Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-458
286 À nemzetgyűlés 458. ülése 1925. ügyért emberi erőtől kitelik s nem kisebbitheti, csak növelheti áldozatuk értékét az a szomorú végzet, hogy vérük nyomán nem fakadhatott a győzelem virága, mert egy egész világ ellen reánk kényszeritelt harcban kellett azt kiontaniok. Nem az a haza örökiti meg emléküket, amelynek képével lelkükben elvérzettek ; de véráldozatuk emlékével azért a hazáért való mindennapi küzdelem tartozását hagyták örökségül reánk s példájuk örök buzditó hatását a jövendő nemzedékekre. Ha ezen az emléktáblán az elesett hősök nevei felett lévő két évszám a gigászi küzdelem epikai korszakát örökiti meg : szoros egymásutánban hozzácsatlakozólag hirdeti a másik történelmi rendeltetésünk tragikus alkotóelemét : a hősi küz delem elbukását követő szomorú idő két olyan áldozatának vértanuságában, akiket közéleti szereplésük egymásután emelt a háborús országgyűlés képviselőházának elnöki székébe. Ma van hetedik évfordulója a gyászos emlékű napnak, amelyet kitörölni szeretnénk történelmünkből, ha eseményeinek sötét háttere egyre erősbödő fénnyel nem ragyogtatná felénk nemzetünk egyik leghűbb és legnagyobb fiának mártirkoszorus alakját. Gróf Tisza István (A jelenlévők felállanak.) élesen körvonalozott egyénisége, nagy harcok tüzében forrott össze a dualizmus alapján romjaiból újjáépült Magyarország utolsó 25 esztendejének történetével. E negyedszázad politikai harcainak javarészét az a kettős küzdelem teszi, amelyet egyfelől a nemzeti fejlődésünk alkalmas alapjául felismert dualizmusnak védelmében befelé és kifelé egyaránt, másfelől a magj^ar parlamentarizmus megmentéseért folytatott az anarchia rohamos térfoglalásával alkotmányunkat belülről fenyegető veszedelemmel szemben. Ezt a veszedelmet vele együtt sokan látták, fel-fellobbanó jelenségei sok aggódó hazafi-szívet remegtettek meg, de az ő acélos bátorsága, mindig egyenes utón járó nyilt célkitűzése merte csak felvenni a leszámolást véle. Lelke mélyéig át volt hatva attól a meggyőződéstől, hogy ezzel nemzetmentő munkát végez, mert a parlamentarizmust nemzeti létünk palládiumának érezte, s biztos volt róla, hogy ha a felforgató törekvések ezeréves alkotmányos életünk várában hatalommá tudnak nőni, nem fognak megállni a törvényhozás falai között. Egész erejével vetette magát a harcba, mint ahogy soha és semmiben sem volt a félmunka embere. Ebben a harcban követett módszere és politikájának sikerei felől ma még eltérő lehet a kortársak Ítélete ; de ami egyéniségéből már ma is a történelmi Ítélet erejével ment át a köztudatba : szándékainak önzetlensége, jellemének kristálytisztasága, megg3 r őződésének és kötelességérzete sugallatának követésében tántoríthatatlan szilárdsága s mindenekfölött az a fajának és hazájának szeretetétől áthatott önfeláldozás, amellyel személyes érdekeit és sorsát nemzete nagy érdekeinek teljesen alárendelte, az erkölcsi nagyság olyan magaslatára emelik, amelyen nemzeti géniuszunk legkiválóbb reprezentánsai sorában foglal helyet. Ha saját szavaival akarnók egész egyéniségét jellemezni, alig idézhetnénk találóbbat nagy lelkének egyik utolsó, klasszikus megnyilatkozásánál, amelyen mintha már ott borongana tragikus sursának előrevetett árnyéka : »Nehéz viszonyok közt mit bánja a becsületes ember, mi lesz saját személyével ?* Mert ahog} r minden kivételes szellemben van valami a próféták ihletéből, megvolt benne is. Egészen azonosítva egyéni sorsát nemzetéével, ott érezte folyvást feje fölött lebegni annak a végzetnek Damokles-kardját, mely az övéhez hasonló évi október hó 31-én, szombaton. önfeláldozó lelkek nagy többségére történelmünk tanúsága szerint vár. S amikor ezzel a végzettel szemtől-szembe kellett állania, azon a gyászos emlékű napon, mely összeomlott hazája romjain nég}' katonaruhába öltözött martalóc fegyverével szabadította reá régi ellenségét, az anarchiát: avval az utolsó sóhajjal omlott maga is a szent romok fölé : »Ennek igy kellett történnie.« Erezte, hogy egész élete munkája csak igy lesz teljes ; csak halálával él és hat tovább Ha sejthették volna elvetemült gyilkosai, hogy a szivébe fúródott golyóval avatták igazi hatalommá : leeresztették volna fegyverüket a nagy kötelességek mártiijának hősi alakja előtt. De nekik a halott Tisza István kellett, mert tudták, hogy ha valahol, az ő élő szivében lobog még az elernyedt nemzeti léleknek annyi ereje, amennyi a pillanatnyilag felszabadult szenvedélyek uralmát megdöntheti. Az ő holttestén épülhetett csak fel később a bolsevizmus, hogy csakhamar levetve álarcát, a nyilt terror vérgőzös tobzódásával szennyezze be a gyászlepelt, mely a szent harcban elvérzett hősök emlékére borult. És nőtt a mártírok tábora tovább, válogatás nélkül mindenütt, ahova a megcsonkított haza területén az immár megszervezett anarchia véres keze elnyúlt. Igy követte Tisza Istvánt a vértanuságba elődje a képviselőház elnöki székében : Návay Lajos. Nem a harc embere ; sőt épen azoknak egyike, akiket konciliáns egyéniségük tett hivatottakká arra, hogy a nagy küzdelem első fázisa után egy időre beállott Isten-béke jegyében segítsék elő a nyugodt parlamenti munka biztosítására megkísérelt utolsó kiengesztelést. A nemzet életfeltételeivel összeegyeztethető demokratikus haladásnak, a szociális érdekeknek alig volt melegebb szószólója e teremben nála, akkor, amikor ezeknek az érdekeknek külön pártszervezetben való képviseletéről a törvényhozásban alig volt még szó. S közéleti tevékenységén kivül szűkebb otthona körében az ő kezdeményező és közreműködő munkájával létesített népjóléti intézmények egész sora tett tanúságot róla, mennyire szivén hordozta a munkásnép felemelkedésének ügyét. S egy hűtlen cseléd gonoszsága mégis elég volt arra, hogy részeg tömeg vérszomjának prédájául dobatva, ott fejezze be nagyrahivatott életét a félegyházi pályaudvar árkában, ahol annyi rög se jutott számára a hazai földből, amennyi még ki sem hűlt mártir-tetemét egészen eltakarhatta volna. Most ott ragyog mindkettőnek neve azon a második táblán, amely olyan folytatása az elsőnek, mint amilyen folytatása volt 70 évvel előbb az Újépület és az aradi vár vesztőhelye Isaszegnek, Vácnak, Nagy sarlónak és Világosnak. A két tábla együttvéve öt esztendő időhatárát örökiti meg ; de ez az öt esztendő egy ezeréves történelem kivonata, egy ezeréves nemzeti sorsnak összefoglalása. Nagy és kis nevek egyesülnek rajtuk egy nagy és szent közösségben : a haza iránti kötelesség önfeláldozó teljesítésében. Őrizzük emléküket azzal a kegyelettel és a hazánk iránti kötelességeknek azzal a hű teljesítésé vei, mellyel az ő áldozatukkal is megszentelt multunknak és jövőnknek tartozunk. Ezek után felkérem t. képviselőtársaimat, hogy az emléktáblák leleplezésének színhelyén testületileg megjelenni és a leleplezés megtörténte után legközelebbi ülésünk napirendjének megállapítása és a jegyzőkönyv hitelesítése végett ismét a teremben összegyűlni méltóztassanak. A leleplezés tartamára ülésünket felfüggesztem. (A leleplezési ünnepély lefolyásai lásd a mellékleten./
