Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-456

25G A nemzetgyűlés 456. ülése 1925. mok a saját megerősödésüket, saját konszolidációjukat nem abban látszanak látni, hogy a magyar és egyéb kisebbségeknek jólétet és megelégedést biztosítsanak a saját államaikban, hanem ezt a konszolidációt ezeknek kiirtásában és megszüntetésében látják. (Ugij van! Ugy van!) Nem az én feladatom efelett bírálatot mondani, de igenis, feladata a Népszövetségnek. (Ugy van! Ugy van !) És, ha keresem, hogy mit tett a Népszövetség, ugy azt kell megállapítanom, hogy teljesen igaza van Teleki Pál t. barátomnak, amikor megállapítja, hogy: »segítségére a kisebbségeknek valóban nem siet.« Miért nem? Nemcsak azért, mert — mint ahogyan kifejtetett — a tanács egy politikai testület, amely tanácsban ebből kifolyólag természetszerűleg elsősorban az érdekek érvényesülnek, hanem azért is, mert nagyon nehezen vállalkozik arra valaki, hogy szembehelyezkedjék más államokkal egy harmadiknak kedvéért. (Úgy van! Ugy van ! — Zaj a szélsőbaloldalon, j Ez a kisebbségi szerződésekből önmagából folyik, mert hiszen ha megnézzük például a békeszerződós 60 cikkét, amely velünk szemben a kisebbségi kérdést garantálja, ugy azt látjuk, hogy nem elég egy petíció beadása, hanem kell, hogy vállalkozzék a tanácsnak egy tagja, aki a beadott petíciót magáévá teszi és igy előáll egy nemzetközi vita a tanács azon tagja és a petícióval sújtott állam között. Kérdem, t. Nemzetgyűlés, mikor akad egy állam, amely idegen érdekekért egy nemzetközi vitát provokálna saját maga és egy második állam között ? Már önmagában is konstatálható ebből, hogy hiányzik az effektivitásnak majdnem a lehetősége is. (Ugy van! Ugy van!} Nem beszélek a procedúráról, amelyről Teleki t. barátom oly súlyos bírálatot mondott. Ha már igy áll a dolog, akkor valóban felvetődik az a kérdés — amit itt felvetettek mind a hárman, — hogy helyes-e az, hogy bent maradjunk a Népszövetségben, igen e vagy nem ? Legyen meggyőződve a t. barátom, hogy ez a kérdés előttem is gyakran felmerül, hiszen az előtt, aki felelős állásban van és látja annak az eljárásnak gyakran sikertelenségét, gyakran sziszifuszi mivoltát, hogy eredményt nem lehet elérni, kell, hogy önként felvetődjék az a kérdés, hogy helyes-e, hogy bentmaradunk a Népszövetségben, vagy nem volna-e helyes kilépni 1 Én ,e kérdésre ex cathedra választ adni nem tudnék. Én el tudnék képzelni ma is olyan eseteket, amikor bentmaradásunk lehetetlenné válik. Ha például kísérlet tétetnék arra, hogy bár egy keskeny résen keresztül, a 19. §-on keresztül, a paktumban biztosított revízió jogát valami megegyezéssel lehetetlenné tegyék, vagy ha kísérlet történnék, vagy olyan határozatok hozatnának, amelyek az egyenlőtlenséget, amely a szerződésből folyik, örök időkre perpetruálni akarnák — én azt hiszem — önérzetes magyar ember, de jól felfogott politikai érdekből sem maradhatna tovább benn a Népszövetségben. ( Ugy van ! Ugy van !) Ha azonban már erről a kérdésről beszélek és ez a helyzet még nem állott elő, amelyre rámutattam, mégis meg kell mondanom, hogy a Népszövetség ma az az egyedüli fórum, amely előtt olyan fontos és olyan életbevágó kérdés, mini a békének a biztosítása, a leszerelés kérdése, a kisebbségek kérdése, egyáltalában tárgyalható. Kérdem azt, hogy ha kilépünk a Népszövetségből, melyik lesz az a fórum, ameryhez ezekben a Kérdésekben fordulni fogunk ? Én azt hiszem, hogy a francia közmondásnak a hatása, hogj

r »les absents ont tort«, hogy a távollévőknek nincs igazuk, velünk szemben feltétlenül érvényesülne. (Ugy van! Ugy van!) Mert egy olyan nagy állam, mint*Németország, egy olyan hatalmas nemzet, amely nemcsak számánál fogva, hanem gazdasági és kul urális évi október hó 29-én, csütörtökön. erejénél fogva is vezető nemzete Közép-Európának, megengedheti talán magának ideig óráig azt a luxust, hogy egy olyan fontos nemzetközi közületből távol tartsa magát, mint a Népszövetség, de egj' olyan kis állam, mint Magyarország — nézetem szerint — aligha teheti ezt meg, mert számunkra igenis, a kérdések többé kevésbé eldőlnének, de nélkülünk és érdekeinkre való tekintet nélkül. I Ugy van ! Ugy van !) De t. Nemzetgyűlés, nem is olyan egyszerű kilépni a Népszövetségből. A népszövetségi paktum 1. §-a két évig fentartja a kilépő tag összes kötelezettségeit ugy, hogyha fel is mondanánk — hogy igy fejezzem ki magamat — népszövetségi tagságunkat, ebben az esetben is két évig ott még, mint tagok szerepelnénk és, mint tagok bizonyos kötelezettségekkel birnánk, én pedig mégis csak remélem, hogy két év múlva azok után a konferenciák után, amelyekre a t. barátom is utalt és, amelyek mégis csak lényeges javulásra kell hogy vezessenek az atmoszféra tekintetében, sok kérdésben más világgal fogunk szembenállani, mint ahogy két évvel ezelőtt is más volt Európának a nemzetközi helyzete, mini amilyen ma. (Ugy van! Ugy van !J Azt hiszem, hogy már önmagáoan az, hogy egy legyőzött állam a tanács tagjává válik, meg fog sok mindent változtatni, amin talán a múltban nem voltunk képesek változtatni. Én ugy látom, hogy nagyon sok kérdésben igy épen a kisebbségi kérdésben, nekünk parallel érdekünk vannak és én bizom abban, hogy annál a viszonynál fogva, amelyben mindig voltunk és a melyhez ragaszkodunk, ezek a közös érdekek a nemzetközi fórum előtt is a maguk súlyával érvényesülni lesznek képesek. Azt mondotta Baross képviselőtársam, hogy forduljunk direkt a riagyhatalmakhoz, esetleg a parlamentek utján. Én ezt a lépést — nyíltan megmondom — nem tartanám célravezetőnek. Azt hiszem, hogy csak akkor kell és lehet fordulni idegen és más parlamentekhez, amikor az ember biztos abban, hogy annak sikere lesz. Amig azonban ezt a sikert biztosítva nem látom, én az országot nem akarnám egy ujabb presztízscsorbulásnak kitenni (Helyeslés.) amely abból állana, hogy mi az idegen, külföldi kormányokhoz és parlamentekhez fordulunk, és azok a mi aktáinkat, ugy, mint a Népszövetség, szintén félreteszik. Retorziókról beszél t. barátom. Rámutattam arra az egyenlőtlenségre, amely jogilag és de tacto győzők és legyőzöttek között fennáll. Retorziókhoz az erősebb fél szokott fordulni, azért, mert az ő retorzióinak sikerre van kilátása. A gyengébb fél sohase dolgozzék retorziókkal, mert legfeljebb azt eredményezik a retorziók, hogy más téren is csorbát szenvednek érdekeink. Máskép állunk a propaganda kérdésében és itt talán t. barátomra nézve megnyugtatót is mondhatok. O azt mondja, hogy a propagandát kell az egész vonalon megerősíteni, arra kell törekednünk, hogy azok az eszmék, amelyeket itt kifejtettem és azok az érdekek, amelyekkel Magyarország bir, a külföld előtt ismeretessé váljanak, hogy mindennap történjék egy lépés ebben az irányban és hogy a kormány is tegye meg a maga kötelességét. Azt hiszem, a propagandát nem a kormányoknak kell csinálniuk, mert ha a kormányok nyíltan propagandát csinálnak, csak ártanak az ország érdekeinek. Propagandát a társadalomnak kell csinálnia az egész vonalon és a magyar társadalom, ha nem is járatos ma még ezen a téren, de azt hiszem, hogy kötelességét teljesileni óhajtja, és nem hiszem, hogy helj^es volna az a pesszimizmus, amelyet t. barátom itt kinyilvánított, amikor azt mondotta, hogy a magyar társadalom teljesen negligálja ezt a kérdést és indifferens ezzel a kér-