Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

A nemzetgyűlés 457. ülése 1925. évi október hó 30-án, pénteken. a törvény szerkesztés technikája az volt, hogy két külön törvénnyel rendezték mindazokat a kérdése­ket, amelyeket most ez a javaslat e«y kódexbe foglal Akkor az 1892 : XVII. és 1899 : XXVI. t.-cikk foglal!a magába mindazokat a rendezéseket, ame­lyeket egységesen hoz a most ben ujtott és tár­gyalás alatt levő törvényjavaslat. Azt hiszem az ellen kifogást tenni nem lehet, sőt nemcsak didak­tikus, de kodifikatórius szempontból is csak örven­detes, hogy mindazok a kérdések, amelyek a valutarendezés tekintetében még hátra vannak, egy egységes javaslatba vannak foglalva. Én a ministeri indokolásnak azt a részét, amely a Magyar Nemzeti Bank létesítésére és alapszabá­lyainak kodifikálására vonatkozik, alá szeretném húzni. A Jegybank létesitésével tulajdonkepen igen fontos tételek szegeztettek le, amelyeknek ma már tulajdonképen csak a konzekvenciáit vonjuk le a jelenlegi törvényjavaslat elfogadásával. A Nemzeti Bank alapszabályában is le van szögezve három fő tétel. Először az, hogy az uj értéknek aranyértéknek kell lenni. Ezt a törvényjavaslat első szakaszában méltóztatnak megtalálni, mint kodifikált perfektumot. A második tétel a végcél, a készfizetések felvétele lesz a magyar jegybank részéről. Be kell ismernem, hogy ez a második tétel — és ezen financiálisán tájéko­zott ember nem csodálkozhatik, — még a jövő zenéje, mert még a nálunk sokkal kedvezőbb hely­zetben levő államok, nem feledkezve meg Angliá­ról, sem jutottak el idáig. A harmadik feladat, amelyet meg akar oldani a jelenlegi javaslat, az uj pénz relációjának megállapítása az arannyal szemben. Az első és harmadik feladat az, — kikapcsolva" a készfizetések felvételét — amelyet a törvény­javaslat meg akar oldani. Hogyan oldja meg ? Ez kodifikálva van négy fő részben. Az első rész az érmeérték, érmeveretés és forgalom szabályozását tartalmazza. Nem szeretném fárasztani a t. Nemzet­gyűlést az egyes részletek ismertetésével, mégis meg kell említenem a részleteknél is azon lényeges rendelkezéseket, amelyek kvázi kiemelkednek mint lényegesek és amelyek gerincét képezik a javas­latnak. Amint bölcsen méltóztatnak tudni, az 1. § mondja ki az uj érteknek, az aranyérteknek kodifikálását. Egyben kimondja a számolási értéknek, a pengőnek kodifikálását is. A legfontosabbnak tartom itt, — mellőzve a veretendő 20 és 10 pengős érmék kül­sejére, arany összetételére szóló tételes rendelke­zéseket — azt, ami minden rendes valutánál kardi­nális tétel hogy t, i. ki van mondva a veretési szabadság, ki van mondva, hogy nemcsak az állam­nak, hanem magánosoknak is joguk van arany­érmét veretni, ha a Jegybanknál rendelkezésre bocsátják azt az aranymennyiségeí, amely az érmék vereteséhez szükséges. Ez fundamentális alaptétele minden olyan állam pénzügyi jogának, ahol az aranyvaluta életbe van léptetve. Hogy a régi arany­korona tovább nem verhető, ez természetes es bővebb indokolásra nem szorul. Ugyancsak azt sem kell különösképen indokolni, hogy a javaslat jogot ad a Jegybanknak arra, hogy aranyrudakat bankjegyekre válthasson be, mert ez is magától értetődő. Nem akarom külön indokolni az ezüst­pengőre és a nem nemes ércpénzre vonatkozó rendelkezéseket, csak megemlítem, hogy a pénz­ügyi bizottság itt egy csekély vátoztatást tett, rendkívül fontosnak "tartván azt, hogy a nem nemes pénzek, helyesebben váltópénzek egy bizo­nyos mennyiségen túl ne forogjanak, mert inflá­ciót idéznének elő és esetleg diszázsiót okoznának az ezüst értékelésében. Ismétlem, a javaslat nagyon pontosan kívánta megállapítani azt a maximális mennyiséget, amelyet forgalomban enged, ennélfogva tiz százalékkal csök­kentette a javaslat 11. §-ában maximált 50 millió pengő értékű ezüstérmét és 45 millióban állapította meg. A 13. § kimondja, hogy generális elfogadási kötelezettség van az uj törvényben ugy a magá­nosokra, mint az államra nézve. Ezt bővebben szintén nem akarom indokolni, csupán rámutatok arra, hogy eltérés van a magánosok elfogadási kötelezettsége és a közpénztáraké között, amennyi­ben egypengős ezüstérmet magánforgalomban senki sem köteles 50 pengőn felül fizetésül elfo­gadni. Megjegyzem, hogy ezek az intézkedések meglehetősen analógok az eddigi intézkedésekkel, hangsúlyoznom kell általában, hogy konzervatív alapon állva, az egész javaslat lehetőleg átvette az eddigi valutáris törvény rendelkezéseit, még a ki­fejezések tekintetében is. Legyen szabad most áttérnem a második feje­zetre, apengőértékben való kötelező számításra. Semmiféle valutáris rendelkezés természetesen nem képzelhető el másképen, mint ugy, hogy a törvény­hozás mindent elkövet arra nézve, hogy az állami és a gazdasági élet minden vonatkozásában mentől hamarább keresztül is vitessék ez az érmeszámi­tás, az uj valutáris számítás. Ez a fejezet ennél­fogva tartalmazza mindazokat a rendelkezéseket, amelyek a cél elérésére szükségesek, kimondja tehát, hogy nemcsak az állam, a törvényhatóságok és a községek kötelesek elfogadni ezeket az érté­keket, hanem a magánforgalomban is kötelezővé válik ez a Sfichtagtól, 1927 január elsejétől kezdve. Itt azonban rá kell mutatnom arra, hogy tekin­télyes kiterjesztés történik a 19. §-ban, amennyiben a koronaérmék behozatalakor nem volt ennyire kiterjesztve a kötelező számítás a magánvállalko­zásokra. A t. Nemzetgyűlés figyelmét felhívom a 19 §-ra, amely a kereskedelmi törvény szerint kereskedelmi könyvek vezetésére kötelezett keres­kedőket is kötelezi, hogy áttérjenek a pengőszámi­tásra, tehát nemcsak könyveiket, számláikat, hanem a leltárt és a mérleget is a pengő értékében kell majd feltüntetniük. A 20. §-na*k azt a rendelkezését, amely szerint a fennálló jogszabályokban foglalt és koronaértékre vonatkozó intézkedéseket pengőértékre kell át­számítani, vagyis az átszámítás eredményéhez képest pengőértékben megállapítottnak kell tekin­teni nem kell bővebben indokolni, épugy nem, mint azt a rendelkezést, amely az aranykorona értékének megállapítását tartalmazza. Rámutatok azonban arra, hogy a pénzügyi bizottság szükséges­nek tartotta, hogy az aranykoronának a lehető legpontosabb, hét tizedes törtig kiszámított értékét megadja, hiszen ezeknek a számításoknak nagyobb összegnél nagyobb jelentőségük lehet és ezek a tizedes törtek, ha nagyobb összegről van szó, jelentős különbözetet tehetnek ki. A hét tizedes törtig kiterjedő pontosság tehát olyan, amelyet valóban mindenki akceptálhat. Az a rendelkezés, amelyet a 22 § tartalmaz, amely kimondja, hogy minden közokiratban 1927. évi január hó 1. napjától kezdve szintén csak pengő ériékben lehet számítani, magától értetődő intéz­kedés. Ezzel — ugy érze n — hogy a javaslat második fejezetét röviden ismertettem. Legfontosabbnak tartom a magánérintkezések­ben és a jövő törvénykezés szempontiából a harmadik részt, amely a pengő értékének a jog­viszonyokra való alkalmazását foglalja magában és itt egy praesumptióból indul ki. (Zuj.J Elnök : Csendet kérek ! Örffy Imre előadó : Kiindul azzal a törvényes vélelemmel, amely kimondja, hogy általában 1927. évi január hó 1-je után keletkeze t jogügyletben, ha nincsen kimondva az érték, a pengőértéket kell vélelmezni. Ez a praesumptio juris nem praesumptio juris et de jure, tehát nem olyan vélelem, amely­nek ellenbizonyítása nem volna megengedve, mert a törvény kifejezetten megengedi, hogy ha mégis NAPLÓ. xxxv. •íí

Next

/
Thumbnails
Contents