Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-451

104 Â nemzetgyűlés 451. ülése 1925, egész magyar társadalom a spekulativ tevékenység könnyű pénzszerzőműveleteibe fogott, ahelyett hogy megértvén ennek a kérdésnek nagy jelentőségét, áldozatot hozott volna és nem kivánta volna azt, hogy a maga befektetett pénzének eredményei azonnal jelentkezzenek, nem akarta megvárni azt a természetes folyamatot, amikor ezek a pénzek egy-két-három esztendő eltelte után súlyosan gyümölcsözve lesznek. Erre a türelemre azonban a tőkét a maga ridegsége miatt nem lehetett reá kényszeríteni, és hiába volt azoknak a művészi köröknek és művészeknek és sok, ehhez az iparághoz hozzátapadt embernek minden sürgetése és kilincselése, a gyárak egymásután zárták be kapuikat — mert hiszen a tőkének alkalma nyilt más, könnyű módon, rövid spekulációval pénzt szerezni -— és igy a magyar filmtermelés teljesen meddővé vált. Azóta megakadt a magyar filmgyártás s ha egypár fanatikus ember itt-ott össze tudott hozni egy kis magántőkét, abból nehezen ehetett volna tisztán idealizmusból jó filmeket gyártani. Természetes tehát, hogy nem volt rendszer bennük s ezek többé kevésbé nem ütötték meg azt a nivót, amelyet a magyar filmek azelőtt már elértek. Kevesebb volt a művészi értékük s ezért nem tudtak megküzdeni a külföldről szállitott filmekkel és igy tőke hiányában a magyar filmgyártás nem tudta régi nivóját megtartani. Ilyen körülmények között történt az, hogy épen az érdekeltek sürgetésére és instrukciójára a magyar kultuszkormány e kérdés megoldásához igyekezett hozzányúlni. Ezeken az ankéteken, amelyeken bizonyos érdekelt ministeriumok képviselői is résztvettek, megjelentek a Budapesti Színészek Szövetségének, a Színpadi Szerzők Egyletének kiküldöttei, a filmgyárak és filmkölcsönzők képviselői és hosszas vajúdás után végre egy nagyon üdvösnek látszó, mindenesetre a kezdeményezés szempontjából igen helyes rendelet látott napvilágot, amelyet a kormány az idei nyáron kiadott. Ez a rendelet igyekszik a mai szerény viszonyok között, legalább megindítani a kérdést és minthogy tőke máskép nem áll rendelkezésre, természetesen ahhoz a módhoz fordult, amely egyedül lehetséges : minden külföldi film métere után megállapít 3000 korona leadási díjat, s ezek a 3000 koronák összegyűlvén, képezik majd alapját a magyar filmgyártás megindításának. Azok a filmkölcsönzők, amelyek itt tömegszámra látják el és közvetítik a külföldi filmeket a magyar piacra, fizetik ezt a díjat, hogy azután minden 30 külföldi film után egy magyar film gyártassák. Én ennek a kérdésnek ismerem az egész hátterét, tudom, hogy ezzel az akcióval szemben bizonyos körök erős kulissza mögötti mozgalmat indítottak és igyekeznek azt elgáncsolni. Ennek kell tulajdonitanom a helyt nem álló feltevéseket, de ennek kell tulajdonítanom azt is, hogy annak a rendeletnek, amely augusztus 24-íkén jelent meg dr. Vass József, a ministerelnöki teendők ideiglenes ellátásával megbízott m. kir. népjóléti és munkaügyi minister ur aláírásával, még mindig nem tudott megjelenni a végrehajtási utasítása. Nyilván az eredményezi ezt a késlekedést, hogy niegmozdultak bizonyos érdekeltségek, amelyek egészen önzőek s amelyek nem tudnak felemelkedni ilyen közcélú magaslatra, mint ahogy nem tudnak beleilleszkedni abba, hogy a nehéz időben nekik is áldozatot kell hozni ennek a nemzetgazdasági és szociális kérdésnek támogatására. Épen egyik t. képviselőtársamtól hallottam a tegnapi napon, aki utánam ebben a kérdésben szintén interpellálni fog, dr. Zsirkay János képviselőtársamtól, hogy hiszen én egy gyár érdekeltségi szférájába tartozom és ennek a gyárnak vagyok a képviselője. Ki kell jelentenem, hogy évi október hó 21-én, szerdán. sajnos, a gyár már nincs meg, és^én öt esztendő óta nem is tartozom a kötelékébe. Én művészeti vezetője voltam egy ilyen gyárnak. Épen ezek a gyárak tették lehetetlenné ridegen és közömbösen a magyar filmgyártás fejlődésének megindítását. Épen ez az egyik oka annak, hogy felszólalok, mert nem tudom nézni azt a részvétlenséget, azt a közömbösséget és rosszhiszeműséget, amelylyel ezt a kérdést épen ezek az illetékes tényezők tárgyalják, mert oktalannak tartom ezt az ő részükről és a filmkölcsönzők részéről is, mert hiszen mi az a bizonyos 3000 koronákból összegyűlő évi 40.000 dollárt kitevő összeg? Semmi más, mint, közös tőkebefektetés, amelynek alapján a filmgyártás megindul s amelynek hozadékát ismét ők fogják élvezni. Ez a 40.000 dollár — meg kell állapitanunk, — nagyon csekély összeg. Ez — majdnem azt lehet mondani — igen vigasztalan összeg, azonban mégis pénz, amelyről azután tudom, hogy meg fog többszöröződni, mert erre nézve bizonyos tárgyalások már folyamatban is vannak. Ezekről a tárgyalásokról nem kívánok szólni,- mert jóindulatú szándékkal állok szemben és óhajtanám, kívánnám, hogy a jószándék megvalósuláshoz is jusson. Csak arra akarok rámutatni, hogy ha valaki ebben a rendeletben valami erőszakosságot látna, vagy olyat, ami beavatkozás volna a magántulajdonba, a magánjogokba, ugy ezekkel szemben hivatkozom arra, hogy Németországban minden külföldi film után egy filmet kell készíteni. Ötven százalék az a belföldi termelés Németországban, amely egyensúlyba hozza a külföldi termelést. Messze áll ez tőlünk, mert nálunk a rendeletben csak az van kontemplálva, hogy minden 30 film után kell készíteni egy magyar filmet. Nagyon szomorúan és nagyon rosszul érezném magam, amikor ezt a kérdést tárgyalom, ha azzal a felfogással találkoznám, hogy itten a filmkölcsönzőknek nagyon fáj leadni bizonyos összeget, pedig azért kell leadniok ezeket a pár ezer koronákat, hogy magyar filmet készítsenek. Fájna, ha ebben a kicsinyes megvilágításban tárgyalnák, vagy valamilyen ilyen formában a magyar filmgyártásnak ezt a támogatását. Ez fontos nemzetgazdasági és kulturális kérdés, amelynél tessék azoknak az uraknak, akik kihasználták és kihasználnak egy konjunktúrát, amikor ennek a nemzetnek oly fontos iparművészeti iparága senyved el, odaállni és segiteni azt a maga megfelelő nívójára. Meg kell jegyeznem, hogy annyi tehetség kallódik el és megy külföldre éppen a magyar filmgyártás meddősége miatt, hogy mindez nem más, ami itt kifejlődhetett, mint egyrészt a hazai fejlődés elpusztítása, másrészt idegen nemzetek kultúrájának növelése. Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni ! (Zaj.) Pakots József : Röviden befejezem. A külföldön a legnagyobb gyárakban magyar művészeti vezetők, magyar scenikusok és magyar operatőrök dolgoznak. Én magam jártam Bécsben egy elsőrendű gyárban, amely Berlinbe tette át székhelyét, a Sascha fimgyárban, ahol kezdve a rendezőktől, a főszereplőktől, az operatőröktől a scenikusokig, valamennyien magyar emberek voltak és ez a filmgyár az egész világra termelte a maga nagyszerű műveit azért, mert a magyar ős zseni, a magyar ős tehetség tudta oda a maga alkotását belevinni, amely az egész világ színkulturájában első helyet biztosított neki. Mindezek után tisztelettel kérdem a mélyen t. kormányt, mi az oka annak, hogy késlekedik ennek a rendeletnek végrehajtási utasitása és nem érzi-e szükségét annak is, hogy a végrehajtási utasítás kapcsán ebben a kis keretben is" támogatására siessen a magyar filmgyártásnak ? Elnök : A népjóléti miniszter ur kivan szólni \