Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-456

"Â nemzetgyűlés 456. ülése 1925. Í kilométer volt ; Magyarországból hozzácsatoltak 102.000 négyszögkilométert, továbbá hozzácsatolták a Dobrudzsát Bulgáriától, Bukovinát Ausztriától és Besszarábiát Oroszországtól. Területe igy 298.000 négyszögkilométer lett, vagyis, területszaporulata több, mint háromszoros. Lakóinak száma az eredeti 7 % millióról felugrott 16 millióra. A 8 % milliónyi népszaporulat többsége itt is nemzetiségi, amennyiben az uj alattvalókból 2 millió magyar, 800.000 német, másfél millió orosz, félmillió bolgár és fél millió török-tatár. T. Nemzetgyűlés ! Ha az ember ezeket a konglomerát uj államokat nézi, igazán felveti a kérdést, hogy ezeknek az állammonstrumoknak megteremtőiben mi volt több : a felületesség-e, vagy a tájékozatlanság. A népszövetség pedig jobb ügyhöz méltó buzgalommal azon taktikázik, hogyan lehetne a lakosság többségét, a Dunavölgy népeinek többségét, — amelyet nem tudom, milyen alapon kereszteltek el kisebbségnek, :— továbbra is megfosztani hagyni legelemibb polgári, gazdasági és kulturális jogaitól. Kénytelen vagyok — mert az idő meg van szabva számomra — csak röviden, távirati stilusban foglalkozni azokkal a jogokkal, amelyek a kisebbségeket szerződés szerint illetik meg. Az előző nemzetgyűlés elkövette azt a katasztrofális történelmi hibát, hogy ratifikálta a trianoni békét. Meggyőződésem az, hogy ha nem ratifikáltuk volna, sokkal jobb helyzetben volnánk, mint vagyunk ma. (Lendval István : Kétségtelen tény !) De erről vitatkozni elmélet. Ma, sajnos, tényleg ott állunk, hogy ratifikáltunk. Az akkori politikusoknak azonban van egy mentségük ezen történelmi felelősség alól, mégpedig az a hiszékenység, hogy biztak az öt nagyhatalom által aláirt szerződésekben, amelyek a kisebbségek jogait biztosították, és biztak a béketárgyalások elnökének, Millerandnak aláirásával ellátott kísérőjegyzékben, amely az etnográfiai határkiigazitást biztosította. Hogy a Millerand-féle határkiigazitó bizottságok hogyan működtek, tudjuk valamennyien ; cinikus játék volt az a mi reményeinkkel. Hasonlóképen csalódtunk eddig a Népszövetségben is, melynek pedig kötelessége volna a kisebbségek jogait az öt nagyhatalom által garantált szerződésekben biztosítani és a panaszokat igazságosan s komolyan kezelni és elintéznni. Azt látjuk azonban, hogy ezeket a jogokat, amelyeket a saint-germaini-i és párisi békék körülbelül egyformán szabtak meg a cseh, szerb és román uralom alá került kisebbségek részére, elfelejtették Genfben. Az entente-hatalmak pl. a saint-germaini békében szülték meg a cseh-szlovák köztársaságot ; ebben az alapokmányban minden jog biztosítva van a magyar és egyéb kisebbségek részére (olvassa) : »A cseh-szlovák köztársaság másrészt óhajtotta, hogy intézményei a szabadság és az igazságosság elvének megfeleljenek és hogy e tekintetben mindazon területek lakóinak, amelyek állami fenhatósága alá jutottak, alapos biztosítékot nyújtson. Megköti ezt a szerződést, amelynek II—

VIII. cikkelyei állami alaptörvénynek tekintetnek, amelyet tehát Csehország "a szignatárius nagyhatalmak hozzájárulása nélkül megváltoztatni nem jogosult.« Ezekben a pontokban, ezekben az alaptörvényekben van letéve a kisebbségek védelme. A Millerand-féle kísérőlevélen kívül ez volt a második mentődeszka, amelybe belekapaszkodtak az első nemzetgyűlésen, amikor indokolni akarták saját lelkiismeretük előtt azt, hogy ratifikálták a békekötést. Tényleg nagyon szép dolgok vannak pl. a VII. cikkben : »Egyforma polgári és politikai jogok ; a hivatalviselésnek biztosítása a kisebbségek részére ; hogy ebben a nemzetiség nem akadályoz; teljes kulturális és egyesülési szabadni október hó 29-én, csütörtökön. 243 ság« — majd Pakots képviselőtársam fog beszélni arról, hogyan kezelik ezt a megszállott területeken, — a különböző vallásfelekezeteknek joguk van iskolákat fentartani«, szóval a cseh szabadságtól, a cseh liberalizmustól csöpög ez az okmány. Hasonló szerződést kötöttek a nagyhatalmak a szerbekkel ugyancsak Saint-Germain ben és a Parisban ugyanebben az időben a románokkal kötött szerződésben is jóformán szószerint ugyanazon kifejezések biztosítják a magyar kisebbségek jogait. Mégis mit látunk ? Kulturailag teljesen elnyomnak bennünket. Hogy a hivatalviselést hogyan engedélyezik a nemzetiségeknek, csak utalok a ministerelnök ur egy beszédére, amely szerint 68.000 olyan tisztviselőnek fizetünk nyugdijat Magyarországon, akiknek a kisentente-államok kellene, hogy nyugdijat fizessenek. Ez évente 48 millió aranykoronával terheli a mi szerencsétlen, szegény állami kasszánkat, egyszerűen azért, mert a 7. §-t semmibe sem veszik. Kiüldözték a tisztviselőket, akik mind idetódultak, ugy hogy most nekünk kell nyugdijukat fizetnünk. így' tartotta be a kisentente a velünk kötött szerződést a tisztviselői kérdésben és igy terheli meg a magyar állam budgetjét 48 millió aranykoronával akkor, amikor az én kerületemben az iskolák falát nem lehet kimeszeltetni és bevakoltatni. (Igaz ! Ugy van !) Ha azután végigtekintünk azon, hogyan kezelik a földbirtokkérdést csak a Felvidéken is, — az erdélyiről pár szóval majd külön megemlékezem, — hogy micsoda külön jogok vannak a magyarokkal és a nem magyarokkal szemben ; ha azt látjuk, hogyan pusztították el, hogyan borotválták le a Felvidéken különleges tarifáiis és adópolitikával a konkurrens magyar nagyipart a cseh nagyipar, a cseh kapitalizmus elől, hogyan vált ott százezernyi magyar munkás fedélnélküli, kenyérnélküli nyomorgóvá, hogyan csukták be pl. a legnagyobb gyárat, a krompachi gyárat is, egyszerre ötezer munkást eresztettek szélnek, akkor látjuk azt, hogy igazam van, hogy itt tendenciózus magyarirtás folyik, a földbirtoktól a gyárig, a munkástól a tisztviselőig. Mindenkit ki akarnak irtani, aki magyar. (Ugy van! jobbfelől. Egy hang a jobboldalon : Szégyen, gyalázat !) Amit pl. a csehek a honpolgárság kérdésével csinálnak, az is világos és flagráns megsértése a szerződéseknek. Pár héttel vagy pár hónappal ezelőtt foglalkoztam bővebben a honpolgárság kérdésével, Körmendy Ékes Lajos és Palkó vies Victor prágai magyar képviselők eseteivel kapcsolatban. Azóta ráduplázott a cseh kormány, kiüldözte, kizsuppoltatta Papp Antal gör. kath. ruthén érseket. Mindazok a tiltakozások és panaszok tehát, amelyeket mi a Népszövetséghez intézünk, mind nem érnek semmit. Ez a cinikus szerződésszegés folyik tovább napról-napra, óráról-órára. Ha másra nem is hivatkozom, ha nem hivatkozom a létfentartás érdekére, hivatkozom a nemzeti becsületre : ezt szó nélkül és cselekedet nélkül tovább tűrni nem lehet. (Igaz ! Ugy van a balközépen.) Ha végignézünk Erdélyen, ott talán még fokozottabban rosszabbak az állapotok, mint a Felvidéken. A csehek mégis adnak még valamit arra, hogy kulturformákat és kulturköpenyeget borítsanak a szerződésszegésekre. Románia teljes barbár-cinizmussal csinálja ezeket. (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) A kulturális résszel majd Pakots József képviselőtársam részletesebben foglalkozik, én itt csak pár szóval meg akarok emlékezni a legújabb népszövetségi elintézésről. Érdekel ez engem különösen, mert a háború előtt tizenhat évig voltam a Bánátból megválaszI tott képviselő. Ismerem ezeket a bánáti telepes 37'