Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. A kezdeti stádiumban kellene ezt a betegséget megfogni, amikor még minden remény megvan arra, bogy kigyógyítják őket, nem akkor, amikor már csak a halálozási statisztikát tudják gyarapítani. Mert a betegség után a halál következik és a halál után a munkás özvegyének és árvájának semmi segítsége, semmi támogatása nincs. Egy szocialista kormányzat felvenné a megváló sitásra kerülő ügyek közé az aggkori, özvegyés árvanyugdíjat, sőtnemcsak felvenné, — hiszen önök is sok mindent programúiba vesznek — hanem meg is valósítaná. Külföldi nem szocialista kormányzatok igen szép sikereket értek el már ebben a kérdésben, és valóban erre a kérdésre nálunk is sokkal több figyelmet kellene fordítani, mint amennyit eddig forditottak. ( Ugy van ! a középen.) T. Nemzetgyűlés ! A szociális kérdésnek még egy negatívumával és egy pozitívumával akarok foglalkozni, amelyet a háború vetett fel. Az egyik a rokkantkérdés, a másik — amelyet bízvást a rokkantság előszobájának, a rokkantságot előkészítő intézménynek lehet nevezni — a leventézés. A rokkantügyről most általánosságban csak annyit mondok teljes nyomatékkal, hogy önök azok, akik a jogfolytonosság alapján állanak, tehát önöktől várható el elsősorban az, hogy elismerjék a kötelességfolytonosságot is. Az önök elődei küldték ezeket a szerencsétlen embereket a vágóhídra, a harctérre, a lövészárkokba, az önök kötelessége tehát gondoskodni róla, hogy éhen ne vesszenek ezek az emberroncsok. (Ugy van! Ugy van! — GraeifI Jenő : Nem vész el egy sem ! — Éhn Kálmán : Ez mindannyiunk kötelessége ! — Pikier Emil : A nemzeti becsület kérdése ez ! — Igaz ! Ugy van ! a jobboldalon.) A szocialista állam, amely nem visel háborút, kell, hogy emberi módon gondoskodjék a kapitalista társadalom által részleges öngyilkosságra kergetettek sorsáról, persze nem olyan rokkantadóval, amelyről elismerik, hogy a hadmentességi adó egy formája és igy keresztülviszi az általános védkötelezettségnek általunk soha el nem ismerhető elvét. A rokkantadót szerintünk az fizesse, aki bőrét a háború alatt jó összeköttetésekkel, jó sajtókiszolgálással vagy egyéb módon párnázott helyre mentette és azok a vállalatok és földbirtokok, amelyek a felmentett és állandó bevonultatási terror alatt nyögő munkaerők erejével dus jövedelemre tettek szert. (Györki Imre : Ugy van ! Kiuzsorázták a felmentetteket !) Ez az igazi rokkantadó. A hadmentességi adó tervezett formája ellen itt is a legélesebben protestálunk és azt kívánjuk, hogy a nemzetgyűlés utasítsa a népjóléti és munkaügyi ministert, hogy a nem hivatásos katonai állományú hadirokkantak és özvegyek ellátásáról szóló törvényjavaslatot még ezen naptári év folyamán nyújtsa be. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A másik kérdés, amely ezzel összefüggésben van, a leventézés. Önök tudják, hogy miért kell ezt a rokkantság előszobájának tekinteni. Ennél a kérdésnél azonban az ellen is tiltakozunk, hogy a semmivei nem menthető célon tul még egy külön basáskodási alkalmat is teremtenek ezzel korlátolt járási, falusi vagy városi kiskirályok számára. (Farkas István : Bebizonyítják a falunak, hogy annak sincs joga ebben az országban. — Frühwirft Mátyás : r

A leventézés testgyakorlat ! — Farkas István : Kettős — Azt maga se hiszi el 1 — Pikier Emil : Testgyakorlás Angliában van ! — Farkas István: Kettős rendek jobbra át és díszmenet a szolgabírónak ! — Frühvirth Mátyás : Az is hozzátartozik ! — Elnök csenget. -— Zaj a szélsőbaloldalon. — Früfcwiríií Mátyás : A vörös hadsereg is csinált kettős rendeket ! — Györki Imre ; Az nem csinálta még azt sem ! Bell Miklós : évi november hó 6-án, pénteken. 379 Hát Moszkvában ? — Farkas István : Nem csinálta azt sem, de Kassát visszavette ! — Zaj !) Elnök : Farkas István és Pikier Emil képviselő urakat kérem, méltóztassanak csendben maradni. Kéthly Anna : Ha SL vörös hadsereg csinált valamit, ez semmiesetre sem lehet igazolás ennek a rendszernek számára hasonló dolgok elkövetésére. Én nem is mondom, hogy ez a rendszer azt csinálja, de nem lehet azt mondani, hogy azért, mert a vörös hadsereg csinált kettős rendeket, azért à leventék is csináljanak. (Farkas István : Tizennégy éves gyerekekkel diszmenetet tartatnak a szolgabíró urnák ! Ez a sport !) Magyarországon, ahol a hosszú ideje törvénybeiktatott tankötelezettség ellenére több, mint egy millió a felnőtt analfabéta, a tankötelezettséget sohasem vették oly komolyan, mint a leventekötelezettséget. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mindeddig tartózkodtunk ebben a kérdésben a súlyosabb kritikától, de ennél a fordulónál, ahol már ez a kérdés egészen az ifjúság rémévé kezdi kinőni magát (Pikier Emil : Meg a szülők rémévé ! — Klárik Ferenc : A gyerekeket ütik ! —• Pikier Emil : Szép kis sport ! — Zaj a szélsőbaloldalon.), amikor ennek nevében párnákat ráncigálnak ki a proletárszülők feje alól, meg kell mondani, hogy analfabétizmus és leventekényszer, földtelenség és vitézi birtok : ez a mai magyar államiság legmarkánsabb jellemzője. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A felsorolásnak, a programmadásnak, amely csak elnagyolt, csak hiányos lehetett, amely nem érintett oly kérdéseket, melyeket csak némi joggal is a gazdasági élet területére lehetett volna érteni, ezzel vége volna. Most már csak az a kérdés, hol van ezeknek az alkotásoknak fedezete. A legtöbb felvetett problémánál rámutattam a megoldás anyagi bázisára is. Azok, amiket megjelöltem, úgynevezett céladók voltak. A céladóknak az egységespártban — a megjelent közlések szerint — igen nagy ellenzéke volt és a kormányzat általában helyteleníti a célokat. (Iliid János pénzűgyminister : Ez igaz !) Ha azonban szójátékokat akarnék konstruálni, akkor azt mondanám, hogy mi viszont a céltalan adókat nem helyeseljük. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A céladóban, szemben a fináncadóval az állami omnipotenciának kétségtelen csorbítását látjuk ugyan, de mindezzel számot vetve, mégis a céladók mellett vagyok, mert ezek biztosítják azt, hogy az állam a maga szociális kötelezettségének tényleg eleget tesz. Voltak oly megoldásra váró kérdések is, amelyek fedezetét uj adónemek formájában nem jelöltem meg, meggyőződésem azonban, hogy mindezek a jelenlegi bevételi budget mellett is megvalósithatók, a kiadási tételek gyökeres átcsoportosításával. Az átcsoportosítás részletei bizonnyal felmerülnek majd az egyes tárcáknál ; nekem is lesz hozzá egy-egy szavam, a kultusz- és népjóléti tárcánál. Itt csak két dologra akarok rámutatni. Az egyik a személyzeti kiadások, másik a honvédelmi tárca kérdése. A magyar állam, mint minden antidemokratikus állam, adminisztratív öncéllá kezdi magát kinőni. Az adminisztráció vezetői nem az ország legjobb hivatalnokainak, hanem az állami tisztviselők vezetőinek érzik magukat és hiszik is ezt. A köztisztviselői fizetések a tervbevett státusrendezés után oly mérveket öltenek, amilyeneket egy csődbejutott és vagyonfelügyelővel megszanált országban ölteniök nem volna szabad. A köztisztviselők körülbelül 100%-kal magasabb javadalmazást élveznek, mint a hasonlíthatatlanul több munkát végző magántisztviselők. Ilyenformán a magyar állam berendezkedése egy főcélt szolgál : eltartani a köztisztviselőket. Engedjék meg, hogy az állam egész szerkezetét egy kereskedelmi vállalathoz