abba a helyzetbe, hogy ott a nemzetek szövetségében megtalálhatja azt a támaszt, amelyre szüksége van. Ezidőszerint a külűgyministérium és a kereskedelemügyi ministérium egy kézben van, igaz, hogy ideiglenesen ; de hogy a ministereínök ur miért épen a kereskedelemügyi minister urat kapcsolta össze, bár ideiglenesen, a külüggyel, ezt én nem igen tudom megérteni, nem tudom megérteni azért, mert a kereskedelemügyi ministérium az a reszort, amely leginkább van túlterhelve munkával. Azt el kell ismernünk, hogy más országokban ugy van, hogy van egy külön kereskedelmi és van külön egy közlekedési ministérium ; nálunk, kis országban, nincs igy, sőt mikor még Nagymagyarország meg volt, akkor sem volt elválasztva ez a két ministérium. Helyes ez takarékossági szempontból ; de hogy egy olyan ministérium mellé, amely annyi munkát ad, amelynek vezetője annyi munkával van megterhelve, ennek a vezetőnek még adnak egy külügyministériumot is, ez csak azt bizonyitja, hogy amit nem végezünk, azt nem végezzük, amit pedig elvégezünk, azt rosszul végezzük. (Baross János : Ez már igaz !) Ebből erednek a bajok és nincs senki sem, aki a minister urat felelősségre vonja azért, hogy sokszor nem tudja, hogy a jobb keze mit csinál ellentétben a balkezével. (Derültség.] Elnök: Az ülést fél órára felfüggesztem. /Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. A szó folytatólagosan Rothenstein Mór képviselő urat illeti. Bothenstein Mór : T. Nemzetgyűlés ! A kereskedelmi szerződések megkötésénél — mint tudjuk — kettőn áll a vásár. A magyar nemzetgyűlés a kormány tervezte alapján hiába állapitott meg magas vámtételeket ; amikor a nemzetgyűlés által elfogadott vámtarifát érvényesiteni akarja valamely országgal szemben, akkor csak azok a tételek érvényesülhetnek, amelyeket az illető ország, amellyel szerződéses viszonyban akarunk lépni, a maga részéről is elfogad. Ha mi valamely cikknél magas vámtételeket állapítunk meg, akkor a másik ország, a másik szerződő fél csak olyan feltételek mellett akceptálja ezeket, ha ő is valamely más cikkre hasonló tételeket állapit meg, vagy pedig ha mi magunk is engedünk azokból a tételekből, amelyeket eredetileg megálapitoltunk. Hiába akar tehát valamelyik ország egyoldalúan magas vámtételekkel dolgozni. Azokat ugy érvényesiteni, hogy az ország kárt ne szenvedjen, csak ugy tudja, ha akkor, amikor a másik állammal a szerződésről tárgyal, kölcsönös megegyezésre tud jutni. A magas vámtételek abból a célból állapittatnak meg — legalább is a jóhiszeműséget minden körülmények között akceptálva, — hogy megvédjük azokat az iparágainkat, amelyekben az ország esetleg még nem érte el azt a fejlődési fokot, amelyet elért a másik, fejlettebb ország, tehát ugy véli a magyar kormány a magyar ipart megvédhetni, ha ezekre a cikkekre magas tételeket állapit meg. Azonban, mint már fejtegetéseimben rámutattam erre, ez az egyoldalú vámpolitika még nem hozza meg az ország iparának és kereskedelmének azt, amire az országnak szüksége van és igy az a védelem, amelyet magas vámokkal akarunk a kereskedelemnek és az iparnak nyújtani, nem mingig válik be, nem mindig hozza meg azt a remélt hasznot, amit a kormánj^ Jóhiszeműen el akar érni, Az, hog}' olyan lassan haladunk a kereskedelmi szerződések megkötésével, hogy eddig alig van még nevezetesebb állam, amely már szerződéses viszonyba lépett velünk, nézetem szerint annak tulajdonitható, hogy a magyar nemzetgyűlés olyan vámtarifát állapitott meg, amely a más államokkal való tárgyalások alkalmával olyan akadályokat gördit, hogy eddig ezeket a kereskedelmi szerződéseket nem köthettük meg. Az országnak azonban nagy szüksége van a kereskedelmi szerződésekre, mert ezek nélkül boldogulni nem tud. Ma egy ország sem, még a leghatalmasabb sem szigetelheti el magát, hanem kell, hogy kölcsönös megértéssel, együttesen tartsák fenn magukat. Ez még inkább vonatkozik egy olyan kis országra mint amilyen a mi Mag3^arországunk. Már a pengő-javaslat tárgyalása alkalmával rámutatott Sándor Pál t. képviselőtársam azokra a bajokra, amelyek abból származnak, hogy a kereskedők a karácsony előltre rendelt cikkeiket a nagy bürokrácia miatt, amely nálunk a pénzügyi hiva- , taloknál fennáll, csak pünkösdre kapják meg. a pünkösd előttre rendelt cikkeket pedig csak karácsonyra. Ebből pedig óriási károk származnak a kereskedőkre, olyan károk, amelyeket behozni többé nem tudnak. A pénzügyminister megigérte, hogy majd a végrehajtási rendeletben intézkedni f,og arra nézve, hogj' ezek a bajok megszűnjenek. Én azon ban a pénzügyminister ur figyelmét szeretném felhívni arra, hogy hiába lesz meg az ő jóindulata, jóakarata a kereskedővilággal szemben, ha azt a bürokráciát, amely ezekben a hivatalokban uralkodik, nem fogja megszüntetni. Hiába a végrehajtási rendelet, ha ezekben a hivatalokban ugy fognak dolgozni ezután is, mint eddig dolgoztak. Erre kellene a. penzügyministernek figyelmét GiT