Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

274 À nemzetgyűlés 457. ülése 1925. évi október hó 30-án, pénteken. nának az emberek sok ember becsapása, megkárosodása árán. De én azt hiszem, hogy annak a pénzügyi kormánynak s annak a pénzügyi politikának, amely különösen az adózás terén úgysem örvend a legnagyobb népszerűségnek, ha az eddigi kereteket fenn akarja tartani az adójövedelmek terén — amint a pénzügyi bizottságban is volt szerencsém rámutatni — át kell térnie arra az erkölcsi alapra, amikor joggal megvárhatja az adózó polgárságtól, hogy az adópercent mérsékelt volta és méltányossága folytán becsületesen vallja be anyagi helyzetét. Egy ilyen pénzügyi kormányzatnak nem megnehezíteni, hanem megkönnyíteni kell az amúgy is erősen sújtott adózók helyzetét, megkönnyíteni abban az értelemben, hogy az az egyszerű ember is érezze az átszámítások nehézségeinél, hog}

7 a kormányzati rend mellette áll; érezze, hogy a kormány oly szorzó- vagy osztószámot mutat be, mellyel az ő segítségére kivan lenni ; érezze, hogy a pénzügyi kormányzat azért kivan tőle oly súlyos adóztatást, mert viszont minden téren meg akarja könnyíteni az ő sorsát. Miután én ezen a téren a 10.000-es számot tartom helyesnek, a javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.] Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Sándor Pál Î Sándor Pál : T. Nemzetgyűlés ! Én az ellenzék feladatául nem azt tekintem, hogy minden egyes törvényjavaslat ellen, melyet a kormány benyújt, harcbaszálljon. Ugy vélem, hogy az ellenzéknek együtt kell dolgoznia a kormánypárttal ; ha a kormánypárt nem osztozik azokban a nézetekben, amelyeket az ellenzék vall, akkor az ellenzék törekedjék a kormánypártot megbuktatni, ha azonban hasznos közgazdasági javaslatról van szó, akkor teljesen politikamentesen kell azt a javaslatot tárgyalni és voltaképen ez a politikamentesség jelentené az ország jólétét. Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy voltaképen mi az ellenzéken nem folytatunk-e teljesen meddő munkát. Ugy láttam hosszú idő óta, hogy bármilyen egészséges javaslatokat hozzon ide az ellenzék, bármilyen jól argumentáljon is mellette — mert Magyarországon az indokolás a fő, nem pedig az eredmény, — a kormánypárt és különösen a kormány teljesen elzárkózik attól, hogy magáévá tegyen olyan indítványt, amely, ha helyes is, de az ellenzék oldaláról jön. (Bud János pénzügyminister : A képviselő urnák hány indítványát fogadtam el ?) En nem mondom azt, hogy minister ur nem fogadta el egy indítványomat sem. Én az ellenzékről beszéltem általában és magamról talán elmondhatom azt, hogy abban a kiváló kitüntetésben részesültem, hogy egyes olyan indítványaimat, amelyeket a t. pénzügyminister ur is helyesnek tartott, magáévá tette, de — azt hiszem — nem bánta meg, hogy elfogadta. Én az ellenzékről egészében beszélek. E törvényjavaslattal kapcsolatban igenis meg kell mondanom, hogy én még magát azt a tárgyalási rendet, amelyet most itt folytatunk, — jobban mondva — tárgyalási módot, sem tartom helyesnek és célravezetőnek. Épen a múlt héten láttuk, hogy a kormánypárt feje, a t. rninisterelnök ur, egy, voltaképen jelentéktelen kérdésben, a napirend kérdésében a szocialista képviselőkhöz fordulva olyan heves szavakat használt, amelyek, ha visszhangra találnának, (Szeder Ferenc : Ha mi viszonoztuk volna, mi történt volna ? — Zaj.) akkor ugyanolyan kellemetlen helyzetbe került volna a rninisterelnök ur, mint amil\en kellemetlen érzést az ő szavai ezen az oldalon kiváltottak. Azt hiszem, hogy a t. rninisterelnök urnák abszolúte nincs szüksége arra, hogy azt a hangnemet, mely ebben a kérdésben amúgy is igen magas skálán mozog, még erősítse, annak még nagyobb visszhangot adjon. (Szeder Ferenc : Megszokta a béreseinél ! — Malasits Géza : A béreseivel szokott igy beszélni Î) Miután 24 év óta vagyok a képviselőház és a nemzetgyűlés tagja, össze kívánom hasonlítani azokat a tárgyalásokat, amelyeket mi itt a régi időkben folytattunk, a mostaniakkal, pedig azok szintén igen hevesek és erősek voltak ; össze akarom hasonlítani azzal a tárgyalási móddal, ahogyan most tárgyalunk itten. íme, itt van egy pénzügyi javaslat, amely nem pártszempontokból ítélendő meg, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) ahol nem volna szabad szembeállítani a pártokat, ahol abszolúte meg kell hogy szűnjön minden pártérdek, mert nem pártérdeket szolgálunk azzal, hogy igy vagy ugy oldjuk meg ezt a kérdést, amely ránk nézve, az országra nézve mégis csak meglehetősen fontos kérdés. Ha én nem állok fel szóra, nem ugrom bele abba, hogy én most beszéljek, akkor talán most már az általános vita is befejeződött volna. (Szakács Andor : Dehogy fejeződött volna be ! — Felkiáltások a jobboldalon : Bizony nem fejeződött volna még be !) Tény az, hogy nem volt senki sem felírva a jegyzőknél. Ha visszagondolunk a régi időkre, a kontroverziákra, az aranykoronának megállapítására és efféle közgazdasági kérdésekre, akkor azt látjuk, hogy ilyen kérdést nemcsak előzőleg tettek a pártok között óriási pertraktáció tárgyává, hanem azután mégis meglehetős egyhangúsággal és meggyőződéssel hozták ide. Ezt a javaslatot tegnap tárgyalta le a pénzügyi bizottság és sürgősnek nyilvánították s ma már itt is van a Ház plénuma előtt. Kinek volt önök között ideje arra, hogy ezzel az elaborátummal tényleg in merito foglalkozzék ? Ilyen instrukciót, amely teljesen megváltoztatja pénzrendszerünket, amely be akar kapcsolódni az életbe és amelynek annyira megvannak és meglesznek a nehézségei a praktikus kivitelben, ilyen kérdést, ilyen egyszerűen, ilyen sürgősséggel elintézni a múltban, t. pénzügyminister ur, soha nem lehetett, soha erre a pénzügyminister példát nem adott. (Bud János pénzügyminister : Három hónapja tárgyaljuk ezt a javaslatot ! — Farkas István : De az a javaslat más volt, mint amit elfogadtak ! — Zaj.) A t. minister ur azt mondja, hogy három hónap óta tárgyaljuk. Tényleg, a közvéleményben alig volt közgazdasági kérdés, amelylyel ilyen ex asse foglalkoztak volna ankéteken, a zsurnalisztikában a közgazdászok, a bankok, a kereskedők és a gyárosok bevonásával. Mindez megtörtént, de hogyan ? Meghallgattak mindenkit, mindenki leadta az ő jól átgondolt véleményét, és amikor körülbelül már egységesek voltunk abban, hogy vagy az aranykoronának a visszatérését csináljuk meg, vagy pedig átmegyünk az átmenet idejére egy bizonyos könnyű osztószámra, amikor már jóformán a számok is fixirozva voltak, akkor egyszerre, az utolsó pillanatban, egy magántudós, (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) aki a minister urnák be tudta beszélni, hogy ne öt-, tiz- vagy húszezres osztószámmal számoljunk, hanem egyszerűen felállította a 12.500-as osztószámot. (Farkas István : Nem sokoropátkai Szabó volt ?) Az eredeti tervnek megváltoztatásáról ez idő alatt keveset hallottunk és csak az utolsó héten hallottuk az uj tervet, (Farkas István : Minden szakember elvetette !) amikor egyszerűen odadobták, hogy megváltoztatják a javaslatot, vagyis az uj valuta tervezett alapját s egyszersmind olyan osztószámot hoznak be, amely — az én nézetem szerint — igenis káoszt fog eredményezni a praktikus életben. (Ugy van ! Ugy van! a baloldalon. — Mozgás jobbfelől.) Én direkte használtam ezt az erős szót, a »káosz« kifejezést, mert egy pénzügymfnisternek nem lehet nagyobb tévedése, mint ha •