Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-452
156 A nemzetgyűlés 452. ülqse 1925. A győri tárgyalás után ugyanis nevezett barátom a »Veszprémi Hirlap« pap-főszerkesztőjét bizalmasan felkereste és mint jóbarátom figyelmessé tette elégtételnyerésem leközlésének ildomos voltára. Annál is inkább, mert ez a lap foglalkozott különösképen a személyemmel. A főszerkesztő mézes-mázos volt előtte. Mögötte tőrt szúrtak bele. Feljelentették. Nevezett huszárezredes ügye még befejezve sem lett, Kegyelmes Uram,« — folytatom a leveliién — »máris a székesfehérvári katonai körletparanesnokság törzstiszti becsületügyi választmányának 1921 október hó 10-iki keltezéssel 194/1921. szám alatt hozzám intézett, alant másolatban közölt« — itt felolvasni nem óhajtott — »kérdéseiből világosan következtethettem arra, hogy a győri tisztigyülés egy vagy több törzstiszt tagja — talán csak elnöke — ellen szintén becsületügyi eljárás indult.« Nyilván azért, mert szuverén jogukkal élve, engem felmentettek. (PikJer Emil : Mert nem voltak ébredők !) Erre leirom a ministernek az aktiv tisztek kálváriáját, majd folytatom : »Alázattal kérem a hadügyminister urat, vétessék elő ügyem újra, büntessenek engem, csak ártatlan katonatiszteket« — akik becsületes véleményüket nyilvánítani merték — »üldözni ne engedjen. Megbüntetésemet talán fölösleges is volt kérnem, mert a székesfehérvári körletparancsnokság akkor már 6245/1921. számú rendeletével egy uj becsületügyi vizsgálatot rendelt el ellenem. (Rassay Károly : Pihent agyú emberek lehetnek azok !) A tisztikart védelmembe kell vennem, mert a 17 tagú aktiv tiszti társaság határozatában, felmentő, még hozzá egyhangúlag hozott végzésében az intelligencia fölényét látom bebizonyítva. Bár aktiv tisztek voltak, bár a Habsburgoknak tettek esküt, egy polgáremberrel, egy politikussal szemben tudták kötelességüket, aminek kifejezést adtak azáltal, hogy kimondották, hogy köztársasági meggyőződésemet szabadon követhetem. Uj eljárás indult tehát ellenem azért, mert az izgatás címén feljelentett Drozdy Győzőt és védőjét, Lengyel Zoltánt,« — Lengyel Zoltánt már régebben ismertem, Drozdy Győzőt csak még akkor volt szerencsém megismerni — »amikor nálam, Veszprémbe érkezésük alkalmával látogatást tettek, a becsületes vidéki uri konvenció szerint teával és ozsonnával megvendégeltem. (Iteisinger Ferenc : Minden becsületes parasztháznál is megteszik !) A helybeli Veszprémi Hirlap egy engem bántó cikkébe fűzött emiatt. Sértő hangú levélben utasítottam vissza a szerkesztőség illetéktelen behatolását otthonom szentélyébe. A szerkesztőség sértő hangon felelt, amire én a háromtagú szerkesztőség egyik — civil -— tagjától lovagias utón elégtételt kértem. A felelős szerkesztő a cikket közérdekből írottnak jelentette ki és a lovagias elégtételadást megtagadta. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Hallatlan !) Ügyünk most birói Ítéletet vár.« Ez volt 1/922-ben. Ez természetes is, miután én sohasem voltam hive sem a fülcibálásnak, sem más tettlegességnek. (Mozgás.) »A Drozdy miatt ellenem indult ügy kivizsgálásával megbízott, általam csak tisztelni megtanult hajmáskéri m. kir. kerékpáros zászlóalj becsületügyi választmánya előtt részletesen kifejtettem álláspontomat amelyen a tiszti gyűlés előtt sem lenne, Excellenciád előtt sincs változtatni valóm.« Elnök : Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy az előirt időből még egy perc van hátra. Rainpreelit Antal : Elnök ur és t. Nemzetgyűlés ! Én eddig sohasem éltem személyes kérdésben való felszólalásom jogával, de az előbb %?' október hó 22-én, csütörtökön. kifejtett okból tisztelettel kérem, méltóztassék nekem 15 perc meghosszabbítást adni. Elnök : Kérdem, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Rainprecht Antal (olvassa) : »A másik, most már delegált tiszti tanács előtt kifejtettem, hogy a vádlott még nem elitéit, hogy a vádlott Drozdy még nem elitélt.« (Rupert Rezső: Fel is mentették !) Fel is mentették másnap. Kifejtettem, hogy még egy elitélttel való társadalmi érintkezés sem diffamáló szükségképen. Hogy is lehetne! Nyíltan megmondom, hogy a jogérvénj^esen elitélt Beniczky Ödönnel sohasem tagadnám meg a társadalmi érintkezést. (Zajos helyeslés a bal és a szélsőbaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Kifejtettem még levelemben az, hogy : »Én elsősorban polgár vagyok és arra büszke vagyok.« Kifejtettem azt, hogy : »A háborúban mint "honpolgár követeltem részt a küzdelemben. Amit polgári mivoltommal összeegj^ezhetetlennek tartok« — ezt a ministerhez intézett levelemben mondom, azért vagyok báto,r felolvasni, — »azt mint tiszt is annak tartom.« És viszont, becsületem csak egy fórumra van berendezve s ez: lelkiismeretem (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem azért vagyok tisztességes, mert tiszti kardbojtom van, hanem mert erkölcsi parancsom, hogy az legyek. Most, hogy már nem vagyok tiszt, leköszöntem, csöppet sem érzem becsületemet megfogyatkozottnak. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mint tórőlszakadt polgáriéleknek a tiszti kardbojt csak akkor volt nekem drága és becses, amikor egyedül annak segítségével követelhettem részt a legnyomorultabbakra is kiszabott küzdelemben. A békeévek tiszti kardbojtja nem volt áhitozásom tárgya. Krónikus torokbajom miatt 1904-ben superarbitráltatásomat kértem eredménnyel. A nagy háború kitörésekor hónapokat igénybevevő munkámba került reaktiváltatásom. Az akkor is felismert torokbajt letagadnom kellett, hogy mint nép fölkelőt behívjanak és résztvehessek az emberiségre kiszabott nagy küzdelemben, melyért ugyan soha sem lelkesedtem, melynek végzetességéről mindig meg volt a magam véleménye, de amelyről lelkiismeretem parancsa szerint mégsem maradhattam el mindaddig, amig. abban a hadúrtól aranykardbojttal nem díszített pária embertársaim is szenvedtek, megbénultak, hősi halált haltak. A bajtársi fogalom sohasem társadalmi osztályhoz, magasabb kvalifikációhoz, szalonképességhez kötött, hanem mindazokhoz, akik szegény hazám »baj«-ában rang- és osztálykülönbség nélkül mérhetetlenül szenvedtek. Az aranykardbojt ajándékozóját, a király fogalmát, mint az akkori magyar alkotmány egyik ismérvét tiszteltem ugyan, de kivülhagytam a gondolat- és érzelmi körön, mely harckészségemet irányította. Nem egy emberért, hanem minden magyar emberért szólított frontra lelkiismeretem. (Taps a szélsőbaloldalon.) Megszégyenítő lett volna reám a tudat, rabszolgafüggelem szijjára fűzni gondolatvilágomat kizárólag egy ember — ha mindjárt a magyar király — tiszteletében. A szó szoros értelmében honpolgári kötelességteljesités volt az a munka, amit a felületes elbírálás kizárólag az arany kardbojt nimbuszának és varázsának szeret a tiszteknél betudni. A nagy közösség e hatalmas munkájába én nem testületi, kaszt- vagy kaszinószellemet vittem, hanem a polgári egyetemesség érzését. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha a tomboló idők fergetegében nem kerestem menedéket a kardbojtelmélet melegében, még kevésbé teszem azt ma, amikor a polgári kötelesség harctéri, tehát legnehezebb szaka lezárult — előttem, gyógyíthatatlan sebesült előtt talán mindenkorra. Kegyelmes uram, nincs, nem lehet elfogulatla-