Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-462
A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. tikai következményei zsugorítottak össze bennünket 8 millióvá és ma a harci gondolat iskolai táplálása egy romantikus, szélmalommal harcoló nemzedéket nevel, amely a munkával és demokráciával visszaszerezhető határokat nem állítja vissza, ellenben elvesziti még azt is, ami megmaradt. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor : Fakardokkal és miniatűr-puskákkal !) Ezért kell hirdetni magyarázatban, versben, énekben egyaránt a gyilkos szerszámok gyilkos romantikája helyett a kalapács, a kasza, az irótoll realitását. Erre kell nevelni a gyermeket az iskolában. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A középfokú oktatás tekintetében szeretném a polgári iskolának azt a reformált tipusát, amely az ipari munkások és a kis, önálló gazdasági exisztenciájuak valódi kulturbázisát volna hivatva megadni. Reformokat várok a középiskolában is és a szocialista kulturpedagógusok közül Pernerstorférrel tartok, aki minden igazi kultúra alapjául a huni aniorákat jelöli meg, de épen ez az álláspontom képesit arra, hogy épen a nyelv- és történelemtanítás módszere ellen emeljek súlyos kifogást. A nyelvtanítás grammalizáló, spekulativ, szókincset nem ad, a fogalomköröknek a gyakorlati életbe való beállítását nem segiti elő. A történelemtanítás a legjobb esetben pragmatikus, ha nem pusztán kronologikus és a gazdasági összefüggéseket teljesen száműzi. A természetrajznak teljesen tudománytalan és elavult mai leiró módszere, ahol óvatosan elkerülik, nem tanítják a fejlődéstani vonatkozásokat. A földrajztanításról azt kell mondanom, hogy az a középiskolai tanitás mostoha gyermeke, ami a középiskolából kikerült gyermekek gyakorlati esetlenségét vonja maga után. Ezeket a szempontokat annakidején a középiskolai javaslat tárgyalásánál mind elmondottam, anélkül azonban, hogy figyelembevételre találtak volna, ezért kénytelenek vagyunk minden egyes ujabb tárgyalásnál előhozakodni ezekkel mindaddig, amíg e szempontok valóban megvalósításra nem találnak. Az egyetemi oktatásról a tárca általános vitájánál lesznek megjegyzéseim. Itt csak leszögezem magamat újólag és ismételten a teljes tanszabadság elve mellett. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ennek értelmében terjesztem elő a következő határozati javaslatot (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a közoktatásügyi minist ert, hogy az 1920. évi XV. te. megszüntetéséről, illetve hatályonkivül helyezéséről, amely törvény súlyosan sérti az ország szociális érdekeit és igazságtalanul elzárja a tanulás lehetőségeit a zsidó vallású állampolgárok elől, törvényjavaslatot nyújtson be.« (Propper Sándor : Klebi Berlinben már megígérte ! — Klárik Ferenc : Itt meg nem csinálja meg ! -— Györki Imre : Berlinben meg Genfben nagyok az Ígérgetésekben, csak itthon nem a megvalósításban ! — Klárik Ferenc : Igen nagy demokraták ! — Csöngedy Gyula : Bizalom az ősi erényben !) Ebben a kérdésben álokoskodás az, hogy nem akarunk szellemi proletariátust nevelni. A társadalom és az államhatalom nem konstruálhat modern Taigetoszokat, ahonnan a nem alkalmasokat, a feleslegeseket letaszitják, épen azért az önök által annyira propagált szabad verseny érdekében kell, hogy ez a verseny a tudományos pályákon is érvényesüljön. Mert ennek mik lehetnek a következményei? Az elhelyezkedni nem tudók más pályákon fognak érvényesülni, ahol megszerzett tudásuknak más irányban is hasznát fogják venni. A fő azonban az, hogy ne maradjon a lelkekben az, hogy mesterségesen gátolták meg őket kvalitásaik szabad kifejlődésében. Itt meg kell emlékeznem az utóbbi néhány esztendőnek arról a gyakorlatáról, hogy a zsidókkal évi november hó 6-án, pénteken. 377 együtt a nőket is kiszorítják az egyetemi oktatásból. Weininger könyvét, ugy látszik, igen nagy haszonnal forgatják azok, akik ebben a kérdésben intézkednek, mert a zsidókat és a nőket egy kalap alá vonván, egyetemi oktatásban ezek nem részesülhetnek. (Propper Sándor : Az a baj, hogy csak forgatják a könyvet, de bele nem néznek !) A múlt esztendőben már a nőkről szóló külön numerus clausus-törvény nélkül is elérték azt, hogy az egyetemre felvett nők száma egészen minimálisra zsugorodott össze. T. Nemzetgyűlés ! Az iskolán kivüli oktatás kérdésében kérve-kérem az illetékeseket, hagyjanak fel azzal a botor gondolattal, hogy az iskolánkivüli oktatás politikai befolyásolás eszköze lehet. Amíg a főiskolákon társadalomtudományt próbálnak reakciós szellemben előadni, amig ott a pozitív egyházak részére csinálnak közvetett vagy közvetlen propagandát, addig a munkásság, amely ilyen intézetek látogatója kell, hogy legyen, bizalmatlanul távoltartja magát ezektől a kísérletezésektől. (Propper Sándor : Tudatlanul szeretik a prolit meg a parasztot !) Egy ember életét akartam a szociális gondoskodás szemszögen keresztül végignézni és ezért csaptam át a szociális gondoskodás területérői az oktatás területére. Most visszatérek a szociális gondoskodás területére, az iskolát elhagyott gyermek sorsára, ahol elsősorban a tanonckérdés kerül az érdeklődés homlokterébe. A tanonckérdés, ez a szerencsétlen képzésű magyar szó a tanitás kérdéséből ered és mutatja, hogy a tanonckérdés célja a szakma megtanulása, nem pedig a munkáltató részére való anyagi értékű teljesítmény. Miután azonban nálunk a tanonc elsősorban olcsó munkaerő és csak másodsorban vagy tizedsorban tanuló, ebből ered azután az, hogy a tanonc egy, a műveltségben elmaradott olyan egyén, aki csak a kétségbeesett exisztenciák számát szaporítja. (Pikier Emil : A munkaadók feleségei felhasználják a háztartásban ! Viszik a cekkert a csarnokba ! — Láng János : Igaza van !) Ezen a téren elsősorban tanműhelyeket kell teremteni. Testi szellemi és erkölcsi okokból ki akarjuk emelni az ifjú munkást a gyárakból, a műhelyekből és az úgynevezett kiskócosokból, tanműhelyeket akarunk létesíteni, amelyek abszorbeálják a műhely és az iskola feladatait is, amelyeknek költségeit azokon a vállalatokon kell behajtani, amelyek az illető szakmába tartozó munkásokat foglalkoztatják és amelyeknek érdekük az, hogy valóban szakképzett, léhát sokkal nagyobb munkateljesitményü munkások álljanak az ipar rendelkezésére. Ezek a tanműhelyek csak nálunk újdonságok. A francia tanműhelyek rendszerét kellene az illetékeseknek tanulmányozniuk, amely műhelyeket tényleg a vállalatok, az iparos és kereskedővilág tartja fenn. Ezeknek létesítése nálunk sem ütköznék akadályokba, ha ehhez a megfelelő jóakarat és kezdeményezés megvolna. (Klárik Ferenc : A hozzáértés !) Nálunk az ifjúmunkás-kérdés abban kulminál, hogy azt az egyetlen lapot, mely az ifjúmunkások érdekeivel szeretettel és hozzáértéssel foglalkozik, betiltják és lehetetlenné teszik azt, hogy a tanonckérdéssel akármelyik újság szakszerüleg foglalkozhassak. Ezen túl jön a felszabadult munkás, akinek problémái közül a munkaidő, a munkabér és a műhelyhigiéniai viszonyokat akarom elsősorban érinteni. Én az ország szégyenének tartom azt, hogy a vashingtoni egyezményt még nem ratifikáltuk és kiáltó igazságtalanságnak tartom, hogy a textil- és vegyészeti gyárakban még mindig 10 —14 órát dolgoznak a szövőszék vagy munkaasztal mellett a nők és gyermekek. Ezt a munkaidőt közgazdasági szempontok sem igazolják, még