Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-458
Y zását a magyar szuverenitás jogkörébe oly eréllyel és méltósággal hárította el, hogy ebben a vonatkozásban valóban elérte azt, amire saját szavai szerint törekedett : »a magyar nemzet politikai súlyának, tekintélyének öregbítését és gyarapítását.« *") Mélységes tragikum rejlik abban, hogy mialatt Tisza meggyőződése egész erejével szállott síkra az alkotó nemzeti munka felvétele érdekében, törekvéseivel szemben soha nem ismert hevességgel lángolt fel újból a régi gravaminális politika, melynek gyújtogató tüzébe csakhamar belevegyültek és egyre jobban előtérbe nj r omultak a választójogi harc szövétnekei. Még szemünkbe vakit a lángok visszfénye, még nem jött el az idő, hogy pártpolitikától menten mondjunk e harc felett ítéletet. Ezt, pedig a hely és alkalom ünnepélyessége zárja ki Ám az elfogultság minden ködén és a tűzvész minden lángján túlvilágit a felelősségérzetnek és a meggyőződés erejébe vetett hitnek az a tiszteletet parancsoló fénye, mely Tisza Istvánt ebben a rákényszeritett harcban irányította. Tudta, hogy vannak oszlopok, amiket bárki döntögessen, velük az alkotmány épülete dói össze s a romok egy nemzet függetlenségét temetik el. Odaállt, hogy védje a szentélyt, harcolt mindhalálig s beletemetkezett a romok közé. Alakja legnagyobbjaink közé emelkedett, mint példája a rendithetetlen hűségnek, mellyel hazájához, királyához és meggyőződéséhez ragaszkodott. Tisza István emléke : erő, mely vonz, taszit és cselekszik. Tisza István és Návay Lajos egy helyről jöttek, az önzetlenség, a kötelességtudás és a hazafias önfeláldozás legtermékenyebb bölcsejéből : a történelmi magyar középosztályból. Egy volt a céljuk : a magyar nemzet egyetemes nagy érdekeinek meg*") 1912 június 4-iki képviselőházi beszéd. mentése. És egy lett a végzetük : meg nem értés és — vértanúhalál... Mert mindenekfelett igazak voltak, beteljesedett rajtuk az írás szava : »Leselkedik a gonosz az igazra s halálra keresi...« Ám teljesedőben van az írás fölemelő igazságtétele is : »Az Ur nem hag3 r ja a jót a gonosz kezében ! « (A lepel lehull.) íme : ez az emléktábla, amit a magyar nemzet 1 szuverenitás ezidőszerinti képviselete : a magyar nemzetgyűlés egyhangú akaratával emelt és az az egyre jobban elmélyülő tisztelet, az az egyre fényesebben ragyogó, glóriás kegj^elet, mellyel a nemzet Tisza István és Návay Lajos emléke felé fordul, bizonyítja, hogy szellemük dicsősége és eszméik győzedelme immáron ott van, ahol kálváriás nemzetünknek feltámadása is szunnyad, — az igazságosztó Isten kezében. Vértanuk sírjáról a zokogó magyar szél nemes magokat hord szerte az országban és a magyar rögökön a megértésnek, az összefogásnak és újjászületésnek uj vetése zsendül. E faiak között pedig, hol egykor Tis/a és Návay, mint a legmagasabb választott közjogi méltóság viselői székeltek, áradjon szét mindaz az erkölcsi és szellemi erő, ami őket naggyá és nemessé tette, — töltse be a törvémdiozás házát és a törvényhozók lelkét és tegye újból naggyá és boldoggá e csonka és boldogtalan hazát ! És mi, és minden eljövendő, ki ehhez az emléktáblához igaz szívvel járul, — azzal a meggyőződéssel tekintsünk fel rá, hogy, amig lesznek a nemzetnek vértanúi, hősei, kristályjeilemei és amig azok emléke szent lesz előtte, addig — Kelet és Nyugat határmesgyéjén — állni fog e nemzet vészben, viharban és majd még napsütésben is — rendületlenül ! 35477. — Budapest, az Athenaeum r.-t» könyvnyomdája. NAPLÓ. XXXY. U
