Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-457

262 A nemzetgyűlés 457. ülése 1925. tulajdonukat nem képezi, ezen jogukat az 1. §-ban íoglalt rendelkezés ellenében is megtartják az esetben, ha a törvény hatálybalépte után legkésőbb egy év alatt abbeli jogukat az alispánnál (polgármesternél) bejelentik és ennekfolytán jogosultságukat kimutatják. A jogosultság kimutatására elegendő az is, ha a halászati jognak húsz évi békés birtoklása biztosittatott«. Ez a rendelkezés akkor azt jelentette, hogy a halászat jogi szabályozása számolt a múlttal, a törvény életbeléptetése előtti állapottal. Mi volt a helyzet addig, amig az 1888. évi törvényt meg nem hozták? A helyzet az volt, hogy a szabad vizek használata nagy többségben azé a népességé volt, amely a szabad viz területén élt. A Duna, Tisza és Balaton környékét az ott lakó népesség használta és birtokolta a legnagyobb mértékben. A Balaton és a szabadvizek használata részben az uradalmaké, részben a községeké volt, de a megelőző, az 1888 előtti esztendőkben bérbeadva nem volt, hanem maguk a községek használták szabadon, függetlenül, minden engedély kikérése nélkül s vagy megegyeztek az uraságokkal és azoknak fizettek valamit a viz használatáért, vagy pedig az uraságok nem törődtek azzal, hogy a szegény népesség milyen mértékben használja ki a szabad vizekben való halászatot. Különösen a Balaton felső partján láttuk, hogy egyes szegény községek lakossága, különösen abban az időben, amikor a íiloxera a szőlőket megette és elpusztította, tisztán a Balatonra volt utalva, mert Almáditól kezdve végig a Balaton egész felső partja terméketlen terület és alig való másra, mint szőlőművelésre, és igy az ottani szegény népességnek úgyszólván egyedüli megélhetési forrása a Balaton volt. Most mi történt itt ? Ezek a községek használták a Balatont évtizedeken keresztül, s a törvénynek ez a rendelkezése nem lett végrehajtva. Az 1888. évi törvény ugyanis ugy rendelkezett, hogy a jog megmarad azok számára, akik a vizet használják, ha igényjogosultságukat bejelentik. A törvény 3. §-a azt is kimondotta, hogy elégséges, ha valaki a halászati jogot húsz éven át békésen birtokolta, s ha az illető ezt igazolja, akkor ez a birtoklás továbbra is megmarad számára. Ennek ez a mostani törvényjavaslat egészen ellentmond. A törvényjavaslat 2. §-ának indokolása a következőképen szól (olvassa) : »A halat épugy, mint a vadat uratlan jószágnak tekintve, a halászat joga csak annak tulajdonbavételére, fogására adhat jogot. A halászat modern értelemben azonban termelés, ebbe a jogba tehát bele kell érteni a hal tenyésztését célzó műveleteket is ; ennek különösen akkor van jelentősége, ha valaki idegen mederben bir halászati jogosultsággal ; jogot kell neki a halfogás mellett arra is adni, hogy a vizet halászatilag művelhesse, vagyis mindazt megtehesse, ami a hal nevelésére, tenyészté-. sere a vizben szükséges, pl. ikrakirakás, máshonnan hozott ivadékkal való népesités.« Ez teljesen ellentéte az 1888. évi törvény rendelkezésének. S itt kénytelen vagyok utalni arra, hogy egyes községek a Balaton mellett és a Duna mellett is egészen elvesztették jogukat a halászatra az 1888. évi törvény szerint, mert a törvényt nem hajtották végre. A községek részére járt volna a halászat joga a Balatonban, a Dunában és a Tiszában, de mert nem lettek kellőleg felvilágosítva, nem volt jogukat módjuk érvényesíteni s igy elvesztették halászati jogukat. Mármost/ ha tisztán és kizárólag a népesség szemüvegén keresztül Ítéljük meg a halászati jogot s ha azt vesszük, hogy a szabad vizekben való halászat ma talán kevesebbet produkál a halászati társaságok alatt, mint azelőtt, akkor fel kell vetnem azt a gondolatot, hogy az 1888. évi törvény idevonatkozó rendelkezéseit fel lehetne ujitani és évi október hó 30-án, pénteken. módot lehetne nyújtani azoknak a községeknek, amelyek az 1888. évi törvény előtt a halászati jogot gyakorolták és annak a törvénynek értelmében továbbra is igényelhetik, hogy ez a törvényjavaslat ezeknek az igényeknek érvényesítését biztositsa. Ha szó lehetett — aminthogy volt is és kell is hogy legyen róla szó, — a földreformról, arról, hogy a földhöz hozzájuttassuk azokat, akik a földet művelik, akkor a vizek mellett lakó embereket is juttassuk ahhoz a joghoz, hogy a vizben lévő élelmiszereket a maguk számára megszerezhessék és biztosítsuk részükre a halászati jogot. Amilyen alapon hozzá lehet nyúlni a földhöz, épugy hozzá lehet nyúlni a vizhez is. Nem áll hivatalos kimutatás rendelkezésemre, de tapasztalatból tudom, hogy a szabad vizben való halászat nem produkál olyan dolgokat, amelyek ezt akadályoznák. Figyelembe kell itt vennünk azt is, hogy a Dunában és a Balatonban csak bizonyos fokig lehet a haltermelést fokozni, nem ugy mint a zárt területeken, a tógazdaságokban. Halkivitelünk, amely a hivatalos megállapítás szerint 25—30 métermázsát tesz ki, leginkább a tógazdaságokból és a Balatonból történik. A Balatonból a halat, mióta részvénytársaság kezében van a Balaton használati joga, állandóan külföldre, Bécsbe viszik. Bécsben előbb veszik meg a balatoni fogast, mint Budapesten, mert ugy tudom, hogy a balatoni halásztársaság tagjai között nagy külföldi érdekeltség is van, és e külföldi és ausztriai érdekeltség szempontjai szerint irányították a hal piacrahozásának módjait is. így történik meg, hogy a Balaton környékén egyes vidékeken alig lehet halhoz jutni, mert a hal előbb jut el Bécsbe, mintsem a Balaton partjain hozzá lehetne jutni. A szabad vizekben való halászat nem jelenti az export csökkenését. A halászat utján csak a szabad vizek mellett lakó szegény népesség jutna olyan foglalkozáshoz, élelmiszergyüjtéshez, amelyhez különben hozzájutni nem tud. (Esztergályos János : A szegénynek csak a hal szálkája marad !) így megítélve ezt a kérdést, lehetne rendelkezést hozni, amelynek alapján a községek azt a régi jogot, amelyet nem érvényesítettek, érvényesíthetnék. Nagyon hiányosnak tartom tehát ezt a törvényjavaslatot, mert az 1888. évi törvényben biztosított jogot nem biztosítja, hanem egészen figyelmen kívül hagyja. Főleg ezt akartam itt elmondani, mert ezt fentos dolgoknak tartom, szociális szempontból, mert a szabad vizek mellett csak a teljesen szegény népesség foglalkozott és foglalkozik a halászattal ; ennek a szegény népességnek foglalkoztatása, megélhetésének biztosítása pedig fontos szempont, s tartom ezt annyira nagyjelentőségűnek, mint amilyen jelentősége van a földbirtokreformnak. Ha a földbirtokreform fontosságát elismerjük, el kellene ennek a fontosságát is ismerni. Minden esetre kivánatos volna, hogy ugyanazon szempontok érvényesüljenek ennél a törvényjavaslatnál is, mint amelyek érvényesültek az 1888 : XIX. tcikknél. A halászatban két kategóriát lehet megkülönböztetni : az egyik a szabad vizekben való halászat, a másik a tógazdaság. Szabad vizek alatt alig lehet mást érteni, mint a Dunát, Tiszát és a Balatont Halászati lehetőség a kisebb folyókban alig van, csak ebben a két nagyobb folyóban és a Balatonban, van valamilyen halászati lehetőség. A haltenyésztés a tógazdaságokban történik s itt lehet a tervszerű haltenyésztést előmozdítani. Sajnos azonban, ezekben a tógazdaságokban nem a közélelmezés szempontjai, hanem tisztán a nyerészkedés szempontjai érvényesülnek. így például sajátságos tünet, hogy Debrecenben évekig alig lehetett halat kapni, melyet pedig a Hortobágyon levő halastóból fog-