Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-460

312 A nemzetgyűlés 460. ülése 1925. juttatta volna, amely nélkülözné áldásdús tevékenységét ; mégis tevékenységének három főirányát különböztethetjük meg : kulturális, gazdasági és politikai irányát. Meggyőző erővel, megdönthetetlen logikával hirdette, hogy a nemzeti erő fokmérője a nemzeti kultúra nagysága, a közintelligencia fejlettsége. Hosszas külföldi tartózkodása, számos tanulmányútja folyamán alkalma volt megismerkedni a nyugati népek nagy műveltségével s összehasonlítani nemzetének elmaradottságával. Egyik vezérelvévé vált életpályája folyamán, a közintelligenciának emelése, a közműveltség fokozása. (Olvassa) : »Közintelligencia, egyedüli, valóságos erő ; ennél előbb-utóbb nagyobb hatalom nincs s azt a lehető legnagyobb magasságra fejteni, legszebb hazafiúi kötelességünk, mert annál nagyobb jót nem tehetünk hazánknak« — mondja egyik munkájában. Majd (olvassa) : »A sötét jövendő pedig kizárólag csak azon feltétel alatt mutatkozék biborszinü távolban : ha a magyarság közértelmesség által fejlend ki tökéletesen. S minél mélyebben vizsgáltuk a haza lakosait, szomszéd közötti állását, geográfiai helyzetét, természet ajándékát s több effélét, s minél jobban törekedtünk kitanulni azon okot, melyből áldott következtéseknek kellene a honra áradni, annál tisztábban látszott előttünk — ami végre tökéletes meggyőződéssé lőn, hogy minden lehető előmenetelünk kirekesztőleg értelmességi súlyunk nagyobbitásában s csinosodóbb nemzetiségünkben verhet tartós gyökeret ; hogy minden, ami nem áll valódi nemzetiségen s valóságos — minden előítélet s szemfényvesztésektül megtisztult — értelmességen, alaptalan s előbbutóbb bizonnyal elbomlik. Ha valami felemelheti még a hazát önboldogságára, Ura örök dicsőségére, s hozzá illő magasságra, az semmi egyéb nem lehet, mint Nemzetiség s Közértelmesség« — mondja a »Világ« című munkájában, biztos szemmel látván meg, hogy nemzete csak akkor tud megállani a népek nagy versenyében, ha kultúrában, közintelligencia dolgában azokkal versenyt halad. És csodálatos dolog s ez mutatja be előttünk igazi nagyságában, ő, aki műveltségét, nagy kultúráját külföldön szerezte, nem törekszik ezen nyugati, idegen kultúra egyszerű átültetésére, nemzeti sajátosságainknak idegen köntösbe való öltöztetésével, hanem önálló nemzeti kultúrát óhajt teremteni, felhasználni az idegenből, ami jó, a hazai viszonyokhoz alkalmazva, a faji erények, sajátosságok erősítésére. Nemzetéhez, annak kulturális elmaradottsága, nemzeti sajátosságokból való kivetkőzése dacára is lelkének minden erejével, szivének teljes melegével ragaszkodik, prófétai ihlettséggel hirdetve nemzetének hivatottságát az európai kultúrnépek sorában. Kulturális fejlődést hirdet, de ez a kultúra saját, nemzeti kultúra legyen. (Olvassa) : »Meglehet, hogy talán ez abberáció ; de nyerhessem bár a világnak minden élvezeteit, minden kincseit : én minden kifejlődést, amely nem magyar, lelkemből gyűlölök ; előttem a nemzetiséghezi hűség, magyarországhozi tántoríthatatlan hűség alapja mindennek« — mondja egyik beszédében. — Irtó harcot indít fajának hibái, rossz sajátosságai ellen, de óvja, ápolja, erősiti minden jó tulajdonságát, fejleszteni igyekszik erényeit. Nincs államférfi, aki nemzetének hibáit anynyira ismerte s oly nyíltan feltárta volna, mint ő (olvassa) : »Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája — mondja egyik beszédében — hogy vagy nem bizott magában vagy elbízta magát. Hasonló a puskaporhoz, melyet' nyugvó állapotában egy kis viz is elolvaszt, mely fellobbanásával azonban, használjon azután vagy ártson bár, saját magát mindig megsemmisíti«." Majd egy másik helyen (olvassa) : »Valljuk meg, mert , évi november hó 4-én, szerdán. ez legtöbb bajainknak oka, hogy a magyar senkinek magát úgyszólván submittálni nem engedi ; mindenki vezér, ur akar lenni (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) s ha épen jó órában van, maga alatt felrúgja a port és azt mondja : az a világ közepe, hol én állok«. Mintha csak mai közállapotaink kritikáját hallanók, akárcsak »Politikai programmtöredékek« címen összegyűjtött munkájában, ahol a következőket mondja (olvassa) : »Nálunk minden, még a politika is, jobbadán szeretet és gyűlölet, szimpátia és antipátia legtúlságosabb határai közt ingadoz«. Amily nyiltan feltárta fajának hibáit, oly lelkesedéssel nyilatkozott annak jellegzetes, nemes nemzeti sajátosságairól. Hogy csak a »Kelet népe« következő soraira utaljak (olvassa) : »A magyar népnek, mint én fogom fel, — s ha nem táplálná gyermekkoromtól fogva ezen remény s ezen remény nem emelkedett volna férfiúi koromban életem legelhatározóbb pontján eldönthetetlen szent hitté, a nyilvános élet mezejére fel soha nem lépek — a magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni — Európában egyedüli heterogén sarjadék — ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejtett, sehol érettségre nem virult sajátságait : sajátságait egy törzsök fajnak, mely jóllehet mindent maga előtt ledöntő dagályként már több izben gyászba boritá földgolyónk legkiképzettebb részeit s fel-felbőszülésében, mint Isten ostora, mindenütt vérrel járt, bizonyosan annyi különöst s erejénél fogva bizonyosan annyi jót és nemest rejt magában, mint az emberi nemnek akármely lelkes és erős családja, csakhogy mint azoknál, ugy ennél is, külön sajátsági árnyéklatokban, a korlátlan tűznek nemes hévre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak nagylelkűségre kell tisztulni, fölemelkedni.« S nemcsak szóval tett hitvallást eme meggyőződése mellett, de minden cselekedetével azon volt, hogy fajának ezen jellegzetes sajátosságait ébren tartsa, nemesitse, erősítse s hogy kortársainak figyelmét, érdeklődését, szeretetét ezek Iránjában felkeltse. Ő, aki ifjú korában a magyar nyelvet maga sem bírta tökéletesen, a legnagyobb eréllyel lát a magyar nyelv terjesztésének hivatalos nyelvvétételének akkor, amidőn akadtak megyék, amelyek feliratokat intéztek a magyar nyelv hivatalossá tétele ellen. (Olvassa) : »Nemzet, habár szabad alkotmánya van, mindaddig, míg saját nyelvét nem használja, tovább áll a kifejlési lehetőségtől, mint a legvadabb nép, amely anyanyelvével szádadon él. Mindenáron meg kell tehát nyerni anyanyelvünk használását, mit senki tőlünk igazsággal meg nem tagadhat« — mondja »Hunnia« című munkájában. A legnagyobb lépést azonban a nemzeti kultúra terén a Magyar Tudományos Akadémia, helyesebben a Magyar Tudós Társaság megteremtésének lehetővé tételével tette, bizonyságául annak, hogy nemcsak szóval, de tettekkel is kész nemzeti ideáljainak szolgálatára. Innét indult ki a nagy küzdelem nyelvünk pallérozása, nemzeti kultúránk emelése és a nemzeti tudományos munka megszervezése céljából. Az akadémia eszméjével körülbelül egy időben érlelődött meg Széchenyiben a »Casino« alakításának szükségessége is. Ezzel célja nemcsak az volt, hogy egy szellemi központot létesítsen a magyar uri társadalom számára, hanem hogy azt beszédében, gondolkozásában, érzésében magyarrá is tegye. Hogy pedig ezt könnyebben érhesse el, a kaszinót nem a Bécs szellemi hatása alatt álló Pozsonyba, hanem az ország fővárosába, Budapestre tervezte. Közgazdasági téren kifejtett munkássága gróf Széehemű Istvánnak mértföldkövet jelent Magyarország gazdaságpolitikai életében. Szóval és tollal hirdeti, hogy egy ország függetlenségének alapja