Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.
Ülésnapok - 1922-452
154 A nemzetgyűlés 452. ülése 1925. évi október hó 22-én, csütörtökön. szabadság, nincs gyülekezési C% egyesülési jog, akik okai annak, hogy nem minden gyilkos bűnhődik meg. Ezek gj r alázzák meg a nemzetet, mert egy becsületes jogrendszernek és egy becsületes alkotmányrendszernek épen az a becsülete, hogy van szólásszabadsága, gyülekezési joga és egyesülési joga, van sajtószabadsága és van olyan pártatlan igazságszolgáltatása, hogy egyetlen gyilkos sem menekülhet meg. Azok, akik a szabadságintézmények megnyilvánulását, azok használatát meggátolják, azok setének súlyosan a nemzet becsülete ellen, vétenek az állam becsülete ellen. A bőrünkön érezzük, hogy ez csakugyan árt a magyar nemzet hirének, mert hiszen éveken át sokszor súlyosan károsodtunk épen emiatt, mert azt hogy nem álltak szóba velünk, mindezek következésének kell elkönyvelnünk. Mi volna az ügyész uraknak a kötelessége? Az ügvész uraknak az volna a dolguk, hogy a sikkaszt ókat, a csalókat, a gyilkosokat üldözzék és ilt azt látjuk, hogy külön ambícióval lesik, bogy egy képviselő mit mond ; hogy hogyan lehet belekapaszkodni az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvény alapján az illetőbe, mint nemzetgyalázóba. Nincs nemzetgyalázás, illetőleg csak az lehet nemzetgyalázás, amiről szóltam. Hiszen tegnap a Cuza-ügy kapcsán szocialista képviselőtársainkról is meggyőződhetteii, hogy milyen elementáris erővel tört ki belőlük magyarságuk, amikor akadtak emberek, akik csakugyan nemzetgyalázást követtek el azáltal, hogy a nemzet ellenségeivel leültek tárgyalni. Mert ne méltóztassanak azt hinni, hogy a magyar emberben a magyar érzést el lehet nyomni. Önök mint férfiak is felelősek azért, hogy ne engedjék hogy hitványságokkal idejöjjenek, ne engedjék, hogy egy detektivért, egy fináncért, a Népért, a Szózatért, vagy nem tudom mi mindenért ideálljanak és képviselőket kizárjanak a mentelmi fizott ságbók és azt merjék állítani, hogy ezáltal, hogy ezek meg lettek sértve, a nemzet becsülete lett megsértve. Az egész világ kacagni fog ezen. Mi tiltakozunk az ellen. A nemzetnek mi is tagjai vagyunk és tagjai azok a milliók is, akik nincsenek megelégedve ezzel a rendszerrel, akik ezt a rendszert átkozzák, százezren és százezren. Mi tiltakozunk az ellen, hogy azok az egyének és intézmények, amelyek az előadói jelentés szerint a cikk által megsértettek, akként állíttassanak ide. mintha azok azonosak volnának a nemzettel. Azt kérem a nemzetgyűléstől, hogy ne fogadja el az üldözésnek ezt az ujabb lépését egy képviselőtársunkkal szemben, ennek ne tegyen eleget, hanem vizsgálja meg lelkiismeretesen ezt a kérdést. lípen azért, méltóztassék elfogadni abbeli indítvány ómat, hogy az egész cikk olvastassék fel, hogy lássuk a cikk egész értelmét. (Mozgás jobbfelöl.) Olvastassék fel az a birói határozat, amelyben bennfoglaltatnak az inkriminált részek, hogy láthassuk, hogy mik azok. illetőleg mi is az, amiben a királyi ügyészség a nemzet meggyalázását látja íenforogni és amellyel szemben az igazság az, •— vallom hittel a becsületes embereknek, azt hiszem, egyetértésével, — hogy nemzetgyalázás az a megkeresés, amely ezeket azonositotta a nemzettel. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon. -— Ellenmondások és nagy zaj a jobboldalon és a középen.) Elnök : A képviselő urat ezért a kifejezésért kénytelen vagyok rendreutasítani. (Halász Móric : Ez piszkoskodás !) Kivan még valaki szólni ? ( Kabók Lajos szólásra jelentkezik.) Kabók Lajos képviselő ur kivan szólni. Kabók Lajos : T. Nemzetgyűlés ! Az idő előrehaladott voltára való tekintettel engedélyt kérek arra, hogy beszédemet a holnapi ülésen mondhassam el. Elnök : Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e hozzájárulni ahhoz, hogy Kabók Lajos képviselő ur beszédét a legközelebbi ülésen mondja el. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Hiszen már megvan két óra !) Ne méltóztassék az elnököt enunciációja közben megzavarni. A képviselő ur a kérést még két óra előtt, tehát házszabályszerü időben terjesztette elő. E kérdés fölött a nemzetgyűlésnek döntenie kell. Kérdem tehát, hozzájárul-e a nemzetgyűlés ahhoz, hogy Kabók Lajos beszédét a legközelebbi ülésen mondja el ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ennek következtében félbeszakítom napirendünk tárgyalását. Mielőtt napirendi javaslatot tennék, Móser Ernő képviselő ur, mint a külügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Móser Ernő előadó : T. Nemzetgyűlés ! Van szerencsém tisztelettel beterjeszteni a külügyi bizottság jelentését az állandó nemzetközi bíróság szabályzatának elfogadásáról szóló 284. számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelettel kérem, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni és a sürgősség kimondásával napirendre tűzni. Elnök : Az előadó urnák most beadott jelentése ki fog nyomatni és szét fog osztatni. Most felteszem a kérdést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy az imént előterjesztett bizottsági jelentés sürgősen, a három nap közbevetése nélkül és az osztályok mellőzésével napirendre tűzessék ? (Igen !) Ha igen, ilyen éjfelemben mondom ki a határozatot. Móser Ernő képviselő ur, mint a külügyi és pénzügyi bizottságok előadója kivan jelentést tenni. Móser Ernő előadó : T. Nemzetgyűlés ! Van szerencsém beterjeszteni a külügyi és a pénzügyi bizottság jelentését az Amerikai Egyesült-Államok vagy állampolgáraik által támasztható kárigények mikénti elbírálására vonatkozólag az Amerikai Egyesült-Államokkal és az Osztrák köztársasággal 1924. évi november hó 26-án Washingtonban kötött megállapodás becikkelyezéséről szóló 934. számú törvényjavaslat tárgyában. Tisztelettel kérem, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni és a sürgősség kimondásával napirendre tűzni. Elnök : Az előadó urnák most beadott jelentése ki fog nyomatni és szét fog osztatni. Most felteszem a kérdést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy az imént előterjesztett bizottsági jelentés sürgősen, a három nap közbevetése nélkül és az osztályok mellőzésével napirendre tűzessék ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Szijj Bálint képviselő ur, mint a munkásügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Szijj Bálint előadó : T. Nemzetgyűlés ! Van szerencsém a munkásügyi bizottság jelentését beterjeszteni a bányatörvény alá eső üzemekben és az ezzel kapcsolatos ipari üzemekben foglalkozó munkások és altisztek, valamint ezek családtagjainak nyugbérbiztositásáról szóló 593. számú törvényjavaslatra vonatkozólag. Kérem a jelentés kinyomatását, szétosztását és az osztályok mellőzésével való napirendre tűzését. Kérem továbbá, hogy a törvényjavaslat tárgyalására a sürgősség kimondassék. Elnök : Az előadó urnák most beterjesztett jelentése ki fog nyomatni és szét fog osztatni. Most felteszem a kérdést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy az imént előterjesztett bizottsági jelentés sürgősen, a három nap közbevetése nélkül és az osztályok mellőzésével napi-